December az év utolsó, tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban. Neve a latin decem (tíz) szóból ered, utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták volna az évhez. A magyar népi kalendárium karácsony havának nevezi, és ebben a hónapban is szép számmal találunk megemlékezésre méltó jeles napokat. Ismerkedjünk meg közülük néhánnyal!
December 4. – Szent Borbála napja (A „barbár”, aki szent szűz)
Európa-szerte csaknem minden országban, ahol bányászat folyik, évszázadok óta megünneplik a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a napját. Borbála ókeresztény vértanú, egyike a magyar középkor és barokk világ legtiszteltebb szentjeinek. Kultusza virágzott az egész hazai középkorban, de az utóbarokk paraszti világában is.
Borbála/Barbara (eredete a Barbarus, azaz barbár szó nőnemű alakjából származik) egy pogány apa leánygyermekeként látta meg a napvilágot. Valahányszor az apa hosszabb időre távozott otthonról, Borbálát egy magas toronyba zárta. Egy ilyen távollét alkalmával Borbála fölvételét kért a keresztény egyházba. Hitének jeleként a torony falába, amelyen addig csak két ablak volt, vágatott egy harmadikat is. Apja hazatérve az ablakok számából észrevette, hogy leánya elhagyta ősei hitét. Emiatt a tette miatt lányát azonnal meg akarta ölni, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak előtte.
A hegyek között egy barlangban rejtőzött el, de egy pásztor elárulta apjának a rejtekhelyét. Miután az apa a bíró elé hurcolta lányát az megparancsolta, hogy Borbálát meztelenül, nyilvánosan gyalázzák meg a piacon. Borbála azonban az Úrhoz menekült, és meghallgatásra talált: a földből felszálló köd és az égből leereszkedő felhő úgy befedte a testét, mintha teljesen föl lett volna öltözve. Végül a bíró fejvesztésre ítélte, és ekkor történt a legszörnyűbb: az apa, aki korábban esztelen féltékenységgel óvta a leányát, most maga ragadta meg a kardot és lefejezte Borbálát. Mikor azonban az apa hazafelé ment, villám sújtotta őt, és nem maradt belőle más, csak egy maréknyi hamu.
Borbálát a „hirtelen és készületlen halál” elleni oltalmazónak is tekintik, mivel apja ezzel bűnhődött gonoszságáért. Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és a tűzvész ellen is kérik oltalmát. A puskapor feltalálása után, amelyre úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejére, Borbála hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje is lett.
Népszokások: ha gyümölcsfa ágát (borbálaág) Borbála napján beviszik a szobába és karácsonyra kivirágzik, akkor az a leánygyermek férjhezmenetelét jelentette a családban.
Borbála napjához más szerelmi jósló eljárás is fűződött, például a lányok az András napján (november 30-án) az eresz aljába dugott almát Borbála napján a másik felére fordították, s magukkal vitték karácsonykor az éjféli misére. Aki a mise után először szólította meg őket, annak a családjából várhatták a vőlegényt.
Borbála napján – akárcsak Luca napján – tilos fonni, söpörni sem szabad, különben elsöpörnénk a szerencsét. A házra szerencsétlenséget hoz a női látogató, ezért ha mégis odatévedne, söprűvel verik ki.
December 6. – Szent Miklós napja (Az ajándékozó szent)
Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Még kisgyermekként árvaságra jutott, ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte. Emberszeretetének, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Myra városában legendás körülmények között püspökké választották, így egy lezüllött egyházmegye élére került, melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott. 52 évig volt püspök. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította.
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemesember, aki úgy elszegényedett, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya egy este azon vitatkozott, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőjébe, és bedobta az ablakon.
A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Mikor lépteket hallottak az ablak alól akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat.
A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni – mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák -, hogy maga a Télapó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök.
December 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével Miklós püspök rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezekért az adakozásaiért a nép elnevezte „Noel Baba” -nak, azaz „Ajándékozó Apának”.
A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitele után, 1087-ben vált valóban egyetemes szentté. Szent Miklós volt tehát a Mikulás-figura atyja, akinek nevében szerte a világon megajándékozzák a gyermekeket.
December 7. – Szent Ambrus napja (A mézajkú prédikátor)
Trier városában született egy római prefektus fiaként. Mivel a birodalom tisztviselői karában szeretett volna elhelyezkedni, jogi és irodalmi tanulmányokat folytatott. Tökéletes előmenetelének köszönhetően Milánó kormányzójává választották.
Még nem volt megkeresztelte, amikor kissé szokatlan módon püspökké választották. Egy püspökválasztás során a város katolikusai és ariánusai között zavargások támadtak, amikor ő Milánó prefektusaként a rend fenntartása érdekében vonult a helyszínre. Ekkor a nép, egy gyermek bekiabálására közfelkiáltással „hirtelen” püspökké választotta, és az akkor még meg sem keresztelt 33 éves ifjú azonnal felvette a keresztséget, majd pappá, s egy héttel később püspökké szentelték.
