Magamba zárva élek, mint

Ki páncéljába rejtezett,

S nem engedem magamhoz a

Valót és a Szerelmet,

S mint ki ablak mögül nézi

Hogy jön s múlik el a nap,

 hirdetes_810x300  

Úgy élek már évek óta,

Elbújtatva magamat.

.

Fel kéne már nőnöm végre,

És a dacot elhagynom!

S szembenézni mindazzal,

Mi fojtogatja mellkasom,

Ám e helyett én benn élek,

Határom e test, Magam,

S így kopok el: Tétlen, Lassan,

Magam, Gondolattalan.

.

Márpedig én Társra vágyom!

Rokon-lélek örömre,

Lányra, ki mint Régi Társam,

Épp úgy hull az ölembe,

Aki Ismer, aki Szeret,

S kinek Varázs-Misztikum

Minden léptem, szóm és hangom

S ki Megváltóm, Tanum.

.

Úgy vágyom, hogy meglássanak!

Újra felfedezzenek!

Mint egy eltűnt, régi kincset,

S újra megszeressenek,

Úgy vágyom én újra élni,

Boldog-valóba zárva,

Úgy vágyom az érintésre,

Úgy egy szép új Hazára!

.

S tudom is, hogy Nyitnom kéne,

Mert ha lépni nem merek

Gondolhatok bármit is én,

Mindig magányos leszek…

Akarhatok szeretni én,

S vágyni, hogy szeressenek,

Ha nem nyitok, örök álom

Lesz csupán  a szeretet.

..

.

Kerepesi Igor

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!