A húsvéti locsolkodás és a piros tojás eredete

Manapság már csak kevés férfi tartja magát a hagyományhoz és kel útra húsvéthétfő reggelén, hogy az ismerős hölgyeket kölnivel permetezze. Ráadásul sok nő ki nem állhatja az orrfacsaró pacsulikat, pedig ez mind semmi ahhoz képest, amit nagyanyáink egykor kiálltak a húsvéti locsolkodás kapcsán. Ismerkedjünk meg a locsolkodás szokásaival és eredetével!

Húsvéti locsolás

Ennek az egész ország területén ismert népszokásnak az eredete messzi korok világában gyökerezik, amikor őseink a víz megtisztító és megújító erejében hittek, s ez a szokás a mai napig megmaradt.

   

A locsolkodás eredetének egyházi magyarázata egyrészt a keresztelésre utal, másrészt pedig arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

Az ifjú legények, gyermekek locsolkodása vízzel, kölnivel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű népszokás, mely falvakban és városokban egyaránt ismert. Bár a keresztény vallás az egész világon elterjedt, a húsvéti locsolkodásnak leginkább csak Közép-Európában jutott kiemelkedő szerep.

A húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó hétfő elnevezése utal a szokás eredeti jellegére. Egyes helyeken a népszokáshoz híven a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, és egész vödör vízzel leöntötték, nehogy kelések keletkezzenek a lányokon.

Más régiókban szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés. A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel pedig az előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, tojásrántottát készítettek, amit el is  fogyasztottak.

A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért, ezután elindultak locsolni. A lányok igyekeztek elbújni, amelyik „szerencsétlent” azonban megtaláltak, annak nem volt menekvés: a kúthoz vitték és vödörszám hordták rá a vizet.

A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8–10 hímes tojást kaptak. Ezután a rokonok, szomszédok lányait locsolták meg. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták.

Korábban tradíció volt az is, hogy csak azt a lányt lehetett meglocsolni, aki már eladósorba került. Az a fiatal lány, akit senki sem locsolt meg, „elhervadt”, míg aki bőrig ázott, igencsak kívánatos feleségjelöltnek számított. Húsvéthétfőn nem csak a nőkről, hanem a férfiakról is kiderült, melyikük kelendő igazán, ugyanis a hímes tojás ajándékozása előtt a lányok virágot tűztek választottjuk zakójára. Az a fiú, akinek a legtöbb és legszebb virág díszelgett a kabátján, ugyancsak nagy népszerűségnek örvendett.

Régi hagyományok szerint a húsvéthétfőt követő kedden a lányok locsolták a legényeket. A húsvéti locsolás e módja azonban a két világháború között sajnos megszűnt.

A húsvéti locsolás módját illetően számos változat ismert a vödörrel való öntözéstől a vízipuskán át a szagos vízig. Míg korábban igen nagy hagyománya volt a locsolkodásnak, addig napjainkra egyre inkább csak a kisebb-nagyobb falvakra jellemző a tradíciók tisztelése.

Húsvéti korbácsolás

Néhány vidéken a locsolkodás mellett a lányokat meg is vesszőzték, általában fűzfavesszőből font ostorral, hogy egész évben elkerülje őket a betegség.

Előfordulását a Dunántúlról ismerjük.  A korbácsot készíthették 4, 6, 8, 9 szálból. Korbácsfonás előtt egy szál vessző vastagabb végét késsel bevágták, majd a hüvelykujj körmével végighasították. Hogy hajlékonyabb legyen, a kés élével kikaparták a kettéhasított vessző belsejét. Miután kiválogatták a fonáshoz megfelelő vesszőket, a felső, vékony végeiket összeillesztették, az alsó, vastagabb végeiket pedig egyenlő hosszúságúra vágták, majd a korábban kettéhasított vesszővel betekerték.

Egy gyerek vagy egy másik felnőtt megfogta a készülő korbács vastagabbik végét, majd a korbács készítője összefonta a vesszőket. Miután elkészült, csomót kötöttek a korbács végére. A kisfiúk számra édesapjuk vagy nagyapjuk fonta a korbácsot. A sibának nevezett négyszögűre font korbáccsal a legények húsvéthétfőn megcsapkodták a lányokat, közben ezt mondogatva:

Keléses ne légy,

Bolhásos ne légy,

Esztendőre frissebb légy!

A lányok a sibára szalagot kötöttek, majd általában borral vagy piros tojással kínálták a legényeket.

A húsvéti tojás eredete

A tojás az életnek, újjászületésének, a termékenységnek legősibb, archaikus jelképe. Nem véletlen, hogy a tojás vált az élet, a teremtés szimbólumává. Ez az egyik legtökéletesebb forma, amelyet a természetben találhatunk, és egyben magában rejti a születés, az élettelenből élővé válás titkát. Amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. Más fölfogás szerint a tojáshéj az Ószövetséget, a belseje az Újszövetséget jelképezi. Piros színe pedig Krisztusnak az emberiségért kiontott vérére emlékeztet.

A tojások színezése, díszítése régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit is adhatja, mely szerin a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A tojásfestés és a tojások díszítése pedig az egész világon elterjedt szokássá vált.

A húsvéti tojás egyházi áldásban részesítéséről a IV. századtól van tudomásunk, díszítéséről pedig a XIII. századtól maradtak fenn írásos emlékeink. Az ősi hagyományokon túl még egy ok erősítette a tojás húsvéti szimbólummá válását. Régen a tojás is böjti tilalom alatt állt, így az ünnepre sok összegyűlt, amelyeket aztán nagy mennyiségben fogyasztottak, ajándékoztak az emberek.

A tojásfestés népszokásként elsősorban Közép-és Kelet-Európában maradt fenn a XXI. századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal „írták” a héjra, melyet festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike.

Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A nálunk leggyakrabban használt minták geometrikusak. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. Ezt a művészetet rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit. A díszítmények lehetnek: tulipánosak, fenyőágasak, rózsásak, almásak stb. A díszített tojás neve hímes tojás, s magát az eljárást tojáshímzésneknevezik.

Különböző tojásgyűjtő népszokások is léteznek, melyek célja, hogy a legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz. Egyik ilyen játék például a tojásütés, tojáskoccintás. Ketten egymással szemben állva a tojásokat egyre erősebben összeütögetik, s az nyer, akié épen marad. Másik játék a tojással való labdázás. Úgy tartották, hogy aki a feléje dobott tojást elejti, még egy esztendeig nem leli meg a párját.

A tojást jóslásra is használták: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba.

A tojás, a belőle kikelő madárral, a sírjából feltámadó Krisztust is jelképezi, amellett, hogy a termékenység ősi jelképe is. A téli időszak utáni első tojások éppen húsvét idejére estek, valószínűleg ezzel függ össze, hogy az emberek a tavasz érkezése feletti örömüket a tojások kifestésével, hímzésével fejezték ki.

Takács Henrietta

Források: hufo.info, mek.oszk.hu, husvet.h