Elnök abból lesz, akit megválasztanak a választók. A választók pedig azt választják, akinek a legjobb a PR ügynöksége. Legalábbis ez a Kandidát (Jelölt) üzenete. A cinikus thriller, ahogy a szervezők definiálták, sikere felülmúlt szinte minden várakozást. Még októberben került a mozikba, végre mi is eljtottunk rá. Jó döntés volt.
Igaz történet, mely soha nem történt meg
„Még a Jóistennek is szüksége van reklámra“ – villan be a Kandidát egy képkockáján. A film pedig bemutatja, hogy a jó reklámmal és kellően kreatív kampánnyal egy no name alakból is lehet elnököt csinálni. Legalábbis 90 percre mindenképp.
Adam Lambert (Marek Majeský alakításában) egy jól menő reklámügynökség főnöke. A legjobb a szakmájában, megvan mindene, ami kell: pénz, jó kocsi, ház Pozsony leglukratívabb környékén, feleség, szerető, gyerek. A köztársasági elnök választás előtt járunk két hónappal, Lambertet pedig megbízzák egy esélytelen jelölt kampányának a vezetésével. A cél, hogy egy pár százaléknyi szavaztot elvegyen másoktól, de Lambertnek a hiúsága nem engedi, hogy tessék-lássék kampányt folytasson. Ő a legjobb, s élet-halál kérdést csinál abból, hogy az ő jelöltje nyerjen. A cél érdekében pedig mindenre képes. Szó szerint mindenre. Közben pedig Lambertre egy titokzatos ismeretlen két megfigyelőt – Blonďáčikot és Jazvát – állít, akik minden lépését lehallgatják, dokumentálják, kitartóan üldözik. Jazva egy kipróbált öreg harcos, aki már megjárt több titkosszolgáltot több kormány és rezsim alatt, Blonďáčik pedig egy ligetfalui srác, aki ügyesen kezeli a technikai kütyüket. Az ő narratívájából bomlik ki előttünk a történet, hogy mindenki mindenkivel kapcsolatban van, és minden mindennel összefügg. A háttérben pár ember diktál, míg egy egész ország táncol.
És pereg a visszaszámláló – rövidül az idő az elnökválasztásig.
A Kandidát annyira szlovák film, hogy szlovákabb már nem is lehetne. Pozsonyt érezni minden utcán, elsősorban a két végletet: a girbegurba Óvárost és a betondzsungel Ligetfalut. Szlovák benne a kampány alapmotívuma is, hiszen Lamberték Peter Potôň egész kampányát Štúrra és a köztük feltételezett rokonságra építik. Mivel mással is lehetne meggyőzni a tömegeket, hogy a jó elnök amolyan „štúrosan“ szlovák, és árad belőle a nemzeti érzelem (kérdés persze, hogy magyar választó mennyire harapna rá a „Kossuth Lajos ükunokája vagyok“ témára, mert szerintem őket is simán be lehetne valami hasonlóval etetni). Szlovák benne a magyarkép is: Bárdos Judit is feltűnik egy jelentre, mikoris magyarul nyilatkozik egy járókelőként a JOJ-nak, hogy ő is bizony Peter Potôň-t fogja választani. Feltételezem, ezzel azt akarták kifejezni, hogy a magyarokat is sikerült Štúr ükönkájának megszólítania. Azzal meg, hogy magyarul beszél, azt akarták volna alátámasztani, hogy nem mi beszélünk szlovákul? Szlovák benne a humor: az egyik legjobb jelenet egy gyorsétteremben a megfigyelőpár között játszódik: Blonďáčik a cseh társát szivatja a cseh-szlovák kölcsönös ugratás jegyében.
Elég volt a szlovák filmekből, melyek a társadalom szélére szorultak szociális problémáit dolgozza fel – üzenik a készítők. Hiszen tegyünk a szívünkre a kezünket: vajon nem erről szól a Cigány, a Bárdos Judit-féle Ház, vagy a fesztiváldíjas Aš városáig? Jonáš Karásek rendező úgy gondolta, a szlovák nézőnek is joga van hollywoodi manipulációra, összeesküvésekre, feszültségre, csilli-villi milliomos világra. Közben a komoly társadalomkritika sem maradhat ki – hiszen a filmben keményen beszólnak az egyháznak is, hiszen a „keresztapa“ szerepében pont egy korrupt püspök mozgatja a szálakat a háttérből. Amolyan szlovák sajátosság ez is, elég csak Sokolt felidézni.
A Kandidát nem történt meg soha. De bármikor megtörténhetne. A megyei választások után pedig végképp erre a következtetésre jutottunk: kellő adag agymosással hihetetlen tömegek mozgathatóak meg. Tele van a film utalásokkal a pozsonyi vagy szlovákiai mindennapokra, ami tovább erősíti azt az érzetet, hogy valódi, amit látunk. Az egyik jelenetben Lambert például egy templomra akar reklámot szereltetni, mire a püspök sokatmondóan csak azt válaszolja: „A hívők szeretik a képeket.“ Ez ismerős lehet a pozsonyiaknak – hiszen a Szent Márton dóm rekonstruálása alatt több méteres VÚB reklám függött Szlovákia legnagyobb katedrálisán.
