Színház, kiállítás, tévé, mozi – kiválogattuk a legjobb programokat a hétvégére. 

Színház:

Jane Eyre  – Szlovák Nemzeti Színház, premier február 2-án.

Charlotte Brontë könnyfakasztó klasszikusa a tragikus és nagy szerelemről, a konvenciók elleni lázadásról, sötét titkokról, és mindenről, amit csak egy vidéki papkisasszony romantikus lélke kitalálhat még. Számtalan tévés, filmes, színházas adaptációja készült már el a regénynek, de ihletforrásként is szolgált már nem egyszer. A Szlovák Nemzeti Színház mostani feldolgozásában címszerepet Petra Vajdová színésznő játsza.

 hirdetes_810x300  

Képzőművészet:

Alfons Mucha: Út a siker felé, Pozsonyi Városi Galéria

A tavalyi nagysikerű kiállítás után, a Pozsonyi Városi Galéria tovább halad a szecesszió girbe-gurba vonalai mellett. Pénteken, január 31-én nyílt meg az Alfons Mucha életét és munkásságát  bemutató kiállítása a galériának, ami most nem elsősorban a híressé vált szecessziós plakátokra, hanem Mucha egyéb képeire összpontosít.

Ki hitte volna, hogy a mára már fogalommá vált művészt eretileg fel sem vették a prágai képzőművészeti akadémiára, így került Bécsbe,  onnan a csehországi Mikulovba, majd kerülőúton Párizsba, ahol egy nem várt felkérés hozta meg számára az átütő sikert. Addig viszont hosszú utat járt be, ezért is viseli a kiállítás a Alfons Mucha – Út a siker felé címet.

A festményekből, rajzokból, vitrázsokból és litográfiákból álló, több mint 70 darabos kiállítás május közepéig látogatható.

sm-0131-014-muza.rw_res

TV

A Vaslady – február 2.,20.20, M1

Meryl Streep Oscar-díjas alakítása Nagy-Britannia első miniszterelnöknőjének szerepében. Margaret Thatcher  élete alkonyán már Alzheimer-kórral él, és az italt sem veti meg. Hosszú idő után úgy dönt, megszabadul néhai férje ruháitól,  és miközben a ruhákat válogatja, megrohanják az emlékek. A film megjeleníti  a Vaslady szoros kapcsolatát édesapjával, feleleveníti a legfontosabb pillanatokat az életéből:  konzervatív jelöltjeként 1959-ben bejutot a brit parlament alsóházába,  1970-ben oktatásért és tudományért felelős miniszter, s a hetvenes évek derekán a Konzervatív Párt élére kerül. Közben a kommunizmus elleni határozott kiállása miatt kiérdemli a Vaslady becenevet. És végül az  1979-es győztes választások után  ő lesz Nagy-Britannia első női miniszterelnöke. A filmet azért is ajánljuk legfőképp, mert Streep játékával nem lehet betelni. Ő az a színésznő, aki alakítson bár tiniként ugráló és táncoló 50-es anyukát (Mamma mia!), pardont nem ismerő divatdiktátort és kegyetlen főnököt (Az ördög Pradat visel) vagy egy ország fejét, újra és újra elkápráztat.

Mozi

Jack Ryan: Árnyékügynök

A negyedik Jack Ryan film, ezúttal azonban már nem a karakter „atyja“ Tom Clancy tollából. Ez a kritikusok szerint sajnos meg is látszik a filmen. Ryan titkosügynök a CIA embere, ezúttal egy banki elemzőként épül egy wall streeti bankházba. Miközben a vaskos gazdasági jelentéseken rágja át magát, rábukkan egy aprólékosan kidolgozott tervre, amelynek célja az amerikai gazdaság megroppantása és globális káosz kirobbantása, és kiderül, hogy csak ő tudja megakadályozni ezt a terrorakciót. Hogy cseppet sablonosan hangzik? Ezt még csak fokozza, hogy a főgonosz egy orosz oligarcha. Sok-sok akciójelenet, szerelmi szál, lövöldözés, üldözés – egy film, ami pont arra jó, hogy kikapcsoljuk az agyunk és kellemesen levezessük az egész héti stresszt.

Mi a ti hétvégi választásotok?

Lengyel Diana

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!