A világtörténelemben az uralkodónak megválasztott pár kívülről szent és sérthetetlen volt, de a színfalak mögött ők is csak gyarló emberek voltak a maguk hibáival, bűneivel és gyengeségeivel. A korabeli történetírásoknak köszönhetően ma már tudjuk, hogy az aranyba-ezüstbe öltöztetett királyi sarjak közül csak kevés volt valóban feddhetetlen erkölcsű, legtöbbjük titkos és kevésbé titkos szeretők sorát fogyasztotta el uralkodása alatt.

II. Károly, a „gyerekgyáros“

Annak az I. Károlynak volt a fia, akit Cromwell idején, 1649-ben halálra ítéltek és lefejeztek. II. Károly sokáig emigrációban élt, aztán a körülmények szerencsés változásai folytán hazajöhetett és trónra került. A királyi utód elég későn került a trónra, 55 életévéből 30 év múlott el korona, trón, jogar, na és mindenekelőtt hatalom nélkül. Trónra lépése után azonban csőstül bepótolta azt, amit korábban elmulasztani vélt. II. Károly angol uralkodó minden  társadalmi osztállyal „érintkezett“, különösen ha annak nőnemű tagjaival  létesíthetett rövid vagy hosszú távú viszonyt. Szeretői közt voltak leszbikusok, főrendű hölgyek és parasztlányok egyaránt, valamint polgári feleségek és grófnék.

ii_karoly_angol_kiraly_
II. Károly angol király (1630-1685)

1660-ban (Stuart – restauráció) végre sok viszontagság után elfoglalta az őt megillető királyi trónt. A feleség szerepére Braganzai Katalin portugál hercegnő lett a befutó annak ellenére, hogy katolikus volt. Ezt az „apró problémát“ viszont sikerült orvosolni.

Catherine_of_Braganza,_Queen_of_England
Braganza Katalin (angolul: Catherine Henrietta of Braganza)

A 22 esztendős ara férjhez menésekor azonban mit sem sejtett Barbara Palmerről, II. Károly  – később leghíresebb – szeretőjéről. Baraba Palmer az uralkodó mintegy „hivatalos“ szeretője volt. Férjes asszony létére léha életet élt, már 15 esztendősen hol ezzel, hol azzal összeadta magát. Barabara rendkívül álszent, hazudozós, törtető nő volt. Károly és Katalin 1664 májusában megtartott esküvőjén Barabara már várandósan – állítólag a királytól – járt-kelt az udvarban. Nagy színésznő volt, aki azonban nem a világot jelentő deszkákon hasznosította tehetségét. Károly az uralma és a hatása alá került, melynek következtében nemcsak  feleségét, de országát és annak fontos ügyeit is elhanyagolta.

Ami ezek után kissé meglepő: Károlynak még Barbara és a felesége sem volt elég. Nemcsak a feleségét csalta nyakra-főre, hanem a szeretőjét is – más szeretőkkel. Más nőktől legalább 15 törvénytelen gyereke született. Balkézről született utódainak a FitzRoy vezetéknevet adta (roy = király), tehát jelezete királyi eredetüket.

 hirdetes_400x285  
palmer
Barbara Palmer (1640-1709)

Károly pillangó volt, virágról virágra szállt, amit sohasem tudott abbahagyni. Akárkit is sikerült megkapnia, állandó „virágszála“ mégis Barbara Palmer maradt. Hihetetlen vonzereje és manipulációja megtette hatását. Barbara egyik módszere a fenyegetés és a zsarolás volt. Sok esetben zsarnokoskodással érte el, hogy a Király sajátjának ismerje el szeretőitől született gyerekeit .

A nőfaló uralkodó 1685-ben szélütést kapott, melyet abban az időben még nem tudtak gyógyítani, halála egyre közeledett. Törvényes utódja feleségétől, Katalintól nem származott, szeretőitől született utódait pedig senki nem akarta elismerni, ezért utóda a trónon testvére, II. Jakab lett.

IV. Vilmos, a „Tengerész király“

1765-ben látta meg a napvilágot III. György brit uralkodó harmadik fia, Vilmos. Mivel a fiú  gyermekek közül csak a harmadik volt, így álmában sem gondolt arra, hogy valaha Nagy-Britannia királya válhat belőle.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

Alig volt pár esztendős, amikor szülei „megszabadultak“ tőle és bátyjától, és afféle bentlakásos iskolába küldték. Atyai jótanácsra a tanárok nem bántak kesztyűs kézzel a királyi csemetékkel, ennek következtében a fiúk utálták az iskolát, a tanárokat, a felnőtteket, Angliát – tulajdonképpen mindent és mindenkit.

William_IV
IV. Vilmos, a Tengerész király (1765-1837)

Tizennégy évesen Vilmos belépett a királyi haditengerészet kötelékébe. III. György, királyi apa pedig állítólag szóban közölte az egyik admirálissal, hogy „nem kell vele túl jól bánni“, és felejtsék el, hogy kinek is a fia. A későbbi uralkodó padlósúrolással kezdte pályafutását, majd lassanként emelkedni kezdett a ranglétrán. Az angolok The Sailor Kingnek, azaz „Tengerész királynak nevezték el. Évtizedekkel később (már nem apja uralkodása idején) elérte, hogy admirálissá nevezzék ki, majd pedig az admirálisok lordja is ő lett.

