Január az év hétfője, ez azonban még nem zárja ki, hogy már most ne gondoljunk a nyári habzsi-dőzsire. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, rengeteg jó fesztivál van a környékünkön, december közepén pedig el is kezdték megszellőztetni nyári line up-jaikat. Mint tudjuk, ki korán kel, aranyat lel – esetünkben jópár eurót takaríthat meg az, aki már most beszerzi a jegyeket a nyári mulatságokra. Hogy könnyebben menjen a döntés, mikorra kérjük a főnöktől szabadságot, a Körkép is besegít: Európa legjobb fesztiváljainak programjából szemezgettünk.

A hazai az igazi

Pohoda –  2013. július 11-13., Trencsén

Soha nem titkoltuk elfogultságunk Mišo Kaščák festiválja irányába, szerintünk pontosan elfér azok közt a dolgok közt, amire Szlovákiával kapcsolatban büszkék lehetünk a külföld előtt. Különösen, hogy idén is beverekedte magát a Festival Awards Europe versenyen a közepes méretű festiválok közt a legjobb tízbe.

Aki az eddig nyilvánossá váló nevekből a pálmát viszi, egértelműen Nick Cave és a The Bad Seeds. Az ausztrál zenei legendában (többek közt) az is remek, hogy hiába van már a hetvenes évektől a szakmában, ennek ellenére aki valamiféle langyos-nosztalgikus rock koncertre számít, az nagyon meg lesz lepődve. Cave még mindig az alkotói munka csúcsán érzi magát, és folyamatosan szerzi a jobbnál jobb dalokat. Júliusban a trencséni reptérre lemezbemutató koncerttel készül, hiszen február közepén kerül a boltokba új albuma.

„Oh my God, I can´t believe it!“ – bizony, a Kaiser Chiefs is beköszön hozzánk, és az indie rockot játszó banda ha még egy hasonló produkciót nyom le, mint a Szigeten két évvel ezelőtt, akkor a belépő garantáltan minden centjét meg fogja érni. Ha pedig nem nyújtanak maximumomot…hm… I predict a riot…” 

 hirdetes_810x300  

Aminek még kimondottan örülünk, hogy Chicagóból hozza el különleges alternatív zenéjét a Smashing Pumpkins együttes, amelynek fellépése a szakértők szerint is a fesztivál egyik csúcsa lesz.

Ami idén kevésbé sikerült a szervezőknek – alig egy hónappal a bejelentésük után a walesi Race Horses (amely a Kaiser Chiefs előzenekara lett volna a februári koncertek alatt) feloszlott. Így idén nem tudjuk meg, milyen is lehet az a hostel-pop élőben.

Bérlet elővételben: 89 €

A helyszínen: 99 €

Grape festival –  2013. augusztus 9-10., Pöstyén

Újabb kiválóság, ezúttal Európa kis fesztiváljai közül. A Grape a kis fesztiválok kategóriájában küzdött a legjobbnak járó díjért a  Festival Awards Europe-on, s bár a címet nem sikerült elhozni, már a Top 10-be való bekerülés miatt is büszkék lehetünk rá.

A fellépők listáját egyelőre nagyrész szlovákiai együttesek töltik ki, de azért egy-két külföldi is színesíti a programot. Például a svéd Royal Republic együttes, halálosan komoly garage rockkal. Zenéjük a „soha-nem-múlok-el-16-éves“ életérzés tolmácsolása, hallgatás közben egy kicsit a házipálinka és az olcsó bor feledhetetlen aromája tolakszik az ember orrába. Vagyis fesztiválra tökéletes.

Másik, ennél érdekesebb fellépő a finn French Films nevű banda, dalaikban vegyítve az indie-t, a post punkot, egy kis garage rock-kal. 2010-ben alakultak, ám az azóta eltelt időben több mint 100 koncetet adtak a világ legkülönböző tájain, és 2012-ben felléptek a Roskilden is. Mellettük említést tennénk még az egyik legérdekesebb cseh hip-hop formáció, a Prago Unionról is, akik nélkül talán már nincs is szlovákiai fesztivál, hiszen tavaly is jártak a minimum a Grapen, és az Uprisingon, idén pedig aki kihagyná a fellépésüket a Pohodán, augusztusban Pöstyénben bepótolhatja.