Arról a jelenetről nem is beszélve, mikor a konkurens reklámcég feje szembesíti Lambertet, hogy senkinek sem fog kelleni a jelöltje: „Ten tvoj kandidát nemá šancu. Nemá za sebou vplyvných ľudí. Ľudia chcú ISTOTY” (ha még olvasóink emlékeznek rá, a 2012-es Smer választási kampányszlogen volt hasonló). Ennél a jelenetnél egyébként egy emberként röhögött fel a mozi.
Eredetileg akartam írni a hibákról is részletesen. Hogy túlzásba vitték a sznobulást (a rendező el is ismerte, hogy a túlhajszolt reklámszakemberre cseppet rájátszottak, mert különben nem lett volna érdekes). Hogy a thriller vonalat, a háttérben az összefüggéseket szebben is kibonthatták volna. Arról, hogy egy csomó jelenetnek nem volt értelme vagy elvarratlan maradt (mint a pap szerepe a végén, vagy mikor Lamberttől ellopják a szerencsehozó talizmánját, legalább egy dühöngős-székcsapkodós, török-zúzok jelenetet várt volna az ember). Zavaró az eszméletlenül sok reklám, amit a néző képébe nyomnak. (Ennyi félbeharapott almát Steve Jobs irodájában sem lehetett látni), és talán a dohányzással is cseppet túllőttek a rendezők (fejenként kétszer annyit szívnak a szereplők el a piros malbiból, mint Dustin Hoffman az Elnök embereiben). De nem vesézem ki őket, nem nyitok panaszáradatot. Még úgy jöhet le, hogy nem tetszett. Pedig ez nem igaz.
A filmet végigkíséri az ironikus humor, minél tovább haladunk előre a történetben, annál inkább. Annál inkább dinamikusabb lesz a sztori is, beszippant a történet, drukkolunk Potôň-nak, az ismeretlen, semmiből jött jelöltnek. Szinte már-már mi is rá szavaznánk. Attól függetlenül, hogy a film folyamán közvetlenül a teljes arcát egyetlen egyszer sem látjuk. Mert erről is szól a film – a marketing arc nélkül is elad bárkit vagy bármit. Elég a termékben (és ebben az esetben az elnökjelölt a termék) rejlő sztori. Érdekesség, hogy Potôň-t a film alapjául szolgáló könyv egyik szerzője – Michal Havran játsza.
Kifejezetten szórakoztató. Nekem az Európa Expressz című magyar film ugrott be róla. Hollywoodi mércében ez utóbbinak is elég gagyi a története és a kivitelzése, de mégis. Ott a magyar készítők játszottak el az akciófilm kategóriával többé-kevésbé sikeresen. Mint annak is, a Kandidátnak is megvannak a maga gyerekbetegségei, hibái. De fogyasztható és könnyen emészthető. És ha már csak egy kicsit is elmeregünk azon, ami átszűrődik a sorok közt, már megérte megnézni.
7/10
PS. Ha valaki karácsonyra meg szeretne lepni, kérem szépen 39-es méretben azt a vérvörös Prada cipőt, melynek kulcsszerepe jut a filmben.
Lengyel Diana
A film FB oldala további érdekességekkel
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!
Ajánlott cikkeink:
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
f.
2013. nov. 27. 18:48Ugyanolyan primitív tót sz@r, mint a többi, filmnek nem nevezhető celluloidszörnyük. Érzelem-és katarzismentes vacak, ugyanolyan, mint a tótok maguk.
f.
2013. nov. 27. 19:02Gagyi, gagyi, gagyi, egyszerűen nem értem, minek csinál ennek az izének reklámot a körkép.sk?! Van a filmgyártás, amit sem itt, sem Magyarországon nem ismernek. Magyarországon azért, mert egy beképzelt, tehetségtelen klikk tartja fogva a filmgyártást már vagy 50 éve, tótiában meg azért nem, mert itt egyszerűen nem volt és nem is lesz soha erre művészeti ágra sem szellemi, sem érzelmi kapacitás, hogy egyáltalán megértsék, vagy felfogják, hogy miben is áll ALKOTNI valami olyat, ami jó és kiállja az idő próbáját. A tót "filmgyártás" és "művészvilág" (micsoda oxymoron már ez is..) egyszerűen nem létezik, mert a tótok nincsenek olyan értelmi és érzelmi szinten, hogy ilyet létre tudjanak hozni. Nem is lesznek soha. Már sok tót celluloidszörnyet és színdarabnak nevezett valamit láttam, de hiába - mindegyikből hiányzik az a bizonyos VALAMI, ami filmmé vagy színművé tenné őket. Valami megmagyarázhatatlan mínusz van bennük, szinte érzi az ember, hogy primitívvé akarja tenni, le akarja húzni az ő buta, degenerált szintjére. Hiányzik belőlük a katarzis, és.... és nem. Nem, nem, és nem jó.
A kommenteket lezártuk.