Ghymes: Óriási kincset hagytak ránk őseink

Mikor megláttuk, hogy fellépnek Trencsénben, egyértelmű volt, hogy nem hagyhatjuk ki a felvidéki magyarság legnagyobb zenei sikersztoriját, a Ghymes együttest. Sikerült is mikrofonvégre kapnunk még a koncert előtt a Kossuth-díjas művészeket. A Körkép kérdéseire Szarka Gyula válaszolt a Pohodán.

A Ghymes szlovákiai magyar zenekar, Nyitráról származik, idén a Felvidéken mégis csak három fellépésük lesz összesen. Miért?

Nem is tudtam, hogy csak három fellépésünk lesz…

A Pohoda fesztivál, Martos és Kassa.

Szerintem ennek az az oka, hogy csak ennyifelé hívtak minket Szlovákiában. Van, amikor több is van, és ha jól emlékszem még szervezés alatt van pár fellépés. De természetesen csak oda mehetünk, ahova hívnak minket.

Tehát még mindig szlovákiai magyar zenekar a Ghymes?

Teljes mértékben. Vannak budapesti zenészeink, de maga a zenekar irányítói, Tamás és én itt élünk, napi szinten itt vagyunk Szlovákiában. Mi írjuk a zenét, a verseket, a szövegeket, tehát addig felvidéki magyar zenekar lesz a Ghymes, amíg mi itt élünk.

Jónéhány platina- és aranylemezt gyűjtöttek már be a fennállásuk óta, a legutóbbi munkájuk, a 30 fényév szintén aranylemez lett. Mi a siker titka?

Jó kérdés. Én nem tudok mást válaszolni, mint hogy a zene maga. A dalok. Ha olyan zenéket írunk és olyan dalok születnek egy új lemezen, amelyeket a közönség magáévá tud tenni, és ezáltal kapcsolatba tud lépni velünk. Ez az, ami egy zenekart igazából jellemez, és a sikert ez hozza meg. Azt gondolom, hogy minden zenekart a dalai jellemzik, és azok hozzák meg vagy éppen nem hozzák meg a sikert számukra.

Idén 30 éves a Ghymes. Ez alatt az idő alatt nagyon sok tag kicserélődött a zenekarban. Mennyire látszik meg a zenén, ha egy régi tag helyére más valaki kerül?

Nem tudom, amikor mi váltottunk, és más zenészekkel kezdtünk el játszani, akkor a váltás mindig nagyon pozitív irányba, jófelé vitte el a zenekart. Nagyon friss, új emberek jöttek. Számunkra fontos az, hogy olyan emberekkel játszunk együtt, akikkel jó együttjátszani. Csak olyanokkal lehet és én is olyan emberekkel tudok egy színpadon létezni, akikkel jól érzem magam.

A felvidéki magyar zenét figyelemmel követik?

Amit lehet, igen. Kíváncsian várom mindig, hogy mi bukkan fel, mit lehet még megnézni. Látom, hogy van egy jó színvonala. Ráadásul fiatalok csinálják, így a zenei élet tulajdonképpen nem áll meg, nem stagnál. Az a jó minden zenekarnak, ha kialakul egyfajta zenei milliő, hiszen minél többen zenélünk, annál jobb lesz. Annál több embert lehet megszólítani.

Kik azok, aki ön szerint igéretesnek látszanak?

Akikkel mi kapcsolatban voltunk – vagyunk, azok a Kor-Zár együttes és Zsabka Attiláék, ők nagyon kreatívak, már régebb óta a színpadon vannak, és azt a fajta színvonalat képviselik, ami szerintem követendő. Irodalom van benne, zeneiség van benne.

Van-e ennek a zenének (tehát a felvidéki magyar zenéről beszélünk) potenciálja arra, hogy külföldön, Magyaroszágon is el lehessen adni? Megismételhető a Ghymes sikere?

