Talán csak egy Túldíszített Mítosz voltál, semmi más,

Mit az elmém ötlött ki, így éltetve itt benn a Gyászt,

Talán sosem voltál oly Szép, s Megismételhetetlen,

Mint milyennek szívem érzett, mint Akit teremtettem.

S talán csupán kiszíneztem egyébként is szép voltod,

S fohászt váró Istenséggé gyúrtam én az alakod,

 hirdetes_810x300  

S mint valami Sorszerű, Mély, Lelkitársam,… Vágytalak!,

S lettem előbb Áldott, végül Élő-Halott általad.

.

Talán csak a Nem Várt, Fájó, Hirtelen Vég ingerelt,

És ez szörnyű, Magam-Tépő, önkínzó útra terelt,

S várakozó életemmel büntettem a lelkemet,

S olyan Boldog nem lehettem senkivel már, mint Veled…

S idővel meg keserédes, dicső mítoszt faragtam

Alakodból, biztatásként: kínom nem oly hasztalan.

S Romantikus, Tépelődő Önsajnálat-pózokkal

Borítottam el valóm, s megrekedt rég-álmokkal.

.

De most minden visszanyerni látszik Régvolt színeit,

S megnyugszik e szív is lassan, begyógyítva sebeit,

S Azt jelented már, mit régen: Áldott Boldog Perceket,

S hálát adnom szabad csak, hogy múltunk Közös Múlt lehet.

S örök Lelkitársam leszel, bármerre is sodródj el,

S Barátságod, Múltunk, Szavad Selyme mindig felemel.

S akármi is történ, nekem mindig Értékes maradsz,

S életemben, -ahogy eddig-, mindörökre nyomot hagysz.

..

.

Kerepesi Igor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!