Az idén, április 30-a és május 5-e között XV. alkalommal került sor a Domokos Péter Pál emlékére megrendezett, a „VIRÁGOK VETÉLKEDÉSE” Népdalénekes Gyermekek és Fiatalok Kárpát-medencei találkozó döntőjére, melyen minden minden magyar lakta vidék képviseltette magát.

 

A résztvevő gyerekek és kísérők a rendezvény ideje alatt több kulturális ismeretterjesztő és szabadidős programon vettek részt, ennek keretében volt dunai hajózás, látogatás a Parlamentben, Duna-parti séta, táncház.

 

A Magyar Parlamentben Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke fogadta a gyermekeket.

 

 hirdetes_400x285  
A Magyaar Parlamentben (Forrás: Lezsák Sándor honlapja)
A Magyar Parlamentben (Forrás: Lezsák Sándor honlapja)

 

A rendezvény szervezője, a Gyepűk Népe Alapítvány, amely kiemelt feladatának tartja a magyar népdalkincs megőrizését, s úgy véli, hogy ennek egy igen hatékony eszköze az is, ha a hagyományokat vetélkedők és versenyek formájában éltetik tovább.

 

Ezeken a találkozókon nemcsak a verseny izgalma marad meg a gyermekekben, hanem az egymás, a megismerése, a hagyományok átvétele is.

 

A nógrádi népdalénekesek Budaőrsön (bal oldalt: Varga Lia a füleki Rakonca Néptáncegyüttes vezetője, felévtel: Varga Lia)
A nógrádi népdalénekesek Budaőrsön (bal oldalt: Varga Lia a füleki Rakonca Néptáncegyüttes vezetője, felvétel: Varga Lia)

 

A szlovákiai magyarságot is képviselve a nógrádi iskolákat a füleki, losonci és ragyolci (füleki Mocsáry Lajos Alapiskola, Füleki Gimnázium, füleki II. Koháry István Alapiskola, Ragyolci Alapiskola és Óvoda és a losonci Kármán József Alapiskola) népdalénekesei képviselték, akik kötetlen formában ismerkedhettek meg pl. a gyimesi- és moldvai csángók, a Székelyföld és Kárpátalja hagyományos zenei kultúrájával, illetve az onnan érkezett fiatalokkal.

 

Körkép.sk

 

(Forrás – Facebook: Varga Lia, Lezsák Sándor)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!