Vilmost Anglia-szerte ismerték züllött életviteléről. Mulatságban, bordélyban egyaránt otthonosan mozgott, s az sem érdekelte, ha ezért kritizálták, megrótták. Rossz modorú, agresszív ember volt, aki nem tudott különbséget tenni jó és rossz között. Ennek ellenére Vilmost sem kerülte el a szerelem, s beleszeretett egy vele egykorú 18 esztendős fiatal lányba. Vilmos a kiszemelt hölgy érdekében „dobta“ a bordélyt, és igyekezett minden idejét vele tölteni. Azonban az a tény, hogy a lány nem volt protestáns és nem származott előkelő családból, áthúzta a fiatal pár esküvői szándékait. A lányt családjával együtt eltávolították Londonból.

A csélcsap királyi sarj továbbra is folytatta kicsapongó életvitelét: adósságokat halmozott fel, kártáyzott, valamint intenzíven hajkurászta a szebbik nemet. A pontot az i-re végül egy színésznővel kezdett kapcsolatával tette fel. Dorothy Jordan nemcsak színészi játékáról, de feslett életéről is híres volt a 18. századvégi Angliában. Kapcsolatuk során 10 (!) gyermekük született. A délceg haditengerész otthon ült, egyre csak egyre halmozta az adósságokat, majd több mint húsz év után elhagyta Dorothyt és a gyerekeket. A színésznő meglepő önfegyelemmel vette tudomásul a döntést és külföldre költözött. Az asszony egyébként külön tiszteletet érdemel, ugyanis Vilmossal töltött évei alatt gyakorlatilag csak neki volt jövedelme, a színészetből szerzett pénzből tartotta el a családját.

436px-Dorothy_Jordan
Dorothy Jordan (1761-1816)

IV. Vilmosnak rettentő rossz híre ellenére sikerült feleséget találnia. Szász-Meiningeni Adelheid hajlandó volt hozzámenni Vilmoshoz. A házasságukból születendő gyermekek, azonban mind meghaltak.

A nagy változás akkor állt be Vilmos életében, amikor 65 évesen Anglia trónjára került bátyja váratlan halálának következtében. „Bolond Vilmos“ – ahogy a nép szólította –  nem volt jó király és nem is tisztelték. Mindössze hét évig uralkodott, de sokan Anglia szégyenének tartják ezt a korszakot. Trónörökös híján unokahúgát, Viktória hercegnőt jelölte ki a trón hivatalos örökösének.

Viktória királynő és Albert herceg romantikus kalandja

Viktória nagybátyját, IV. Vilmost követte a trónon, és egyike lett a történelem leghosszabb ideig uralkodó fejedelmeinek. Német családból származott (Hannoveri-ház), német nevelést kapott édesanyja révén és német herceghez is ment feleségül. Albert, szász-coburgi herceg és Viktória házasságáról már gyermekkorukban döntöttek. Eleinte azonban az unokatestvérek (!) házassága csak egy szép tervnek bizonyult, hogy később ebből királyi házasság lesz, azt senki sem sejthette.

viktoria_kiralyno
Viktória királynő (1819-1901)

Albert herceg fiatalon nem számított vonzó külsejű férfinek. Az égvilágon semmi sem érdekelte őt. Unott alak lett belőle, aki a vagyonra is fittyet hányt, nem is beszélve a politikáról. Valószínűleg Viktóriával kötendő házasságára is eleinte úgy gondolt, mint egy elvégzendő feladatra, amivel megbízták.

Viktóriát eközben 18 esztendősen 1837-ben királynővé választották. Alig kornozták meg az ifjú királynőt, valóságos vásári felvonulás vette kezdetét kegyének megszerzéséért. Viktória azonban csinos lány volt, emellett rendkívül makacs, aki nem hagyta magát befolyásolni.

Albert And Victoria
Viktória királynő házasságkötése Albert herceggel (1840-ben)

Amikor Albert, szász-coburgi herceg Angliába érkezett, Viktória nem akar hinni a szemének. A kövér, tohonya, 16 esztendős kölyökből karcsú férfiú lett. A királylány repeső szívvel örült a mások által kijelölt vőlegénynek. Azonban Albertet, a mulya herceget nem nagyon dobta fel a hír, hogy ő lehet az angol királynő férje. Végül szerelmesek lettek egymásba (Albertet eltalálta Ámor nyila) és 1840 februárjában megtartották az esküvőt. Az elkövetkező években Viktórián érdekes változásokat figyelhettek meg az angolok. Addig kislányos volt a viselkedése, aki át-átlépte a szigorú szabályokat és hagyományokat. Az esküvő után – valószínűleg Albert hatására – egy-két év alatt komoly nővé érett, igazi uralkodóvá, aki aztán később a „viktoriánus korszak“ jelképe és névadója lett.

72210
Viktória családja körében

Viktória rajongott a férjéért és a kedvéért arra is vállakozott, hogy az elkövetkező 20 évben sok gyereket szüljön. Végül 9 gyermekük született, akikért Viktória különösebben nem rajongott. Energiáit lekötötték az államügyek, Albertnek azonban nem jutott akkora feladata, hát inkább a család bővítésére koncentrált. 1861. decemberében meghalt Albert herceg. Ezzel nemcsak a királynő negyvenesztendős özvegysége, hanem uralkodásának második, önállóbb szakasza kezdődött meg. Férje elvesztésekor három éven át tartó depresszióba zuhant. Csak meghalni akart. Viktória 1901-ig uralkodott és a brit briodalom befolyásos kormányzója lett. Utódjaként a trónra, fia, VII. Eduárd lépett.

Takács Henrietta

Forrás: D. Florion: Botrányos fők botrányos élete

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!