Bérlet elővételben: 33 € (február 28-ig), 36 €(május 31-ig), 39 € (augusztus 10-ig)

A helyszínen: 49 €

Volt – 2013. július 3- 6., Sopron

Úgy néz ki, a Volton Jared Leto átható kék szemei és bugyiszaggató pillantása lesz az abszolút húzóerő. A tinilányok sikonghatnak, a Thirty Seconds To Mars újra visszatér a Voltra. Meglátjuk, hogy mennyi újat tudnak mutatni. A soron következő szépfiú a fellépők közt Jamie Woon, akinek a keze alatt a soul és az RnB vegyítésével kiváló zenék születnek. A brit előadó szintén szeret Magyarországra járni – Lady Luck című számához a klippet Budapesten forgatta.

Mielőtt még pánikba esnének a másféle dallamok kedvelői, gyorsan eláruljuk, hogy nem kell emigrálni július első hétvégéjén – a rockos vonalat a Queens of the Stone Age képviseli (a dobok mögött most éppen az egykori Nirvanás és jelenlegi Foo Fighteres Dave Grohllal), plusz az osztrák sógoréktól jön a Parov Stelar Band, az electro swing feltalálója, akiknél teljesen új értelmet nyer a 30-as évek zenéje.

Bérlet elővételben: 90 € (április 14-ig), 100€ (junius 16-ig)

A helyszínen: 110€

Balaton Sound – 2013. július 11-14.

Európa legjobb (közepes méretű) fesztiválja! Elsősorban gratulálunk a győztesnek, másodsorban pedig nézzük, eddig ki az, aki hacsak nem jön valami nagyon súlyos közbe, tuti ott lesz Zamárdiban. A szervezők szerint a legnagyobb durranás Steve Aoki, a japán felmenőkkel rendelkező kaliforniai electro house dj és producer, valamint a  francia Gaspard Augé és Xavier de Rosnay alkotta elektronikus zenei duó, a Justice lesznek. Amon Tobin brazil Dj legújabb, Two Fingers nevű projektjét fogja bemutatni (ezzel a showval egyébként a Pohodán is fellép), és  az excentrikus svéd electro house duó, a Dada Life által egy egész bizarr és fergeteges műsort kap az, aki szerint a fesztivál nem is fesztivál, ha nincs mellette egy Balaton.

Bérlet elővételben: 115 € (április 14-ig), 125 € (június 23-ig)

A helyszínen: 135 €

Sziget – 2013 augusztus 5- 12., Budapest

Egyesek szerint a Sziget legnagyobb húzóneve a Blur, szerintünk meg az eddigi EGYETLEN húzónév, ugyanis a mai napig (2013. január 15.) más fellépő nem szerepel a fesztivál hivatalos honlapján. Gerendaiék nem kapkodják el a nevek nyilvánosságra hozatalát, hiszen a hollandok enélkül is megszállják Budapestet augusztus második hetében. Tehát idő van bőven, addig is lélekben felkészülhetünk a csillagászati jegyárakra, de cserébe valódi csillagot kapunk a könnyűzene egéről. Nélkülük talán a szigetországon kívül nem is tudnák, mi az a britpop. De elcsépelt és üres szavak helyett inkább álljon itt Song 2 – az jóval meggyőzőbb, hogy érdemes gyűjtögetni a heti- (vagy legalább a napi-) jegyre a malacba.

Ottalvós bérlet elővételbe: 199 € (május 6-ig)

A helyszínen: 229 €

Lengyel Diana

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is!

Ezeket az oldalakat érdemes figyelni:

Pohoda

Grape 

Volt

Balaton Sound

Sziget

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!