A varázsló Bécsbe látogat

A zenerajongók legnagyobb örömére nagyszerű hírrel szolgálhatok.

Eric Clapton, a bluesos hangjáról és összetéveszthetetlen gitárszólóiról elhíresült népszerű zenész ez év júniusában Bécsbe látogat. Professzionális zenei pályafutása kezdetének ötvenedik évfordulóját ünneplő koncertjével készül megörvendeztetni a nagyérdeműt.

A 67 éves zenész, kinek legnagyobb slágerei közé olyan csodálatos dalok tartoznak, mint a Layla, a Tears in heaven vagy épp a Change the world, jubileumi koncertkörútjának keretén belül látogat el osztrák és cseh szomszédaink fővárosába. Kicsiny hazánkat sajnos nem vette fel útinaplójába, de átruccanni Bécsbe mostanság – úgy gondolom – nem túl nagy ördöngősség. Már akinek elég vastag hozzá a bukszája, a jegyárfolyam ugyanis 50 és 120 € magaslatában mozog. Hiába, a minőségi zenét meg kell fizetni!

Eric Clapton zenei pályafutása 1963-ban kezdődött, amikor is a legendás, akkoriban alakult Yarbirds együttes szólógitárosa lett, nem is tudván arról, hogy később a Rock and Roll Hall of Fame-be is beiktatott bandával alapozza meg hírnevét, a legjelentékenyebb bluesgitárosok sorába emelkedve. A sikeres blues rock együtteshez egészen 1965-ig hűséges is maradt, de mint legtöbb zenei kitekintése a 60-as években, úgy ez is igen rövid élete végéhez ért, mikor is kiábrándulván a banda új zenei irányultságából felmondott társainak. Nem sokkal ezután vált óriási slágerré a zenekar For your love című dala, melyen egyébként még ő szólaltatta meg a gitárt.

Az igazi blues-elhivatottságú Clapton azonban a banda által diktált új, poposabb hangzással szemben komoly nemtetszését fejezte ki. Otthagyta tehát zenekarát, s maga helyére egy ifjú, igen tehetséges gitárvirtuózt ajánlott Jimmy Page személyében, aki a későbbiekben majd a Led Zeppelin szerzőjeként válik igazán legendássá és feledhetetlenné számunkra.

   

Bandájával való szakítását követően egy hónappal már a John Mayall and the Bluesbrakers nevű ízig-vérig blues banda tagjaként tűnik fel az éjszakai klubbokban, szenvedélyes gitárjátékának köszönhetően arra sarkalván London ifjúságát, hogy „Clapton az isten” című graffitikkel firkálják tele a metróaluljárót. 1966 közepén, egyetlen stúdió lemezt követően aztán eme bandának is búcsút intett, s megalakította az egyik első supergroupot, az önironikusan csak Creamnek nevezett bandát, melynek tagjai már mind ismert és országszerte elismert együttesek népszerű zenészei voltak (Jack Bruce – basszgitár, Ginger Baker – dobok).

A legendássá vált zenei formáció 15-20 percnyi hosszúra nyújtott dalaikkal és nagyszerű hangszeres improvizációkkal vonult be a zenetörténelembe.  A banda első fontosabb fellépése 1966-ban a Windsori jazz- és bluesfesztiválon volt. Még ugyanebben az évben megjelent első önálló, mára már igazi zenei mérföldkővé vált nagylemezük, Fresh cream címmel, melyen olyan népszerű és nagyszerű, zenetörténeti alapművek szerepeltek, mint a Spoonful, az Im so glad és a Toad című dalok.

Az album remek kritikai fogadtatásban részesült, s a banda hamarosan Britannia egyik kedvencévé vált. Jack Bruce karizmatikus hanggal és domináns basszgitárjátékkel, Eric Clapton egészen psichedelikus hangzást idéző, hosszas és kifinomult gitárszólókkal, a feledhetetlen Ginger Baker pedig jazzes, nagyszerű ütemekkel járult hozzá a zenekar egyedi, összetéveszthetetlen hangzásvilágához. Ahogy az lenni szokott, a szekér beindult, s megállíthatalanul, eszeveszett sebességgel ívelt meredeken fölfelé.

A következő albumra nem is kellett túl sokat várni, a Monterrey popfesztivál és a szeretet nyarának évében, 1967-ben ugyanis boltokba került a zenekar legsikeresebb és legtöbbet emlegett második, Disraeli Gears című nagylemeze, mely kétségkívül legnépszerűbb dalaik gyűjteményévé lett.

A mesterien komponált és remekbeszabott album a zenekar csúcstejesitménye, a népszerűsége tetőpontján álló banda Bors őrmestere. A lemez legnépszerűbb dalai a Clapton szerezte, bluesos-pszichedelikus Strange brew, a World of pain, a Tales of brave ulysses, és koncertjeik egyik kedvenc, akár negyedórásnyira is szívesen elnyújtott melodikus Sunshine of your love című dala, mely mint ahogy utána olvastam, stúdiófelvételi nehézségek okán kis híján fel sem került a korongra. Istenem, mekkora baklövés lett volna!

Eric Clapton ekkoriban már dalszerzőként és énekesként is kivette részét a zenekari teendőkből, igaz a szövegírás feladata nagyrészben még mindig a basszgitáros Jack Bruce érdekszférájába tartozott. Clapton nevéhez köthetők viszont olyan dalok, mint a már említett Strange brew, és a későbbiekben barátjával, George Harrisonnal közösen szerzett Badge című dal.

