Botrány a kisebbségi bizottságban. Kivonultak a magyarok.

November 12-én ülésezett Pozsonyban a Szlovák kormányhivatal mellett működő Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottsága. A bizottság üléséről, az ott elfogadott egyik határozat megszavazása után tiltakozásul kivonult a bizottság öt magyar tagja: Pék László, Öllős László, Orosz Örs, Géresi Róbert és Hrubík Béla. Ennyi a rövid sajtóhír, de nézzük meg részletesebben, vajon mi vezetett a bizottsági tagok eme döntéséhez,és hogyan folytatódik ez a kutyakomédia, amit a Fico kormány nemzetiségi politikájának csúfolnak.

2010-ben Iveta Radičová kormánya Rudolf Chmelt bízta meg a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettesi poszttal. Az alelnök sok nemzetiségű  szakemberekből álló kormányhivatalt hozott létre és a mindaddig, a ficói örökségként kezelt elvet, hogy minden kisebbség egyenlő és egy szavazati joggal rendelkezik a bizottságban, megszüntette. Helyette bevezette a demokratikus választásokon, és nem a megbízáson, vagy meghíváson alapuló kisebbségi tanácsot, melyben néhány nagyobb kisebbség így a magyar 5, a ruszin 3, a roma  4 az ukrán 2 a cseh 2 szavazati joggal és képviselettel rendelkezett.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

A második Fico kormány a kisebbségi tanácsot és a kisebbségekért felelős miniszterelnöki posztot is megszüntette, és helyette kisebbségi kormánybiztost nevezett ki melynek tanácsadó szerve a kisebbségi bizottság, mely egészen november 12-ig még a 2010-ben elfogadott elvek alapján működött.

kisebbsegi bizottság
A kisebbségi bizottság egyik ülése. Kép: ujszo.com

Ezt a rendszert rúgta, rúgatta fel a bizottság legutolsó ülésén a kormányhivatal vezetője Igor Federič saját csicskása, Mária Jedličková által, akit a megüresedett kormánybiztosi székbe ültetett A. Nagy László távozása után ideiglenes jelleggel. Mária Jedličkováról nem sok mindent lehet tudni azon kívül, hogy szőke, magas, huszas éveinek közepén jár, orrpiercingje és boka tetkója van, amit láthatóan nem is titkol. Valószínűleg ez az, amit érdemes is tudni róla, az mellett, hogy egy bábu, mert a munkája látványosan nem érdekli, és ez az arcára van írva.

Jedličková egy bábu

 hirdetes_810x300  

Nos, a Federič által irányított bábu természetesen mással végeztette el a piszkos munkát, amikor az ülés elején a szerb kisebbség képviselőjével, Stane Ribič úrral vagy mivel, előterjesztette azt a határozatot, hogy a mai naptól legyen úgy, mint régen vót. Vagyis minden kisebbség, amint azt a a hatalmas államunk alkotmánya is előírja mindenki egyenlő mindenkivel, tehát minden kisebbség egy szavazati jog és kuss! A bizottság meg nem nevezett alelnöke – találja ki, aki akarja, hogy ki az – négyszemközt még a szavazás előtt elárulta az egyik magyar bizottsági tagnak, hogy gyalázatosnak tartja ami itt készül, de ő is meg fogja szavazni, mert erre kényszerítik.( A kényszerítő eszközöket – bitófa, giotin, kötél általi vesszőfuttatás stb. nem nevezte meg!).

Mivel az anyagot, vagyis az előterjesztést közvetlen az ülés megkezdése előtt osztották szét, a bizottság statútumával teljességgel ellentétesen, még arra is volt idejük, hogy megfigyeljék két ruszin és egy roma kisebbségi bizottsági tag hiányzik és így a többi kisebbség a hivatali végrehajtóval együtt többségben van, és így meg tudja szavazni ezt a gyalázatos javaslatot.

Magyar kivonulás

A magyar kisebbség tagjai kifejtették érveiket a javaslattal szemben, de az pont annyit ért, mint a Tanú című filmben az epizód, amikor Pelikán elvtársnak Virág elvtárs kiosztotta a felolvasandó tanúvallomását. Pelikán elvtárs elkezdte olvasni, de rájött, hogy ez az ítélet és visszaadta azt Virág elvtársnak.

A magyar kisebbség tagjai a határozat elfogadása után kivonultak a kormányhivatal ülésterméből, és mindaddig nem vesznek részt a bizottság munkájában, amíg a kisebbségi status quot helyre nem állítja a kormány. Egyébként csak hab a tortán ebben az abszurdisztáni történetben, hogy a bizottság éppen ezen az ülésén hagyta jóvá az Európa Tanács felé azt a monitoring jelentést, melyben eldicsekszik, hogy mennyire demokratikus elvek alapján működik a kisebbségi tanács, ahol a kisebbségek a számarányuknak megfelelő súllyal, létszámban és szavazati joggal vesznek részt a bizottság munkájában. Erre szokták mondani, hogy alaposan fenéken rúgták magukat. Fő a szagértelem!

A kérdés most már csak az, hogy ki fogja visszalapátolni a sarat a lóba. Csak remélni tudjuk, hogy ugyanazok kapják ezt a megtiszteltető munkát, akik ebben a piszkos játékban közreműködtek. Lehet ez mindjárt akár Stane Ribič úr is, vagy szűkebb családja, hiszen megtudtuk, hogy valamilyen csoda folytán a lánya is éppen a kormányhivatalban dolgozik.

Hogy micsoda véletlenek vannak?

Nyitókép: Ribič és Jedličková. Kép: spoloksrbov.sk

Palócz

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!