„Apa, kezdődik, kezdődik!“ – szerepelt egyszer régen egy reklámban egy kisgyerek, aki nem bírta kivárni kedvenc sorozatának az indulását. „Kezdődik, kezdődik…“ – sóhajtunk fel mi is.  Igen, holnap ugyanis indul a Sziget, amiről annyi „leget“ le lehet írni, hogy egy A4–es lapra ki sem férne.

A 21 éves Sziget Fesztivál most egy kis játékba kezd – igazi köztársaságot, fesztivál-köztársaságot hoznak létre. Bevándorlási hivatallal és minden egyéb kellékkel, amire egy országnak szüksége lehet. Az út pedig egy mesebeli szigetre visz. S bizony, aki már egyszer rálépett az Óbudai-szigetre vezető hídra, és átlépte a fesztivál „küszöbét“, az tudja – egy csodaország kapuján lép be minden szigetlakó.

A Sziget programok hivatalosan a -1. nappal veszik kezdetüket. Ezen a napon a szervezők egy háromórás koncerttel tisztelegnek a márciusban elhunyt Bódi László „Cipő“ emléke előtt. A nagyvolumenű koncerten a Republic legismertebb dalai fognak felcsendülni  Bródy János, ByeAlex, Charlie, a Compact Disco, Keresztes Ildikó, a Magna Cum Laude, Müller Péter Sziámi, az Omega, a Pál Utcai Fiúk, Tolcsvay László, és még sok más magyar művész előadásában.

A 0. nap egyfajta bemelegítésként szolgál az általános örömmámorra, ám még mindig elsősorban a magyar zene jegyében. Bár lesznek külföldi fellépők is (mint az amerikai Firewater vagy a „tiszteletbeli magyar“ Ripoff Raskolnyikov) mégis talán a legnagyobb akcióval két magyar zenekar készül. A Muzsikás fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepli a Szigeten, jubileumi koncertjükön számos hazai és külföldi vendégzenész, zenészbarátját teszi tiszteletét. Hadd szóljon a magyar népzene! A másik magyar együttes, aki talán az eddigi legnagyobb dobására készül, az a Quimby. Kiss Tibiék igazi quimbys kulturális élményparkot rendeznek be, Lewis Carrol Alíz Csodaországban meseregénye alapján. Lesz ott cirkusz, akrobatika, látványszínház, irodalom, akusztikus koncert, bábszínház, világzene, táncház és világzene, vetítés, tánc, slam poetry és persze nagyon sok Quimby szám, klasszikusok és újak. Így senki nem fog csodálkozni azon, ha borvásárlás közben is csak egy laza Quimby-idézettel fogunk válaszolni a pultoslánynak: „Mindegy, csak a színe legyen vörös!“

 hirdetes_810x300  

szerdai nap egyértelműen Nick Cave-ről és a The Bad Seeds-ről fog szólni. Trencsén után Budapesten is bemutatják a Push The Sky Away című friss, februári nagylemezt. Mi pedig múlthavi tapasztalatainkat alapul véve teljesen nyugodt szívvel tudjuk állítani, aki ezt a koncertet kihagyja, az egy életre szóló élménytől fosztja meg magát. Aki mégis inkább teljesen másra vágyna, annak lehetősége van Kossuth-díjas művészekkel ünnepelni a 25. születésnapjukat – konkrétan a Csík zenekar is ezen a napon ünnepel. Vendégeik lesznek többek közt Ferenczi György és a Rackajam, Kovács Kati és Lovasi András is, akik a garanciát jelentik arra, hogy a népzenésített pop és a táncházak zenéje tökéletes kikapcsolódást nyújt majd. A Csík tagjai a korábbi dalaik mellett meglepetésszámokkal is készülnek, legújabb munkájuk Cseh Tamás dalainak feldolgozása, melyeket mind-mind bemutatnak a Szigeten.

Teljesen más zenei stílust képvisel a másik két tippünk erre a napra. Az egyik legsikeresebb brit drum´n´bass produkció, a Will Kennard és Saul Milton duó által irányított Chase & Status. A producer páros négy évvel ezelőtt vált híressé a A More Than Alott című albummal, majd következett a No More Idols című korong, amelyen csupa kiváló hip-hip és d´n´b előadó működött közre, mint Dizzee Rascal vagy Plan B. A legújabb album pedig már érik, reméljük kapunk majd egy kis ízelítőt is a Szigeten.