A Cream rövid, 3 éves pályafutása alatt még két további nagylemez látott napvilágot, a Wheels of fire, a White room című slágerrel és a Goodbye, az előbb már említett Badge című dallal, mely egyébként személyes kedvencem.

Eric Clapton pályafutásának eme rövid, ám annál intenzívebb s nagyszerűbb korszaka 1969-ben a végéhez ért. A zenekar feloszlott, s tagjai sikeres szóló vagy egyéb zenekari pályafutásba kezdtek. Közülük kétségkívül Eric vált a legnépszerűbbé. Szólóban s alkalmi együttesekben is nagyot domborított. Meghatarozó szerepe volt  George Harrison 1970-ben megjelent All things must pass című stúdióalbuma hangzásvilágának kialakításában, valamint a Lennon vezette Plastic Ono Band közismert koncertlemezén is közreműködött.

Megjelentette továbbá első, önálló nagylemezét, a blues dalok feldolgozásait tartalmazó Eric Clapton címet viselő albumot, majd rövid időre eltűnt a nyilvánosság elől. Halálosan beleszerettt ugyanis barátja, George gyönyörű és bűbájos feleségébe, a szupermodell Pattie Boydba, aki azonban eleinte hajthatalannak tűnt, s viszonzatlanul hagyta a zenész érzéseit, bús tépelődésbe taszítván ezzel őt.

Az elkeseredett és magát a heroin csabításának átadó Eric ekkor írta meg a zenetörténet egyik leghatásosabb szerelmes dalát, a Layla-t, melyet aztán új formációjával, az egyetlen nagylemezt megélt Derek and the Dominoessal lemezre is rögzített. (Az akusztikus változat kétségkívül ismertebbé és népszerűbbé vált.)

A lemezt követően Clapton, a drogproblémákkal küzdő zenész közel négy évre visszavonult a zenéléstől. Sikeres karrierje ellenére is mélypontra jutott. Magánélete romokban hevert, viszonzatlan szerelemmel és drogproblémakkal küzdő hírességgé fajult, aki a studiómunkálatokkal és a koncertezéssel is felhagyott. 1974 – ben azonban Pattie Boyd elhagyta George Harrisont és Eric  mellé szegődött, összeköltözvén a zenésszel, kiráncigatván őt heroinfüggőségéből. Eric ekkor zenészeket gyűjtött maga köré, s elkészíttette második nagylemezét 461 Ocean Boulevard címmel, mely korongon az I shot the sheriff című Bob Marley-dal feldolgozása is helyet kapott. Ettől fogva minden éven új nagylemezzel jelentkezett egészen az 1980-as évekig. E korszak legnépszerűbb lemeze talán a Slowhand, azaz lassúkezű, mely a Cocaine, és a Wonderful tonight című dalok révén vált igazán népszerűvé.

A nyolcvanas évek kezdetben a szerelmi beteljesülés és a viszonylagos kiegyensúlyozottság teremtő hangulatában zajlott, mígnem az évtized végén hűtlenkedései okán házassága az egykori modell Pattie Boyddal tönkre nem ment. A korszak legnépszerűbb albumai egyébként a Behind the sun és az 1989-es legendás Journeyman című korong, melyen oly nagyszerű szerzemények szerepelnek, mint a Pretendnig és a Bad love kompozíciói, amely felvételénél dobosként Phil Collins is részt vállalt.

A kudarcba fulladt házasságot követően a 90-es évek egy szörnyű tragédiával vette kezdetét, Eric kisfia, Conor, 1991-ben tragikus balesetben elhunyt. Egy felhőkarcoló 53-ik emeletéről esett ki. A zenész szívszorító apai elkeseredésében írta karrieje egyik legszebb, és máig egyik legtöbbet játszott dalát, a Tears in heavent, melyet a kritika Grammy-díjjal jutalmazott.

A 90-es évek további jelentős szerzeményei, a Csodabogár című John Travolta filmben helyett kapott Change the world című dal, a szomorkás My fathers eyes, és a kellemes-melankóliás River of tears. Az új évezred küszöbén napvilágot látott a zenész B.B. Kinggel közös Riding with the king című albuma is. 2002-ben közeli barátja, George Harrison emlékére rendezett Concert for George névre keresztelt rendezvényen igen aktív tagként vett részt, elénekelve néhányat néhai barátja legnagyszerűbb szerzeményei közül.

Az új évezredben is, mint ahogy azt már megszokhattuk tőle, album albumot követett, a legutolsó pl. 2011-ben látta meg a napvilágot s nemes egyszerűséggel csak a Clapton címet viseli. A remek kritikai fogadtatásban részesült album igazi gyöngyszemnek számít. Talán majd erről a korongról is hallhatunk dalokat a koncerten…

Egy biztos, ha vannak még elérhető jegyek, minden elkövetek majd, hogy eljussak e nagyszerűnek ígérkező történelmi koncertre. Gondoljanak csak bele, nem mindennapi történés ez. A varázsló Bécsbe látogat! Hacsak egy mód van rá, nem szabad veszni hagyni e lehetőséget.

Hajrá Bécs, hajrá Eric Clapton!

Kerepesi Igor