Egy régi dobgép, gyerekhangszerek, akusztikus gitár. Ezeket használják, varázslatos zenéjüket mégsem lehet nem szeretni.

A 2000-es évek elején az ukrajnai „Szribna Pidkova“ (Срібна Підкова) fesztiválon ismerkedett össze Pavlo Necsitajlo és Jana Spacsinszka. „Nem is volt ez olyan igazi összeismerkedés, inkább csak tudomást vettünk egymásról. Pasa megtudta, hogy én létezem, én pedig megtudtam, hogy Pasa létezik“ – emlékszik vissza Jana a kezdetekre. Ekkor még mindkét zenész más-más együttesben játszott. Pavlo a Propala Gramota rock együttes frontembere volt, Jana pedig a Csecse nevű, szintén rockosabb dallamokat játszó formációban vokálozott. Majd később, egy 2005-ös fesztivált követően barátkoztak komolyabban össze, és úgy gondolták, szakítanak minden eddigi zenés múltjukkal, és helyette egy vadonatúj és nagyon merész muzsikára váltanak. Valahogy így indult el az ukrán Zapaska együttes története. (szerk. megj. – a hivatalos magyar helyesírás szerinti átíras igaz Zapaszka lenne, de mi maradtunk az együttes által használt angol átírási formánál). Mára már az ukrán alternatív zene egyik külföldön is elismert zenészei formációjává nőtték ki magukat. Rendszeresen lépnek fel Csehország, Szlovákia és Lengyelország klubjaiban, fesztiváljain. Idén összefuthattunk velük az olyan Körkép által is látogatott fesztiválokon, mint a Pohoda, vagy a Beseda u Bigbítu.

fotó: Nyikos Péter

De hogy mutatnák be ők saját magukat? „A zenénket úgy jellemeznénk, hogy az indie-pop, minimalisztikus lo-fi, és eletro-akusztikus elemekkel vegyül, a tradicionális ukrán zenére építve.” De vannak benne blues és hip hop behatások is, s mindez összegyúrva remekül táncolható dallamokká válnak, egy picit új értelmet adva az ukrán népzenei motívumoknak. „Ez nem popzene a szó elsődleges értelmében. Egy régi dobgépet használunk, primitív hangszereket, gyerekjátékokat, és mindezt összekötjük az akusztikus gitárral. Mindezekből aztán érdekes dolgok születnek. Igaz, néha kicsit döcögősen megy, hiszen nem írjuk le előre a szigorú, kötött ritmusokat, mindent a színpadon hozunk össze élőben. Ennek megvannak a maga előnyei, és persze a hátrányai is, de mi szeretjük ezt csinálni.“ –teszi hozzá Pasa. És bizony a közönség is bolondul értük, a koncertjüket senki nem bírta ki ülve a Pohodán 15 percnél tovább, hiszen könnyen táncolható, érdekes dallamok alkotta, remek muzsika. A produkcióban rengeteg improvizáció kap helyet, így az sem un rá, aki esetleg már előtte ismerte az együttes CD-jét, hiszen élőben egészen másképp hangzanak. Épp az aktuális hangulatuktól függ, hogy mi is lesz egy-egy számból, ha belekezdenek.

Pavlo és Jana (fotó: Nyikos Péter)

Az ukrán duó a szlovák publikum előtt sem ismeretlen. Cseh alternatív klubokban léptek fel jópárszor, itt ismerkedtek meg a szlovák Longital együttessel. A szlovák duóval hamar megtalálták a közös hangot, és 2011-ben hat fellépésből álló koncertsorozatot szerveztek 4 szlovákiai és 2 csehországi helyszínnel. Így nálunk a trencséni reptéren kívül már összefuthatott velük az ember Pozsonyban, Zsolnán, Besztercebányán és Eperjesen is. „Remek volt velük együttdolgozni. A turné során összebarátkoztunk, és reméljük a jövőben még sikerül közös projektet összehozni” – emlékeznek vissza a Zapaska tagjai.

Szlovákia elmondásuk szerint gyönyörű ország, ahol remek volt fellépni. „Az a jó itt, hogy a közönségünk mindenféle korosztályból kerül ki. Ukrajnába főleg fiatalok járnak koncertjeinkre, úgy negyven éves korig. Itt pedig – vegyesen“ – írja le Jana a Zapaska publikumát, majd Pasa közbevág: „Azért nálunk is akad példa az ellenkező esetre. Egyszer meghívtak bennünket egy ötvenedik születésnapra fellépni. El lehet képzelni – csupa idős néni és bácsi hallgatott minket“ –meséli nevetve.

 hirdetes_400x285  

Az interjú során a tervekről is szó esett, s kiderült, komoly elképzeléseik vannak. Igaz, felléptek már Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, de tovább szeretnének hódítani külföldön. „Szívesen fellépnénk délebbre is. Nagyon jó lenne, ha  Magyarországon vagy Romániában is koncertezhetnénk, de a volt jugoszláv köztársaságokban is örömmel lépnénk fel. Szlovéniáról például semmit nem tudunk, van-e ott egyáltalán klubélet, hogy néz ki ott az ottani alternatív kultúra. Most ezen dolgozunk, hogy felléphessünk ott is. Illetve nyugatabbra is el szeretnénk jutni, a volt berlini falon túlra.“

fotó: Nyikos Péter

Az együttes eddig két EP-t adott ki, az elsőt 2010-ben, amely a Lanka címet viselte és 5 számot tartalmaz, a másodikat, a Translitomot 2011 szeptemberében, 6 dallal. Ezek a dalok mind többnyelvűek, a szövegekben keveredik a lengyel, ukrán, angol, helyenként az orosz nyelv is. „Ahogy épp az eszünkbe jut, ahogy a dallam megkívánja, mi menjen oda”- írják le az alkotás folyamatát.

Végezetül pedig mi másról, mint a futballról és a nemrég Ukrjanában megrendezett Európa bajnokságról kérdeztük őket:

Mi nem nagyon néztük a futballt. Egy meccset láttunk, akkor is kikapott Ukrajna. Inkább a boxot figyeljük, hiszen Jana boxol…

Tessék?!?”- hűlök el ránézve a huszonegynéhány éves, vaságyastul max. 60 kilós énekesnőre – „Boxol???”

„Persze” válaszolta Pasa „az édesapja boxedző. Így bennünket Klicsko eredményei jobban lázba hoznak, mint a futball világbajnokság.”

Ha ezt az interjú előtt tudtam volna, suhant át a fejemen…

Kedves, nyitott emberek egy posztszovjet országból, modern, fülbemászó zenét játszva. Nagyon pozitív hangulatban fejeztük be az interjút, az élmény még sokáig megmaradt. Szívből kívánunk sok sikert a Zapaskának, remélve, hogy még nagyon sokszor összefuthatunk velük a különböző fesztiválokon.

fotó: Nyikos Péter

Aki pedig szeretné élőben megtekinteni őket, a hétvégén látogasson ki Malacka mellé, Nádasfő (Rohožník) nevezetű településre, az UV Festiválra! Pavlo és Jana szombaton, vagyis augusztus 18-án lépnek fel.

/Lengyel Diana/

Ajánlott oldalak:
Zapaska a myspace.com-on
Zapaska a Facebookon

A képeket a Körkép számára Nyikos Péter fotós készítette.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!