Ez elhatározás és munka kérdése. A zenekarban rengeteg munka van, és ha valaki kitartó, jó zenéket ír, tehetséges, jó a színpadon és odaadja magát teljesen, akkor elérhen hasonló sikereket, mint a Ghymes. Mi ezt úgy tudjuk inspirálni, hogy példát mutatunk az utunkkal, és mindenkit bíztatunk arra, hogy sok munkával, jó zenéléssel, jó zenével lehet követni ezt. Örülünk is, hogyha példaképet látnak bennünk az emberek.

Előző interjúnkban a szlovák Polemic együttessel beszélgettünk, akik nagyon elismerően nyilatkoztak önökről. Magyarországon pedig Kossuth-díjat kaptak. Így önöket tekinthetjük egyfajta közös nevezőnek, amelyet mindkét fél ismer, elismer. Milyen érzés, hogy ezzel a Ghymes, bizonyos szinten hídként közvetít a szlovákok és a magyarok közt?

Ez egy nagyon jó hír és nagy öröm is. Szinte minden évben Pozsonyban is koncertezünk, és van szlovák közönségünk, akik szívesen jönnek a koncertjeinkre. Nem tudom kikerülni azt a közhelyt, a zene mégiscsak egyetemes. Számomra nem probléma, ha nem értem a Don Giovanni-t vagy nem értem Sting összes szövegét. A zene önmagáért beszél. Ha valaki befogadó, értelmes, nyitott, akkor teljesen mindegy, hogy milyen nyelven és milyen zenei világot képvisel. Így történhet meg, hogy azok az emberek is szeretik a zenénket, akik éppen nem értik a szövegeinket. Nagyon örülök, hogy említette a Polemic-et, mert így látszik, nem vagyunk egymástól idegenek. Jó ez.

A Fölszállott a páva tehetségkutató verseny kicsit mainstreamebb köntöse, vagy a szinte minden fesztiválon jelen lévő táncházak iránti nagy igény arra utal, hogy újra „trendi“ lesz a népzene? Vagy mindig is az volt?

Számunkra mindig is az volt. Amikor mi zenélni kezdtünk 1983-ban, akkor nem is tudtam elképzelni, hogy más zene is létezik számomra a világon. Én is rockzene rajongó voltam valamikor, de amikor felismertem a népzene szépségeit, a lehetőségeit, felnyílt a szemem: milyen óriási is ez a zenei örökség, ez a zenei kincs, amit ránkhagytak az őseink. A kárpát-medencei magyarság kultúrája valami csoda. Mi is ebből indultunk valamikor, és ez a mai napig is hatással van a zenénkre. A zenei világ és szövegvilág, amit örököltünk, megismételhetetlen. Olyan hagyomány, amit tovább kell vinni.

Egyre gyakoribbak azonban az olyan zenekarok is, akik népzenéből indulnak ki, viszont teljesen más típusú zenével, elektronikus zenével, a poppal vagy metállal ötvözik azt. Ön hogyan viszonyul hozzájuk?

Mi már akkor is ezt a fajta, úgymond világzenét játszottuk, mikor erről még nem is volt szó, még nem is volt megnevezése a dolognak. Sokat jártunk anno Franciaországba, és ez a fajta megközelítése a zenének már régen zajlott. Nem is azért kezdtük mi el, inkább volt bennünk egy egyfajta ösztön, késztetés, hogy a saját zenénket játszuk. Attól függetlenül, hogy mi népzenét játszottunk, de az ember előbb-utóbb szívesebben játsza a saját zenéjét, ha van ötlete és kreativitása. De mindenképp ezekre a hagyományokra építettünk. Ez sosem volt kényszer és sosem volt tudatos. Az követi el a hibát, ott romlik el a zene, ha valaki ezt túl szándékosan, tudatosan a sikert hajhászva próbálja megoldani a zenék keverését, fúzióját. Kell hozzá egy bizonyos inteligencia, és egyfajta határérzés, amit nehéz megtanítani, elmagyarázni. Meg kell találni a finom határokat és finom gondolatokat, ami mentén ezt lehet csinálni, és érdemes csinálni. Sok esetben nagyon jól, sok esetben rosszul csinálják. Mindenkinek magának kell kiválasztania azt, hogy mit tud még elfogadni és mit nem.

Lengyel Diana

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!