Egy nyári tábor emléke…

Koncertek, kultúrprogramok, beszélgetések s önfeledt szórakozás.

Legmegkapóbban így értékelhetném az immáron sokadik alkalommal megrendezésre került Gombaszögi Nyári Tábort. Az egyre népszerűbb fesztiválnak a Krasznahorkaváralja keblében elterülő kis faházikókkal és a sátrazásra alkalmas kemping adott helyet. Belépvén annak kapuján s szembesülvén az ott uralkodó ifiúi jó kedéllyel, regisztrációmnál szinte azonnal sikerült megbolondítanom egy engem kiszolgáló fiatal hölgyeményt. Hihetetlen, fránya sármom mennyi gondot okoz! 🙂

A sátortól a Rumbóig

A bejárattól néhány lépésnyire nagyszerű, Woodstockot megidéző hangulat tárult szemem elé, az előttem elterülő fesztiválkánaán földjére nyertem betekintést.

    

Bal oldalamon a sátrazók egyre népesebb csoportosulása helyezkedett el, hosszan, több száz méteren nyúlva el az erdőszélen, jobb oldalamon pedig a médiások, s egyéb szerencsés emberkategóriák számára fenntartott faházikók látványa borzolta retinám idegeit. Miután felfedeztem rendelkezésemre álló terepemet, mely egy igen szép völgykatlan termő talaján vert gyökeret, néhány klasszikus jótanáccsal – „oszt egyél, nem hogy éhezni fogsz“ – s 50 finom euróval zsebemben J, Iggy Pop dalának bűvöletében vágtam neki barátok után kutatván az embertömegnek.

Efféle vak buzgalmak közepette botlottam egyik reménykeltő ismerősömbe, ki a korábban említett kis fakuckók felé vezetett el engemet, az újság és blogírópalánták főhadiszállására, a médiasátornak nevezett szerzői fészekbe.

Becsajoznom persze nem sikerült:) Mindösszesen a verebek csőröztek karszalagomon. S mi egyebet tehet egy reszkető férfi, ha erejéből barátnőre már nem futotta? Reménykedvén jó szerencséjében, alkoholhoz nyúl.  S ha bátortalan egyedül pálinkabeszerzőkörútra indulni, a jól bevált s igen intenzív, agyat s fagyot oly kevéssé tompító Radlerhoz kap. Az még éppen akadt túlélő szatyrában. A délutáni ismerettségkötéseket s a néhány órás vegetálást követően, melyet időnként kolléganőm kedves, féltő szavai s gondoskodó tekintete törtek meg, kezdetét vette az esti koncertfolyam. Duplagyönyör telepedett az emberek szívére, az általam oly kevéssé ismert Van együttes s a szilicei Alldevilsre keresztelt rockbanda jóvoltából. A népi elemekkel s lelketsimogató furulyaszóval tarkitott Van előadást távolról, a médiasátor udvarából hallgattam, majd az ezt követő fagyos álom szorításából a korai ébresztő szabadított ki éngemet, s velem együtt megannyi éber álomban sínylődő sorstársamat is.

A Rumbótól a Juciig

Az igen jóleső reggeli és a Rumbóra (Rum s Borovička arctorzító egyvelege) keresztelt két ifjú szépség által kínált táborpálinka elfogyasztását követően – mely úgy vettem észre, ez a tábori beavatás nem kötelező de ajánlott tartozéka – kezdetét vette a játékok és csatározások hosszú sora, melyeket én igazán kimerült férfiú lévén sátram enyhet adó magányából hallgattam végig. A virslievő, sörivó, s a gumimedencébe minél szebb seggest ugró megmérettetéseket, s azok nyerteseinek értékelését követően az előadások, interjúk s politikai csatározások hosszú, egész napos sora indult hódítóútjára. Olyan témák is terítékre kerültek, mint a kisebbség védelme az Európai Unióban, a felvidék egyes etnikumainak sorsa a történelem tükrében, avagy épp a rendszerváltástól napjainkig eltelt időszak politikai helyzetváltozásai.

A médiasátrasok természetesen egésznapos készenlétben álltak, hogy minél gyorsabban mikrofonvégre kaphassák a központi sátorban előadásaikat tartó nagybecsű személyeket. S a politikai csatározások, szociológiai témájú előadások mellett az újonnan szerveződött csapatok – kik mókásnál-mókásabb nevekkel s csatakiáltásokkal felfegyverkezve vetették bele magukat a megmérettetésbe –  nevezésének is szemtanúi lehettünk. Kezdetét vette ugyanis az öt napon át tartó csapatversengések hosszú sora, mely paintballcsatákat, iszapbirkózást s egyéb nagyszerű szórakozási lehetőségeket kínált a résztvevőknek. Előadásoktól és mókától kisérvén büszkén magamon tudva még friss Körképes trikómat indultam neki aznapi csatározásaimnak, keresvén- kutatván a napi lehetőségeket, feladatokat. A csoda, mely magányom megszünteté egyik kedves ismerősöm, gyönyörű, szeretett barátném képében köszöntött rám. Rövid üdítőzést s az elmúlt hónapok eseményeinek áttekintését követően jobb híján a krasznahorkai csonkavár irányába indultunk el. Természetesen, ahogy az lenni szokott, mihelyst az ember túrára indul, felütik fejüket az első intő jelek is, súlyos, mogorva viharfelhők, mennydörgés, s elszórt villámok kisérték ugyanis kacskaringós utunkat a nemrégiben tűzvész okán megcsonkult diadalmas vár felé. Ám Istennek hála, sértetlenül megúsztuk vakmerő akciónkat. Visszatérve a táborba még épp nyakon csíptük a Most-Híd politikai párt elnökét, Bugár Bélát, ki egyébként jóval karcsúbb élőben, mint a kampányplakátokon.  

