Magamba zárva élek, mint
Ki páncéljába rejtezett,
S nem engedem magamhoz a
Valót és a Szerelmet,
S mint ki ablak mögül nézi
Hogy jön s múlik el a nap,
Úgy élek már évek óta,
Elbújtatva magamat.
.
Fel kéne már nőnöm végre,
És a dacot elhagynom!
S szembenézni mindazzal,
Mi fojtogatja mellkasom,
Ám e helyett én benn élek,
Határom e test, Magam,
S így kopok el: Tétlen, Lassan,
Magam, Gondolattalan.
.
Márpedig én Társra vágyom!
Rokon-lélek örömre,
Lányra, ki mint Régi Társam,
Épp úgy hull az ölembe,
Aki Ismer, aki Szeret,
S kinek Varázs-Misztikum
Minden léptem, szóm és hangom
S ki Megváltóm, Tanum.
.
Úgy vágyom, hogy meglássanak!
Újra felfedezzenek!
Mint egy eltűnt, régi kincset,
S újra megszeressenek,
Úgy vágyom én újra élni,
Boldog-valóba zárva,
Úgy vágyom az érintésre,
Úgy egy szép új Hazára!
.
S tudom is, hogy Nyitnom kéne,
Mert ha lépni nem merek
Gondolhatok bármit is én,
Mindig magányos leszek…
Akarhatok szeretni én,
S vágyni, hogy szeressenek,
Ha nem nyitok, örök álom
Lesz csupán a szeretet.
..
.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.