Hirdetés (X)

Kultúra

Amikor New Orleans házhoz jön

Október végén újra neves dzsesszzenészek lepik el a szlovák fővárost. Igazán büszkék lehetünk rá, hogy a különleges műfaj legjelesebb képviselői idén már 38. alkalommal látogatnak el október 26.és 28. között Pozsonyba, az egyik legrangosabb könnyűzenei fesztiválunkra,  a Pozsonyi Dzsessznapokra.

Az idei év kicsit szomorúbban indult a szervezőknek, mint gondolták, ugyanis Jozef „Boby“ Novan televíziós rendező, egyike Peter Lipa csapatának, aki a kezdetek óta ott állt a Jazznapok mellett, tavaly decemberben, 73 évesen elhunyt.  A szlovák dzsesszzenész elmondta, nagyon furcsa lesz így nélküle. Ennek ellenére megtettek mindent, hogy ne hozzanak szégyent a Dzsessznapok idei évfolyamára se. Sikerült elhívni több olyan előadót is, akikre már több éve fenték a fogukat Lipáék. Ilyen például az olasz Mario Biondi és a német Till Brönner.  „Mario Biondit már hat éve terveztük elhívni. Till Brönner öt éve, sajnos eddig nem volt rá anyagi keretünk. A műfaj legnagyobb alakjai ők, igazi megasztárok, akik külföldön hihetetlen összegekért lépnek fel.“ – vázolta a fesztivál életre hívója egy sajtótájékoztató keretében. Tehát igazán van minek örülni. Vegyük csak szemügyre a részletes programot:

A három nap alatt összesen 21 előadó fordul meg az Incheba két színpadán – a Nagyszínpadon és a Fiatal Tehetségek Színpadán. Az előbbi programjában feltűnhet a gyakorlott dzsessznapok-látogatóknak, hogy a szólistáké lesz a főszerep. A szervezők ezt azzal magyarázták, hogy bár a dzsessz elsősorban zenekari műfaj, mégis az énekesek, szólisták azok, akik kommunikálnak a közönséggel, akik csinálják a show-t, és pont ezért – jóval népszerűbbek is. A péntekin nap fellépői közt szerepel a már említett Mario Biondin és zenekarán kívül az amerikai Grace Kelly is kvartettjével. Na persze, nem az a Grace Kelly :). A koreai gyökerekkel rendelkező tehetséges zeneszerző igaz mindössze húsz éves, de már komoly karrier áll mögötte: első  számát nyolc évesen szerezte, a neve 12 éves kora óta forog a zenei körökben, és mára túl van a hatodik albumán is.

Szombaton érkezik a fesztiválra Till Brönner és négytagú zenekara, aki nemcsak az európai dzsessz legismertebb alakja, de az amerikai kontinensen is nagy hírnévre tett szert, Grammy-díjra is jelölték. Szintén a szombati napon lép fel az amerikai Dianne Reeves, négyszeres Grammy-díjas énekesnő, egyike azoknak a csillagoknak, akik Ella Fitzgerald nyomdokain haladva, továbbviszi a „dzsessz dámája“ vonulatot.

A vasárnapi napra a szervezők elmondása szerint már tradicionálisan jóval több jegy kel el, mint a többi napra. Főleg, ha olyan klasszikus név zárja a fesztivált, mint az amerikai Kool and The Gang. Ki gondolná, hogy a soul, R&B, dzsessz, és funky műfajában is járatos együttes már 1968 óta „ünnepel“ együtt, az a bizonyos unalomig ismert Celebration című számuk pedig 1980-ból való. De a korábban érkezőknek sem lesz okuk a panaszra, őket várja az egzotikus török Elif Çağlar énekesnő, aki Amerikában tanulta a zenét, és bár tájainkon nem igazán ismert, Peter Lipa úgy fogalmazott, mikor a török nagykövetségen bemutatták a cédéjét nekik, szerelem volt számukra az első hallásra. Rajta kívül még a nagyszínpad fellépője lesz az avantgárd dzsesszzenét játszó francia Pierre de Trégomain. Az ő zenéje kicsit nehezebben emészthető, jóval igényesebb füleket céloz meg, de ez ne riasszon senkit, ő is éppúgy mestere a műfajnak.

A kisebbik színpadot immár három éve a fiatal tehetségek uralják: itt a Szlovák Gázművek tehetségkutató versenyének döntősei mérik össze a tudásukat. Az érdeklődés pedig egyre nagyobb, hiszen míg 2010-ben összesen kilenc együttes nevezett be, addig 2011-ben tizenkettő, idén pedig már huszonnyolcan érkeztek Szlovákiából, Csehországból és Ausztriából is, hogy megmérettessék magukat. A szervezők úgy döntöttek a minőséget javítják a mennyiség rovására, így a döntőbe az eddigi kilenc együttes helyett idén hat mutatkozhat be a fesztiválon (vagyis naponta két fellépő), és versenyezhet a közönség szavazataiért. A tét pedig nem kisebb, mint a jövő évi dzsessznapokon a Nagyszínpadon való fellépés.

Kihagytam volna valamit? Jaj, igen a végére még egy mondat belépőkről: a napijegy elővételben már 25 eurótól kapható, a helyszínen 30, a háromnapos jegy pedig 60 eurónál kezdődik – vagyis külön pluszpont, hogy a jegyárak nem emelkedtek a tavalyi év óta. Mi csak támogatni tudunk mindenkit, aki úgy dönt, hogy ellátogat az október végi fesztiválra (velünk együtt). A rabszolgák zenéje három napra garantáltan a zene rabszolgájává teszi a hallgatót.

Lengyel Diana

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

 

A rendezvény hivatalos honlapja itt található.

Korábbi cikkeink a Dzsessznapokról:

A Pozsonyi Dzsessznapok kiértékelése – avagy “olvastad a Körkípet?”

Pozsonyi Dzsessznapok 2011

Pozsonyi Dzsessznapok – 2010

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket