Irén, Írisz
  • HUF: 316.46
  • USD: 1.13
  • 7 °C
  • 14 °C
Kultúra

Bálint-nap: eredet, legendák, hagyományok

A Bálint-nap, vagy ahogyan amerikanizált formában használjuk, a Valentin-nap a szerelmesek napja. Mára itthon is megkerülhetetlen „pirosbetűs“ ünnep lett, amikor is kedvesünknek valami apró figyelmességgel kedveskedünk. Ennek az ünnepnek is –mint az összes többinek –  sajátos története van, sajátos szokásokkal. Ismerkedjünk meg hát velük!

 

Ki is volt Szent Bálint?

 

Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje. A római katolikus naptár szerint 1969-ig ünnepét február 14-én tartották, amikor kivették a külön napon ünnepelt szentek sorából. Ezen a napon azonban ma is a Bálintokat, illetve Valentinokat köszöntjük népvnapjuk alkalmából. A nyugatról érkező új szokás szerint pedig február 14-e a  „szerelmesek napja“.

 

1328993152.264-balint-f
Szent Bálint

 

Ki volt azonban Szent Bálint, aki az ünnep névadója lett? Teljes bizonyossággal nehéz lenne azonosítani azt a személyt, akihez a Bálint-napi hagyományok kötődnek. A legfőbb gondot ugyanis az okozza, hogy Szent Bálint (Valentin/Valentinus) akár három is lehetett. A három Valentinus nevű keresztény mártír közül az egyik egy pap lehetett Rómában, a másik talán püspök volt a mai Terni  városában, a harmadik vértanú pedig minden bizonnyal Africa provinciában élhetett. A szent személye, ill. születési helye és ideje sem ismert pontosan, halálának ideje pedig szintén bizonytalan.

 

Lupercalia és Bálint-nap

 

A Bálint-napnak pogány gyökere is ismert. A február közepén tartott Lupercalia római ünnep tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. Egyes források szerint ezen az ünnepen a papok az ún. „februa“ nevezetű kecskebőr szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főként a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.

 

Más források szerint kecskét is feláldoztak, hiszen a termékenység szimbóluma volt. A leölt kecske bőréből valójában szíjat hasítottak, és ezekkel a szíjakkal a fiatal fiúk inkább csak meglegyintették a lányokat a termékenységi rítus szerint. Ezt az ünnepséget – vagyis a Lupercalia szokást – váltotta fel idővel a Bálint-nap keresztény hagyománya.

 

lupercalia-37705976801
Lupercalia ünnepség

 

Szent Bálintról szóló legendák

 

A Bálint-napi szokások eredetét sokan azzal magyarázzák, hogy Szent Bálint a 14. században a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Egy történet szerint ugyanis – mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték – Bálint a hite erejével visszaadta látását börtönőre lányának, majd február 14-i kivégzése előtt búcsúüzenetet küldött a lánynak, „A te Bálintod(tól)“ aláírással. Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

 

Egy másik legenda szerint Bálint pap volt II. Claudius császár idején. A császár ekkoriban határozott úgy, hogy a nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosok, ezért a fiatalabbak számára megtiltotta a házasságkötést. Bálint azonban igazságtalannak vélte a császár döntését, ezért titokban továbbra is összeadta a párokat, akiket saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztetett meg. Amikor a császár rájött arra, hogy mit tesz Bálint, halálra ítélte őt.

 

love-valentines-day-wallpaper

 

Bálint-napi babonák, hiedelmek

 

Bálint napjához számos babona, hiedelem és néphagyomány kapcsolódik. Ezen szokások legtöbbje fiatal lányoknak adott segítséget ahhoz, hogy megtalálják, meghódítsák vagy csupán megtartsák szerelmüket, életük párját.

 

● Ha lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mentek, megláthatták leendő férjüket. A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az volt a célja, hogy álmukban megtudják ki lesz a jövendőbeli párjuk.

 

116645_bigger

 

● Amint megvolt a “jelölt”, újabb praktikákra volt szükség, hogy magukba bolondítsák a fiút. Egy pontosan kilenc magú alma elfogyasztása után a magokat a kiszemelt férfiú zsebébe kellett csempészni, mely által a szerelem már szinte biztos volt.

 

valentin napi alma

 

● Az eljövendő gyermekáldást is ezen a napon tudhatták meg a lányok és fiatal feleségek. Például egy félbevágott alma magjait megszámolva megjósolható volt, hogy hány gyermeke lesz valakinek.

 

● Érdemes volt cicát “uszítani” a lányos házhoz érkező legényre, mert ha ott egy macska a fiú lábához dörgölőzött, akkor ő abból a házból nősült.

 

cimkep_01_1892022650

 

● Azok a szerelemesek, akik örök szerelem után áhítottak, azoknak egymás haja szálát bele kellett sütni egy tésztába, és azt közösen meg kellett enni.

 

● Bálint-napon a madarak is hatalmas szerephez jutottak, a különböző fajták más-más férfitípust jelentettek. Úgy tartották, ha egy hajadon lány ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni és nagyon boldog lesz. Ha azonban egy tengelice repül át felette, tehetős férfi felesége lesz.

 

0710b

 

Egyszerűbb babonák is kötődnek Valentin napjához, például a reggeli szerelmes csók szerencsét hoz és ezen a napon nem szabad megsértődni vagy megharagudni.

 

images

 

A „kereskedelmi“ Valentin-napot az 1800-as években vezették be, és mára már ezen a napon igen csak nagy forgalmat bonyolítanak le a virágárusok, valamint az ajándék-és édességboltok az ünnephez kötődő reklámoknak köszönhetően. Magyarországon a szerelmesek napját igazából 1990-től, a rendszerváltástól tartjuk számon, mint nyugatról beáramlott ünnepet, pedig a hitvilágunkban már jóval ezelőtt is megtalálható volt.

 

A legtöbb ember pedig ilyenkor igyekszik valamilyen szerelmes vers, sms kíséretében átadni ajándékát, meglepetését szerelmének.

 

Takács Henrietta

 

Források: tortenelemclub.com, wikipedia, csaladvilag.hu

 

További ajánlott írások:

 

A legtutibb Valentin-napi ajándék

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás