Személyi kultusz, éhezés, fogolytáborok, atombomba, kasztrendszer, 21. századi kommunista diktatúra – nagyjából ezek a fogalmak jutnak eszünkbe, ha Észak-Koreáról van szó. Valójában azonban vajmi keveset tudunk az elszigetelt országról, ahol a hatalom mindent megtesz azért, hogy polgárai ne szerezzenek tudomást a modern kapitalista „szabad” világról.

A csütörtökön mozikba került, Az Interjú című mozifilm miatt különösen feszült most a hangulat Amerika és Észak-Korea között. A Kim Dzsong Un elleni képzeletbeli merényletről szóló filmvígjátékot annak „főszereplője” hadüzenetnek tekinti. Barack Obamát is megfenyegette, akiről azt mondta, hogy „olyan vakmerő, mint egy majom a dzsungelben.” Az egyik amerikai filmstúdió ellen pedig kibertámadást hajtottak végre.

Cikkünkben most közelebb hozzuk Észak-Koreát, annak minden furcsaságával együtt. Íme!

1. A világ legnagyobb stadionja

North Korea Arirang
Kép: businessinsider.com

A  világ jelenlegi legnagyobb kapacitású, 150 ezer férőhelyes (kizárólag ülőhely!) arénája a fővárosban, Phenjanban található. A Rungrado Május 1. stadion nevének első felét egy szigetről, másikat pedig a kommunista országokban nagy jelentőséggel bíró Munka ünnepéről kapta. Az építményt 1989. május 1-jén adták át, hatalmas felhajtás közepette.

A komplexumot 16 boltív alkotja, melyek egyesek szerint ejtőernyőt, mások szerint magnóliavirágot ábrázolnak. A stadiont főként foci mérkőzésekre, illetve atlétikai versenyekre használják, de nagyobb pártrendezvényeknek is otthont ad. 2002-ben a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, amikor – állítólag a japán-korei foci világbajnokság apropójából – az ún. Arirang-játékokra 100 ezer sportolót hívtak meg. Ezt azóta minden évben megszervezik.  Említést érdemel, hogy a stadion az agresszió és a diktatúra jeleit is magán viseli: a 90-es évek végén több magas rangú halálra ítélt katonát itt égettek el élve nyilvánosan.

 hirdetes_810x300  
rungrado 1
A stadion kívülről. Forrás: caughtoffside.com

2. A nők és férfiak 28 adott frizura közül választhatnak

haircut1
Kép: car-memes.com

Az észak-koreaiak hajviseletben sem a változatosság hívei. A helyiek csak 28 hivatalosan jóváhagyott frizura közül választhatnak a fodrásznál. Ebből a nők 14 hajtípus közül szemezgethetnek. A nőktől egyébként elvárják a rövid hajat, csak a még nem házas, hajadon lányoknak engedik a hosszab, göndör frizurát. A férfiak esetében kizárólag az idősebbeknél megengedett a hosszabb, legfeljebb 7 centis haj, a fiatalabbak azonban nem viselhetnek 5 centinél hosszabb hajat.

haircut2
Kép: newsfeed.time.com

3. A szongbun társadalmi rangrendszer

A jelenleg is érvényben levő társadalmi rendszer három fő kategóriába és több mint ötven alkategóriába sorolja az állampolgárokat születésükkor. Felmenői politikai, társadalmi es anyagi háttere alapján. A megbízhatóbbak privilégiumokban részesülnek. Minél magasabb a rangja valakinek, annál közelebb áll az uralkodó Kim családhoz. 

szongbun az oktatásra, a házasságra és a munkahelyekre is kihat, és meghatározza azt is, hogy bíznak-e az adott személyben annyira, hogy csatlakozzon a Koreai Munkáspárthoz. Mindenki a szongbunja alapján választhat magának lakhelyet, hivatást és kaphat egészségügyi ellátást. A társadalmi ranglétrán elfoglalt helytől függ, hogy az illetőre milyen és mekkora büntetés róható ki és mennyi élelem adaghoz juthat. A felsőbb kaszt gyerekei nem állhatnak szóba az alacsonyabb osztályok fiataljaival. A legalsó kategóriákba sorolják a gyárban dolgozókat, a katolikusokat, a kémeket és a buddhistákat.

4. Az egyetlen hely, ahol teljesen legális a marihuána

Kép: njmarijuana.com
Kép: njmarijuana.com

Észak-Koreában semmiféle szabályozás nem vonatkozik a marihuánára, még csak drognak sem minősítik. Az országban járt turisták beszámolói szerint  nem szokatlan látvány a kendertermesztés a városi területeken sem. A növény azért nem minősül károsnak, mert úgy tartják, hogy kevésbé káros az egészségre, mint a dohány, ami drágább is. Ez annyiban igaz is, hogy a koreai kender hatóanyagtartalma sokkal kisebb, mint a más országokban orvosi marihuánaként árult, sokkal potensebb növényeké.

5. Gépkocsi csak hadi- és kormánytisztviselőknek lehet a tulajdonukban

Ennek köszönhetően nem ritka látvány a szinte teljesen üres sztrádák a fővárosban.

6. A Vörös Csillag operációs rendszer

Forrás: linux-community.de
Forrás: linux-community.de

Kim Dzsong Il parancsára létrehoztak egy kifejezetten észak-koreai operációs rendszert. Tulajdonképpen egy Linux-disztibúció (bár Windowsból átvett elemeket is tartalmaz) és a Vörös Csillag nevet viseli. Koreiai mérnökök fejlesztették ki 2006 óta és 2010-ben szabadalmaztatták.  Böngészője a Hazám névre hallgat, ami a Firefoxot másolja. Vírusirtó programját Harkálynak, jegyzetelő szoftverét Elvtársnak, tűzfal programját pedig Phenjani Erődnek hívják.  A rendszer nyelve kizárólag a koreai.

operacios1
Kép: index.hu

7. 200 ezren a kényszermunkatáborok fogságában

A háromgenerációs büntetési elv értelmében, ha valaki törvényt sért, börtönbe vagy kényszermunkatáborba kerül. Ráadásul nem csak az elkövetőt, de a nagyszüleit, szüleit és gyerekeit is kiközösítik és munkatáborokba küldik.

Az országban becslések szerint öt-hat fogolytábor működik, ahol összesen 150-200 ezer fogoly él a mai napig kegyetlen körülmények között. A rabok legtöbb esetben a rendszer ellenségei, akiket sok esetben koholt politikai vádak miatt rekesztenek ki a társadalomból. A foglyok alultápláltak, bármit megesznek, amit találnak. Akár állati ürülékből kihalászott kukoricaszemeket, kígyót, patkányt és rovarokat. A fogvatartottak 40 százalékával az alultápláltság végez, amihez a kemény, pihenőnap nélküli, jobbára a bányában végzett kényszermunka is hozzájárul.

8. NADA – űrkutatás békés célokra

Forrás: napimix.hu
Forrás: napimix.hu

Már lassan két éve működik az Észak-koreai Űrügynökség, a NADA (National Aerospace Development Administration). Az első évfordulójukra új logót is kaptak, mely kísértetiesen hasonlít a NASA-jéra. A hivatalos információk szerint az ügynökség küldetése, hogy kivitelezze a kormány ötleteit és fejlessze az űrkutatást, természetesen csakis békés célokra.

 Tóth Lívia

Nyitókép: kfausa.org

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!