Ma hajnalban elhunyt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja, a Locomotiv GT avagy ahogyan sokan ismertük az LGT legendás zenésze. Ma hajnalban,  68 éves korában, évek óta tartó betegség után  érte a halál.

 

A hírt Presser Gábor, az LGT vezetője közölte a család és a zenekar felhatalmazásával. Temetéséről később intézkedik a család.

105534_borsonline.hu
Somló Tamás, már a betegséggel harcolva. Forrás: borsonline.hu

Somló Tamás néhány hónapja maga beszélt arról, hogy komoly betegséggel kellett megküzdenie, ám a kezelés hatására helyrejött, és szinte ugyanannyit tudott dolgozni, mint az LGT fénykorában.

 

Májusban került újra kórházba, amikor a Blikk hírportálnak azt mondta, hogy „napok óta csuklottam, nem akart elmúlni, ezért pár vizsgálatot elvégeznek rajtam, de semmi komoly. Hamarosan haza is engednek, nincs ebben semmi érdekes.” Sorra mondta le a koncertjeit, júniusban az állapota annyira rosszabbodott, hogy már megműteni sem tudták.

 hirdetes_810x300  

 

Somló Iván Tamás Budapesten született 1947. november 14-én, saját bevallása szerint egy félzsidó család gyermekeként. Szülei korán elváltak. A zenével a budapesti Práter utcai általános iskola zenetagozatán kezdett megismerkedni, ahol hegedűn majd szaxofonon tanult játszani.  Ezeket a későbbi pályafutása során továbbiak követték, de kedvence a szaxofon maradt.

 

Heinemann Sándor, a Royal Orfeum vezetője, a nagycirkusz karmesterének hatására az Állami Artistaképzőbe iratkozott be, cirkuszi zenebohóc lett.

 

Forrás: 24.hu
Forrás: 24.hu

 

Zenei pályafutása a z Atlas együttesben kezdődött, majd 1964-től három éven keresztül az Omegának tagja volt. Közben nem szakított az akkor még lényegesen nagyobb keresetet biztosító, amellyel utazási vágyait is ki tudta elégíteni. A Luxor nevű zsonglőrcsoporttal turnézott, a cirkuszi szezonban pedig hangszerekkel bohóckodott.

 

1969 után  a Kex együtteshez került, de mivel a zenéjük nem felelt meg a hivatalos zenei ízlésnek a média nem támogatta őket, 1971-ben feloszlottak. 1972-től a Non-Stop együttes frontembere, egy évvel későb lett az onnan távozó Frenreisz Károly helyett a Locomotiv GT tagja.

 

Elsősorban az LGT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként írta be magát a magyar rock történetébe. Az ős szerzeménye a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című slágerek zenéjét. Somló Tamás,  a szakma és a közönség által ismert „Artúr” , karcos, egyedi hangja, azonnal felismerhető volt.

 

Az LGT fellépései az 1980-as évek elején fokozatosan csökkentek, , búcsúlemezük 1984-ben jelent meg. Az együttes az 1987-es tabáni koncert után felfüggesztette tevékenységét, de nem oszlottak fel.  Búcsúkoncerjüket 1992-ben emlékezetes a budapesti Nyugati pályaudvaron tartották meg, fergeteges sikerel. Nem ez lett az utolsó koncertjük, öt évvel később , 1997-ben éppen Somló Tamás 50. születésnapját ünnepelték egy fellépéssel. Táz éves hallgatás után  2007-ben a Sziget csábította őket arra, hogy ott koncertet adjanak – ismét hatalmas sikerrel.  Két fellépés erejéig 2013-ban álltak össze újra, amikor a budapesti Arénában koncerteztek.

 

 

Somló Tamás anyagi gondjai miatt 1986-ban Dániába ment „vendéglátózni”, egy külföldi zenészekből álló tánczenekarban énekelt és szaxofonozott, partikon, nagyobb rendezvényeken, hajókon léptek fel. Hat évig ingázott Budapest és Koppenhága között.  Demjén Ferenc  unszolására 1992-ben, aki arra is rávette, hogy  szövegírói közreműködésével  még azon évben megjelentette  első szólólemezét, a Som-lót. Ennek sikerét  követték a további albumok: a Semmi cirqsz (1997), az 50mló koncert (1998), a Zenecsomag (2000), a Best of (2003) és az Egy adag somlói (2007).

 

Somló Tamás zenei pályafutása során nemcsak a közönség legendás zenésze volt, de  a magyar könnyűzenei élet szinte minden jelentős személyiségével dolgozott együtt. Szinte felsorolhattalan azon produkciók száma, amelyekben  közreműködött. Az 1996-os Elvarázsolt Edda-dalok albumon az Álom című számot énekelte. Dalai több játékfilmbe is bekerülte. A  Patika (1996) című televíziós filmsorozatban két betétdalát adta elő, szerzeménye hallható volt  Hippolyt című filmvígjátékban (1999).

 

Rendszersen vett részt jótékonysági és nosztalgiakoncerteken fesztiválokon. Szlovákiában is többször volt látható és hallható.

 

Forrás: MTI
Forrás: MTI

 

A három eredeti LGT-tagból és egy tehetséges fiatal zenészből álló Zenevonat a legsikeresebb LGT-slágerekből állított össze koncertprogramot. Somló Tamást 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

 

A zenélés mellett már ősz fejjel, 2004-ben szerzett jogi diplomát. Egy régi vágyát teljesítve ezzel, amelyet még az Omegá korszakában, az együttes diplomás zenészei láttán tűzte ki céljául. Szintén jogász édesapja még megérte fiának diplomaosztóját, Somlót „szakmai ártalomból” elsősorban a szerzői jogi kérdések foglalkoztatták.

 

Több kapcsolatból négy gyermeke, három fia és egy lánya született.  Édesanyjaként szeretett nevelőanyja száz éves. Ars poeticáját így fogalmazta meg:

„rockzenésznek vallom magam, de mást is el tudok viselni. Minden zenét lehet jól csinálni, ízléssel és tudással”.

 

 

Kedd hajnalban a magyar zenei élet egyik legkivább egyénisége távozott közülünk. Zenéje, dalai viszont kitörörölhetetlenül őrzik az emlékét és tudását.

 

MTI, hvg.hu

Nyitókép: index.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!