A színpad – Új versek 12

Gyakran van úgy: minden után,

Gémberedve, fáradtan,

Hogy kedv nélkül tékozlom csak

Napom, s lelkem. Önmagam,

S nem tudom, hogy, mi lesz, és hogy

Mit minek is teszek én,

   

És mint távol-emlék, olyan

Bizonytalan a remény.

.

S „Élni kell, hisz tudod”, mondják

Okos fejek mind nekem,

Ám én kedvem, (gyakran elvész),

Fel csak alig lelhetem.

Viszont egy hang bennem mindig,

Mindig újra felhangzik,

Figyelmeztet csodámra,

Mely mellkasomban benn lakik.

.

S ráeszmélek akkor én,

Hogy Tenni, Hinni, Bírni kell,

Csodát Látni s Kincset Adni,

Átfűzve szép hitekkel.

S Úgy lépni az Új Utakra,

Büszkén, Bátran, Boldogan,

Hogy ne bántsak és ne csaljam

Meg Istenem, sem Önmagam.

.

S értőn hallom, úgy figyelem,

Itt ég benn az üzenet,

Amely biztat, – fáradtan is –

Megélnem a perceket:

„Tégy és tudd, és tartsd szem előtt,

Egy esély, mi adatott,

Vár a színpad, nincs kifogás

Ez most a Te nagy napod.”

..

.

Kerepesi Igor