A túrától kellemesen kimerülve s felvidúlva, az általunk kihagyott politikai csatározás végeztével a sátorkánaán kellős közepén felállított mobil büfé irányába terelődtünk, s ott jóízűen megvacsoráztunk. Az ezt követően lezúduló hatalmas esőtömeg elől eresz alá menekültünk, s ott vártuk, mint kisgyerekek a szivárvány érkeztét, mely azonban váratlanul elmaradott akkor. Meleg ruhába bújván, hónunk alatt egy üveg olcsó üveges száraz borral kiültünk a közeli lócára, s átadtunk magunkat a borocska enyhe alkoholmámorának, mígnem aztán az éppen hangoló  együttes, a Budapest Bár megindító akkordjaira lettünk figyelmesek.

 A zenekar a húrok közé csapott, s igen tehetséges fiai nagyszerűbbnél-nagyszerűbb talpalávalóval szórakoztatták a minőségi zenére kiéhezett közönséget. Sajnálatos, hogy egyre kevesebb a Bárhoz hasonló, csodálatos muzsikus társaság létezik manapság Magyarországon s persze a világ egyéb színpadán is. Helyüket a zenéhez egyre kevésbé értő, magamutogató üzletemberek veszik át. Le a kalappal Budapest Bár!

A tömeget megmozgató együttes lelépte, visszatapsolása s újbóli, immár végleges lelépését követően rövid szünet következett, majd a Nemjuci névre keresztelt ifjú banda vette kezébe az irányítást, egy ismerős arccal, a Bár szorításából éppen csak kiszabadult nagyszerű énekesnő, az Anima Sound Systemes formáció csuda hölgyeménye, Németh Juci irányítása alatt. Juci vágygerjesztő, önkívületi csípőrángása,  energikus ugrándozással s keményrockereket megszégyenítő hajdobálással egybekötött eksztatikus színpadi show-ja már csak hab volt azon a bizonyos tortán. A Budapest Bár s a saját zenekarának fellépése közti időben mintha teljesen kicserélték volna. Seperc alatt levetkőzte magárol a Budapest Bár színpadán tanúsított tündéri, dörgölőző nyuszika imázsát s egy igazán felspanolt vérmes rockercsaj képében állt újra közönség elé, igen hevesen felborzolván ezzel a publikum férfitagjainak kedélyét. Ha jól emlékszem még házassági ajánlatokat is kapott.  Egy bizonyos, nem hinném, hogy tisztelt férfitársaim bármelyike is kitessékelte volna őt saját kis meleg takarója alól.

Kellemes, dögösen rekedt, igazán szexi, tüzes énekhangja betöltötte a teret. És még a Rolling Stones klasszikusa is terítékükre került .“I cant get no“ , okádták ránk a híres refrén sorait a hangfalak éjszaka fél egy magaslatában.

Majd lassan elcsitultak a zajok, s a hangszerek keserédes, emelkedett sírását a pityókás ifjak ricsaja s a fejét olykor-olykor felütő alkoholos világmegváltó bölcseletek hangjai váltották  fel. S amikor vége az utolsó dalnak is,.. akkor új helyszint keresünk, alkalmasat az önfeledt szórakozásra. A hajnalba nyúló mulatság hangjait visszhangozták krasznahorka várának ódon falai is, melyek aztán a  pirkadat még igen gyér fényeinél vékonyodtak s hallgattak el végleg. A vadul zuhogó eső s erejét fitogtató mennydörgés elmosták a fesztivál utolsó hangjait, melyek persze egy új nap indultával ismét kigyúltak. Ez azonban már egy másik történet, egy történet, melyből nékem már nem jutott ki részem. A kellemetlen idő a nagyszerű programok s koncertek ellenére is menekülésre kényszerített  engem. Délelőtt távoztam, összeszedvén sátram, s fejemben rendezetlenül kavargó élményeimet.  Magam mögé tekintvén a kanyarból, ígéretet tettem, hogy jövőre ugyanígy, ugyanide visszatérek még, persze sokadmagammal. Visszatérek eme ízig-vérig nyári táborba, mely megannyi élmény s nagyszerű csoda otthona lehet, ha engedjük, s ha nem húzzuk ki magunk az örömök lehetősége alól:)

Viszlát Krasznahorka! Viszlát nyári tábor!

Kerepesi Igor            

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Ajánlott írások:

Fesztiválról jelentjük – Pohoda

Fesztiválról jelentjük – Balaton Sound