A szerdai nap tökéletes lezárása lesz Orlando Higginbottom, vagyis művésznevén Totally Enormous Extinct Dinosaurs, könnyű elektronikus tánczenével, vagy éppen zúzósabb house-szal. A brit zenész Trouble című nagylemeze tavaly jelent meg, de feldolgozásaival, és saját szerzeményeivel már jóval előtte sikerült beírnia magát az elektronikus zene nagykönyvébe. Egyik legismertebb száma, a Garden a Nokia Lumia 800 reklámjából lehet ismerős azoknak, akik hasonlóan szörnyű névmemóriával rendelkeznek mint e sorok írója. Az éjfél utáni koncert már csak látvány szempontjából sem lesz utolsó, hiszen a „dínó“ szokása hatalmas virágszirmokat, vagy más látványos kosztümöket aggatni magára és táncosaira.

 

A grime stílus úttörője, Dizzee Rascal brit rappert várjuk csütörtökön a Nagyszínpadra, aki biztos, hogy táncra invitál minden jelenlevőt. Dizzee neve 2003-ben lett széleskörűen ismert, mikor megjelent első nagylemeze, a Boy in da Corner, és ugyanebben az évben Mercury-díjat is nyert. Az albumot a Rolling Stone a legjobb 50 közé sorolta, és a rapper karrierje elkezdett felfelé szárnyalni- sorra jöttek a slágerek mint a Dance Wiv Me, Dirtee Disco, Holiday, vagy a legújabb, DJ Fresh-sel közösen készített The Power.

A rap után jó kis spanyol skaból kapunk ízelítőt a Ska-P együttes közreműködésével. Velük egy időpontban lép fel egyébként a PASO is, a ska-rajongók számára biztosan komoly dilemmát fog okozni, hogy a spanyol vagy a magyar együttes kapjon-e elsőséget.

2011-ben az NME Awardson és a Q Awardson a legjobb koncertegyüttesnek kikiáltott Biffy Clyro lesz valószínűleg a csütörtöki nap fénypontja. Simon Neil énekes-gitáros, Ben Johnston dobos és James Johnston basszusgitáros triója volt már előzenekara a Foo Fighters-nek, a Muse-nak, a Queens Of The Stone Age-nek, de Bon Jovival, a Whoval, a Metallicával, a Rolling Stones-szal és a Red Hot Chili Peppers-szel is turnéztak már együtt. A Szigetre ők is egészen friss albummal érkeznek, az összesen  22 dalt tartalmazó  Opposites idén január végén jelent meg.

Sokszínűség, programgazdagság stb. stb. hallhattuk a bevezetővideóban. Ez alól mi sem lehetünk kivételek, így folytassuk a sokszínű programajánlót egy kis punkkal. A punk hőskorában, 1979-ben Amerikában alakult egy banda, akiket zavart a sok vallási műsor a tévében és sajátos tiltakozásképpen a provokatív Bad Religion nevet vették fel. 1984-ben feloszlottak, majd 1986-ban újrakezdték, és összesen 16 stúdióalbumot tettek le az asztalra, mind közül talán a leghíresebb az 1994-es Stranger Tha Fiction. Magyarországon (és a környéken) már jó párszor jártak, 2013-ban újra  lehetőségünk van van megcsodálni a Greg Graffin énekes, Brett Gurewitz gitáros-énekes, Jay Bentley basszeros, Greg Hetson és Brian Baker gitárosok és Brooks Wackerman dobos alkotta Bad Religiont, skótkockás szoknyákat, nadrágokat, szakadt harisnyákat húzni, és belevetni magunkat a pogó legsűrűjébe.

A hétvégi programot pedig a cikkünk következő részében dolgozzuk fel részletesen.

Lengyel Diana

Ajánlott cikkek a 2013-as fesztiválszezonból:

Zeneorgia Zamárdiban

Ez is a Pohoda

Világbékét és bicikliket!

A rockzene hülye

Leszállási engedély megadva

Basszus a nádasban: Balaton Sound 2013

Zenék és napraforgók

Az első alkalom

Napfény a hóalagút végén

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!