A legenda szerint Ambrust még csecsemőkorában egy méhraj zúgta körül. A méhek rátelepedtek a bölcsőjére, és teljesen ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna. Anyja rémülten kiáltott föl: „Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!”
De a kicsi Ambrust egyetlen méhecske sem szúrta meg és semmi baja sem esett. Édesanyja jóslata pedig bevált: a gyermekből valóban nagy ember, püspök, és remek szónok lett, ezért is nevezték őt mézajkú prédikátornak, valamint így vált a méhészek és a mézeskalácsosok védőszentjévé is.
December 13. – Szent Lucia napja (Aki nevében hordozza a fényt)
Szent Lúcia a legendák szerint Szicíliában, Syracusa városában született egy előkelő római családba. Apja halála után súlyosan beteg édesanyjával élt, akinek gyógyulása érdekében elzarándokoltak Szent Ágota vértanú sírjához, hogy a szent közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Miután az anya csodálatos módon meggyógyulás és Lúcia Krisztus jegyesének vallotta megát, édesanyja már nem erőltette lánya házasságát az általa előre kiszemelt vőlegény jelölttel, aki sértődöttségében és csalódottságában feljelentette Luciát a helytartónál, kereszténysége miatt. Lúciát – bűnösségének kimondása után – különféle kínzásoknak vetették alá. Nyilvánosházban akarták meggyalázni, hogy a Szentlelket kiűzzék belőle, de Lúcia testét ökörfogat sem tudta kimozdítani a helyéről. Nem fogott rajta a máglya tüze, a forró olaj, végezetül karddal döfték át a torkát.
A Lucia/Luca név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hónap folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona.
Néhány Luca-napi szokás: Luca napja dologtiltó napnak számított, ugyanis ezen a napon ha fonnának és varrnának az asszonyok, akkor bevarrnák a tyúkok fenekét. Ehhez a naphoz kapcsolódik a Luca-napi kotyolás, amikor a fiúgyerekek házról házra járva mondták, énekelték a termékenységvarázsló mágikus szövegeiket. Luca napját gonoszjáró napnak tartották az egész magyar nyelvterületen, ezért különösen védekezni kellett a boszorkányok rontása ellen (pl. fokhagymával, az ólak ajtajaira rajzolt keresztekkel).
A boszorkányok felismerésére készült az ún. lucaszék, melyet ugyancsak Luca-naptól karácsonyig kellett elkészíteni. A lucaszéket elvitték a templomba az éjféli misére, ha pedig készítője ráállt, meglátta róla ki a boszorkány a templomban. A Luca- napi szokások közt pedig meg kell emlékeznünk a Luca-napi alakoskodásról, amikor fehér ruhába, lepelbe öltözött legények, leányok jártak házról házra.
December 21. – Szent („Hitetlen”) Tamás
A népnyelv az apostolt „hitetlen” Tamásnak nevezi. Ez a megjelölés onnan ered, hogy az evangélium szerint Tamás kételkedett Jézus föltámadásában. Távol volt, amikor Jézus a halála után megjelent a tanítványoknak, és amikor a szemtanúk beszámoltak neki róla, azt mondta, csak akkor hiszi el a történteket, ha saját szemével és kezével győződik meg felőlük. Jézus 8 nap múlva ismét megjelent a tanítványoknak, s ekkor Tamás is jelen volt.
A Mester felszólította, hogy nyúljon ujjaival a sebeibe, s Tamás úgy is tett. Meggyőződvén, hogy valóban keresztre feszített Mesterével áll szemben, visszatért a hite. Az evangéliumi történetnek egy apokrif párhuzama is van, mely Mária mennybemenetelét meséli el. Ennél az eseménynél Tamás újfent nem volt jelen, hallván azonban róla, megint „tamáskodott”, és jelet kért. Meg is kapta, a Szűzanya az égből ledobta neki az övét.
Tamás-napi népszokások: jellemző volt ilyenkor a disznóölés, az ekkor vágott disznónak tamásháj volt a neve és kelések gyógyítására találták alkalmasnak. Mindemellett úgy hitték, hogy aki ezen a napon disznót öl, annak minden évben le kell vágnia valamit, mert Tamás öl, és elpusztítja valamelyik állatát. Másutt attól tartottak, Tamás megöli a baromfiakat, ezért ezen a napon mézet szenteltettek, azt adták a baromfivész ellen az állatoknak.
Takács Henrietta
Források: jelesnapok.oszk.hu, mek.niif.hu, magyaralmas.hu
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!
Megosztás:
Címkék: Szent („Hitetlen”) Tamás Szent Ambrus napja Szent Borbála napja Szent Lucia napja Szent Miklós napja Takács Henrietta
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
