A visegrádi négyek és az USA legjelentősebb és legelismertebb politikai karikaturistáinak művei kerültek kiállításra Pozsonyban az Euforion egyesület közreműködésével, amely augusztus 20-ig lesz megtekinthető.
A Nemzetközi politikai karikatúra kiállítása (International Exhibition of Political Cartoons) a nyilvánosság számára Pozsony központjában, a Šafárik tér közterületén lesz megtekinthető.
„Hat esztendei vándorlás után a kiállítás újra megérkezett hozzánk. Ez idő alatt 29 helyszínen volt megtekinthető a kiállítás, és összesen 28 ezer kilométert utazott. Ez a kiállítás az aktuális történésekre fókuszál, és Pozsonyból Prágába, Varsóba, valamint Budapestre vándorol”
nyilatkozta a kiállítás kurátora Tomáš Lukačka.
Amerikai, cseh, magyar és szlovák karikaturisták művei is kiállításra kerülnek
A panelből álló kiállítás megtekintése során a látogató felfedezheti többek között Daryl Cagle (USA) műveit, amelyek világszerte mintegy 850 médiában szerepeltek. A válogatott művek címei többek között: Brexit, Trump, Hillary, Zika, Görög koldus, de a többi karikatúra is napjainak aktuális témáját boncolgatja.

Hasonló alkotásokat vehetünk szemügyre Pavel Reisenauer cseh karikaturistától, aki már húsz éve a Respekt napilap munkatársa. Mindezt igazolják a képzőművészeti ábrázolásai is: A menekülthullám, Elnök úr, Donald, November 17. vagy a Járó menekültek.

Magyarországot Varga Csaba képviseli az olyan képzőművészeti glosszákkal, mint a Szíria vs. Németország, Politikus a pusztában, Az egészségügy reformja vagy éppen az Ideális politikus.
Szlovákiát az ismert politikai glossza-szerző Martin „Shooty” Šútovec reprezentálja, aki az újságok (a SME-ben 2002-től 2014-ig, jelenleg pedig a Denník N-ben) hasábjain is megjelentette már műveit. Ilyen például az Európai elnökség, Merkel és az Ideális választó.

A szervezők szerint a projekt célja nem az, hogy provokáljon, megsértsen vagy éppen támadjon. A kiállítás célja a politikusok karikatúráinak bemutatása, ezenkívül pedig a hangsúlyt a kritikai gondolkodásra fektetik, de hangsúlyozzák a szólásszabadságot is. A megválasztott képviselők ugyanis felelősek a saját tetteikért, és mint nyilvános szereplők, kötelezőek elviselni a média és a nyilvánosság által kinyilvánított kritikát.
Forrás: teraz.sk
Nyitókép: revolucio.blogin.hu
Megosztás:
Címkék: Daryl Cagle Euforion Főoldal karikatúra karikaturisták Martin Shooty Šútovec Pavel Reisenauer politikai karikatúra pozsony Varga Csaba
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.