Országszerte javában zajlanak az iskolai beiratkozások. Ilyenkor évről-évre előkerülnek a pro és kontra érvek arról, szlovák vagy magyar iskolát válasszanak-e a szülők. Sajnálatos módon a közvéleményben téves berögződések terjedtek el, melyeket nem lehet elégszer cáfolni. A tét ugyanis hatalmas, a jövőnk.

Állítás: Jobban boldogul a gyerek, ha szlovák iskolába jár (sic!)

A legnagyobb közhely, ami sokakat elvakít… Az állítás szociológiai vagy pszichológiai hátterének elemzésére már többen vállalkoztak, rávilágítva az ebben rejlő logikai bukfencekre, zsákutcákra. Megcáfolva, számtalan érvet felsorakoztatva amellett, hogy miért kontraproduktív ez a (téves) felfogás.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

A legegyszerűbb érv az, amit minden szülőnek meg kellene értenie. 6 éves korban egy gyerek még nem tud olyan összetetten gondolkodni, hogy szűrni tudjon az őt érő információáradat között. Az anyanyelv, amit már magzat korától érzékel, amin keresztül addig felfedezte a világot, csakis az nyújt számára olyan biztonságot, hogy mélységi tudásra tehessen szert.

1185488_342773915862575_1636864085_n

Mert bármennyire is hihetetlennek gondoljuk, bármennyire is hajlamosak vagyunk elbagatellizálni az elsős tananyagot, tudatosítanunk kell, hogy ezek az ismeretek, ha nem rögzülnek megfelelően, ha akár csak egy kis részlet is kimarad belőle (amit akkor talán észre sem vesz a szülő), már befolyásolja a ráépülő tananyag elsajátításának hatékonyságát. Tehát rögtön hiányossá válik az az érv, ami miatt nem anyanyelvi iskolába íratta a szülő csemetéjét. Hisz hátrányt szenved a sikerességben – amit ugyebár eredetileg célul tűzött ki.

 hirdetes_810x300  

Az sem állja meg a helyét teljes mértékben, hogy a sikeresség kulcsa egyedül az államnyelv ismeretében rejlene, mert ha ez így lenne, akkor kb. 4,5 millió sikeres ember élne Szlovákiában. Bármilyen hihetetlen, a siker kulcsa nem (csak) az államnyelv tökéletes, hibamentes ismeretében rejlik. Sokkal inkább a tanulás iránti elszántságban, ügyességben és igyekezetben. És ebben rejlik az, ami miatt sok szülő más nyelvű iskolába adja gyermekét, mint amilyenbe ő maga is járt. Ezzel a hamis gondolatmenettel akarja ugyanis elfedni, megmagyarázni, vagy valahogy utólag kijavítani  saját lustaságát, saját sikertelenségét, azt a  lehetőségét, amit elszalasztott.

anyanyelvunk

A nyelvnek ehhez vajmi kevés köze van, de sokkal kényelmesebb erre fogni, minthogy – akár önmagának is – bevallani az igazságot. Számtalan példa igazolja, hogy akarattal a nyelvi akadályok különösebb gond nélkül teljesíthetőek. Gondoljunk csak az egyre növekvő angol, német és egyéb idegen nyelv oktatására. Egyre nagyobb teret nyer az iskolákban, birtoklóinak száma egyenes aránnyal növekszik ezzel. Pedig egyáltalán nem mondható, hogy a nyelvkörnyezet ezeknek a viszonylag távoli nyelveknek oly mértékben kedvezne, mint például az államnyelvnek.

Arról már nem is beszélve, hogy egy kisiskolás számára a tanulás nem csak az iskola falai közt zajlik, hanem nagy részben otthon is. Ahol csakis a szülőre hagyatkozhat. Ha pedig a szülő nem tud neki segíteni megfelelő mértékben – pont a nyelvi diverzitásának hátránya miatt (tehát nem érti pl. a szlovák nyelvű szöveges matematika feladatot) – akkor a lurkó számára nem válik teljessé a tanulási folyamat, ami ismét csak hátráltatni fogja őt a további ismeretek megszerzésében.

Ezáltal pont hogy kontraproduktívvá válik számára a helytelen iskolaválasztás. Anyanyelvét, – amit a legjobban ismer – csak konyhanyelvi szinten fogja használni, a számára másodlagos nyelvet pedig kénytelen lesz magasabb szinten. Amilyenen viszont még nem tudja, mert eddig nem ez a nyelv volt az első az információgyűjtésben. Valóban tudni fog két nyelven, de mindkettőn csak alacsony színvonalon. Ez lenne a cél? Lévén, hogy anyanyelvén gondolkodik, kénytelen lesz egyfolytában fordítani, amibe egy idő után belejöhet ugyan, a folyamat viszont időt vesz igénybe. Így hátrányba kerül társaival szemben, akik ezt a műveletet meg tudják spórolni.

Az alapvető ismeretek rögzülése, tehát az iskolai alapok tanulásánál ezek a nüanszok egy 6-7 évesnek komoly zavart okozhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a folytonos frusztráció és terhelés miatt állandóan stresszhelyzetben kell teljesítenie, ami egy felnőtt számára is megerőltető tud lenni, nemhogy egy kisiskolásnak.

1012041_10202267764914308_1996478737_n

A pszichológusok (többek közt a téma egyik legnagyobb szakértője, Bajnok István) számtalanszor kimutatták, hogy ez a folyamat oly mértékű zavart idézhet elő egy fejlődő szervezetben, ami később viselkedési és tanulási zavarokat is eredményezhet. Ami pedig, kedves szülők, gátolhatja a lurkót sikerességében! Ezen kívül pedig egy identitását vesztett, nemzetileg bizonytalan, sehova magát nem tartozónak érző lélek válhat belőle. Ami korántsem jelenti azt, hogy emberileg kifogásolható személyiséggé fejlődne, csupán származásával, gyökereivel nem lesz tisztában. Gyökér nélkül pedig egészséges termés sincsen, ezt jó, ha tudatosítjuk.

Ahány nyelven beszélsz, annyi ember vagy

Az ismert közmondás – melyet gyakran használnak érvként az idegennyelv-oktatás alátámasztására – teljes mértékben helytálló. Ebben meg is egyezhetünk. És tanácsoljuk is mindenkinek, akinek csak lehetősége van, tanuljon idegen nyelveket. De ne az anyanyelve kárára! Ne annak a nyelvnek a kárára, melyen egy gyermek a legtöbbet képes elsajátítani a világból. Hanem éppen ellenkezőleg, tanuljon anyanyelvén a lehető legmagasabb fokon, hogy szilárd alapokra erős falakat épülhessenek. Majd ezt a felhalmozott szellemi tőkét kamatoztassa és tárja ki vele a világot. Bessenyei György erre már jóval korábban, mintegy 300 éve megadta a választ: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudósde idegenen sohasem.”

nyitokep nagy
Kép: Via Nova

Még mindig aktuális, érdemes elgondolkodni rajta!

Legjobbat szeretné gyermekének? Nevelje őt tudósnak!

Csonka Ákos

(a szerző tanár)

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.