Pozsony kinyitja kapuit mindenki előtt. A hétvégén, április 25. és 27. között rendezik meg a Pozsony mindenkié című rendezvénysorozatot, ahol a város színes programokkal gondoskodik arról, hogy az itt élők jobban megismerhessék lakhelyüket.

Az önkormányzati nyitott napok középkori hagyományokhoz nyúlnak vissza. Április 24-én, Szent György napján ugyanis a városi privilégium szerint Pozsony polgárai új bírót és kisbírót választhattak szabadon. Különleges és akkoriban szokatlan kiváltság volt ez, amihez nagyszabású ünnepségek kapcsolódtak. Ekkor a város lakóinak lehetőségük volt arra, hogy kötetlenül találkozzanak a bíróval és helyetteseivel a városházán.

Ezek tekinthetők az első önkormányzati nyílt napoknak, s a szlovák főváros ezeket a hagyományokat 11 évvel ezelőtt felújította. Itt nem csak az egyes önkormányzati épületekbe és az ott dolgozók munkájába kapnak a fővárosiak betekintést, de esélyt arra is, hogy az otthonukat jobban megismerjék, turisták lehessenek saját városukban. A nyílt napokhoz több múzeum, galéria is bekapcsolódik, a városi könyvtár, az állatkert és a Régi Vásárcsarnok is kínál programokat.

Ezekből szemezgettünk:

Az óvárosi könyvtár például egész éves ingyenes bérletet ad azoknak, akik még nem könyvtártagok, és a hétvége folyamán íratkoznak be. A Klarissza utca 16 (Klariská) szám alatti Könyves Bolhapiacon a könyvmolyok fillérekért gyarapíthatják tovább saját könyvtárukat.

 hirdetes_810x300  
bolhapiac
a könyvmolyok fillérekért gyarapíthatják saját könyvtárukat .Kép: sme

A Régi Vásárcsarnokban a BRATISLAVA BRAND FESTIVAL – Oszd meg a városod elnevezésű fesztivál zajlik, ahol a három nap alatt lehetőségünk lesz egy valódi szociális hálót kialakítani. Megoszthatjuk az érzéseinket a városról, beszélgethetünk és kifejezhetjük a véleményünket. A fesztivál ideje alatt a Régi vásárcsarnok tele lesz különféle ízekkel, illatokkal, dizájner dolgokkal, amelyek Pozsonyt szimbolizáják.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

Szombaton a Prímás Palotában reggel kilenctől fogadja Milan Ftáčnik, Pozsony főpolgármestere az irodájában a látogatókat, Ugyanitt kiállítás nyílik Pozsony, a koronázóváros a török féhold árnyékában címmel, amely elsősorban Pozsony 17. századi történelmét ismerhetjük meg pontosabban. A Prímás téren közben a város kapuiról lekerül a pecsét, szimbolikusan megnyitva ezzel a turistaszezont. A Fő téren a művészti általános iskolások adnak koncertet egész nap.

Szervezett tematikus városnézések segítenek, hogy turistaként fedezzük fel a saját vásosunk. Pl. az evangélikus templomokat, azt, hogy mit árulnak el az egyes porták, kapuk a házak volt tulajdonosairól. Exkurzió a városfalakról, a történelmi központról, a Pozsonyhoz köthető híres írókról.

Történelmi járatok is indít a Városi Közlekedési Vállalat – villamos-, troli- és buszjáratokon tájékozódhatunk a nevezetességekről.

tortenelmi troli
Történelmi járatok is indít a Városi Közlekedési Vállalat .Kép: media1.jex.cz

Az összes programra ingyenes a belépés, így Pozsony város múzeumaiba is – a régi városházára, a borászat múzeumába, az óramúzeumba, a fegyvermúzeumba, a győgyszerészeti múzeumba,  dévényi várba, Oroszváron a Gerulatába, a Városi Galériába, ahol éppen Alfons Mucha kiállítás zajlik és még sorolhatnánk. (Ugye nem is tudtad, hogy ennyi múzeum van Pozsonyban?)

További programok

A könyvtár nyári olvasókertjében, a Michalská 26 szám alatt megnézhetjük, hogy a vakvezető kutyák milyen kiképzésben részesülnek, az igazi állatbarátokat pedig tárt kapukkal fogadja a pozsonyi állatkert is. 

Ingyenes sétahajózáson egy új szemszögből láthatjuk a várost, sőt, aki igazán mélyre akar ásni, annak  lesz rá lehetősége: megnyílik a föld alatti Szent Jakab kápolna, mégpedig a Régi Vásárcsarnok előtti téren.

De a sportosabb típusoknak is sok ajtó nyílik. A pozsonyhidegkúti (Dubravka) STaRZ télistadionban ingyenes a korcsolyázás, a fedett termekben a bedmintonpálya, a kosárpálya, a műfüves pálya  használata. A Pasienkyn is igazán pénztárcakímélő az úszás, az edzőterem használata, sőt, szinkronúszás bemutatóval is készülnek.  Az O. Nepel téli stadionban szintén ingyen korcsolyázatunk.

turistak a kapolnanal
A föld alatti Szent Jakab kápolna is megnyílik. Kép: cas.sk

 Ligetfalun a katonai erődítmények szerelmesit várják a BS-8 Hřbitov katonai bunkerben.

A Comenius Egyetem Elektrotechnikai és Informatikai Kara az ISTROBOT 2014 nevű akción mutatja be, hol tart a mai robotika. A programot ügyességi verseny színesíti: megnézhetjük milyen gyorsan tudnak kikeveredni a szerkenytűk a labirintusból, vagy milyen ügyesen szedegetik fel a pléhdobozokat.

Az Óvárosban tudják, tavasszal illik nagytakarítani: nem restelli a seprűt és a szemeteszsákot a kezébe venni Tatiana Rosová óvárosi polgármester, a helyettesei, valamint a képviselőtestület tagjai sem, az  önkénteseknek azonban ők is örülnek. Takarítani a Dunapartot lehet, a félig elbontott Öreg-híd és az SZNP-híd közötti szakaszát. És ha még mindig kevés lenne a jóból, a Jakab téren Jó piac is lesz.

tortenelmi bemutato
Történelmi bemutató. Kép: webnoviny.sk

Vasárnap a Régi Vásárcsarnokban Szent György napi vidámságokkal koronázzák meg a hétvégét.  A lóversenypályán ugyanezen a napon több futam is zajlik. Lovira fel, fogadhatunk a Pozsony Főpolgármestere díj (a hároméves kancák futama) és az OLO vállalat díj (a hároméves csikók futama), valamint öt egyéb futam győzteseire.

A Zerge-hegyen (Kamzík- Koliba) és a Vaskutacskánál (Železná studienka) megpróbálhatjuk beírni magunkat a szlovák rekordok könyvébe almaevéssel.  A lelkes természetkedvelőket madárhang-, fa- és  virágfelismerő exkurzió várja, este 5 órakor pedig ünnepélyes tábortűzgyújtás.

nemec@canonprofi.eu
Lovira fel, fogadhatunk a Pozsony Főpolgármestere díj győztesére is. Kép: zavodisko.sk

Az Aupark mellett, a Janko Kráľ parkban madárlesen vehetünk részt, az Eurovea előtt pedig a tánc nemzetközi napja alkalmából táncmaraton zajlik, ahol a táncoslábúak közül mindenki megtalálhatja a kedvére való stílust a balettől a néptáncon át egészen a hiphopig.

Pontos programot megtaláljátok a BKIS honlapján.

Lengyel Diana

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!