Ez is a Pohoda

„Pomaličky, pomaličky, sťahuješ mi nohavičky“ – szól a La3no Cubano refrénje az Orange színpadról. Szombat dél van, a színpad előtti tér olyannyira zsúfolásig tele emberekkel, hogy egy esti koncert becsületére vált volna. Ez is a Pohoda.

„Az idei Pohodán összesen 129 koncert volt, de tegyük hozzá, további 129-et lejátszott  még a Lemon Bucket Orchestra együttes.“ – jegyezte meg az egyik szervező az újságíróknak. A kanadai együttes, aki saját bevallása szerint „Balkan-Klezmer-Gypsy-Punk-Super-Party-Band“-nek nevezi magát, miután lejátszotta a saját kis pörgős koncertjét, fogta magát és kivonult a rajongókkal zenélni a rétre. Majd miután ez sem volt elég, elfoglalták a a Radio_FM kihelyezett stúdióját, és itt folytatták tovább. Az Artist Village-ben pedig letámadtak ismerkedés céljából mindenkit, aki szembe jött, és tovább zenéltek velük. Ez is a Pohoda.

Amikor az ember már-már lemond arról, hogy Szlovákiában értelmes hip-hop és rap is létezik, véletlenül eltéved és a Vec koncertjén köt ki. Majd megkérdezi, vajon a kereskedelmi rádiók miért titkolják, hogy van itt egy rapper az értelmesebb fajtából is? Ez is a Pohoda.

Amikor 5 perccel Bonobo sajtótájékoztatója előtt zaklatott arccal beront az egyik sajtófelelős az ott ücsörgő újságíró közé, és felkiált: „Csak könyörgöm, azt ne kérdezzék, hogy miért egy majom után nevezte el magát, mert azt nem szereti!“. Ez is a Pohoda.

   

Amikor a Buena Vista Social Club koncertjén rácsodálkozol, hogy milyen hihetetlen energia árad egy 83 éves kubai asszonyból és egész hadseregnyi „vénemberből“ valamint a zenéjükből. Egyórás koncertjük alatt a nagyszínpad előtti tér egy hatalmas kubai klubbá változott, ahol szó szerint mindenki salsazott. Életveszélyes volt közlekedni a tömegben, soha nem tudhattad, melyik pár végez majd hevesebb kipörgetést, és talál el. De egyben csodás látvány is volt. És 83 év ide vagy oda, elnézve a kubai zenészeket, akikből több energia és életkedv áradt, mint néhány mai fiatalból, teljesen biztos vagyok benne, hogy még jópár évig nem jönnek le a színpadról. Ez is a Pohoda.

Amikor Peaches show-jától pont azt kaptuk, amit vártunk: extravagáns kosztümöket, csupa szexuális assziciációt . Az est során ő és a táncosai sorra cserélgették a ruhákat, a sminkeket – a legemlékezetesebb talán egy kb. 30-40 műmellből álló gallér volt. Mellé pedig nagyon ütős elektronikus zene – ahol az elejétől a végéig ő kezelt mindent. Ez is a Pohoda.

Amikor Nick Cave-et a koncert után az is megszereti, aki eddig igazán nem rajongott érte. A Dark Gentleman, ahogy a .týždeň nevezte, minden probléma nélkül képes volt a közönségen járni. Az első sorban állók a kezét, vádliját, combját simogatták, bugyit dobáltak neki, őrjöngtek. A komoly rocker külseje azonban érző szívet rejt. Amikor belegyalogolt valaki arcába, utána bocsánatkérésként megsimogatta. Érzelmek tengere, a vad tombolástól a megérintő, könnykicsordulós Push The Sky Away-ig egy koncert keretein belül. Ez is a Pohoda.

Amikor Michal Kaščák főszervező hihetetlen békével és nyugalommal mosolyog vasárnap reggel és meséli a kulisszatitkokat. Hogy néha a belső walkie talkie-n olyan csend van, hogy az egyes emberek már azt kérdezgették, működik-e még egyáltalán az adóvevőjük. Az egyes csapatok olyan precízen, olajozottan dolgoztak, hogy mindenki tudta hol a dolga. Így nem kellett senkit sehova küldeni. Hogy 70 perc alatt eladták az első 999 jegyet (49 euróért) a jövő évi fesztiválra, amelyről még senki sem tud egyetlen nevet sem. Hogy a cseh-szlovák filharmónia koncertje után az egyik csellista, aki már 30 éve zenél, elmesélte, hogy annyira meghatódott koncert közben, hogy majdnem elsírta magát. „De azért sem fogok sírni egy koncerten!“, számlálgatta. Majd ránézett a kolléganőjére, akinek már patakokban folytak a könnyei, és innentől kezdve ő sem tiltakozott tovább a sírás ellen. Hogy Nick Cave-vel beteljesedett az egyik álma. Hogy Tom Waits az egyelőre beteljesületlen álma, de hát ő nem koncertezik. De minden évben bombázzák levelekkel, előbb-utóbb csak összejön.  És ha mégsem, akkor sem szomorú. „Szerencsére a zene annyira sokszínű, és a listám a további meghívható előadókról olyan hosszú, hogy nem tudok keseregni ezen.“ – állítja. Ez is a Pohoda.

Hozzátenni nem nagyon lehet mit. Talán a trencséni polgármester szavaival zárnánk, amelyet a fesztiválújságban találtunk ma reggel: „Európa Kulturális Fővárosa csütörtöktől szombatig Trencsén volt, a Pohodának köszönhetően.“. Nagy igazság. Mert az is a Pohoda.

Lengyel Diana

Beszámolók az előző napokról:

Világbékét és bicikliket!

A rockzene hülye

Leszállási engedély megadva