A Szlovák Nemzeti Színház szombatra, azaz szeptember 10-re Nyílt napot szervez. Az utóbbi években ez az esemény már hagyományos meghívónak számít a kulisszák mögé, ahol nem hiányozhatnak a találkozók a színház színdarabjainak, operáinak és balettjeinek főszereplőivel, az autogramosztás, valamint a lehetőség arra, hogy az érdeklődők beülhessenek a Szlovák Nemzeti Színház vezérigazgatójának a székébe is. Mindemellett azonban alkalom nyílik majd selfie-k készítésére is erről a kedvelt rendezvényről, amit a SZNSZ rövid idő belül az interneten is nyilvánosságra hoz.

 

A kicsiket és a nagyokat egyaránt színes program várja

 

A gyerekeknek lehetőségük lesz arra, hogy megmutassák tehetségüket az interaktív gyermekszínpadon, ahol Marian Vanek műsorvezető várja majd őket. Továbbá részesei lehetnek a Ne adjuk el a menyasszonyt (Nepredajme nevestu) színdarab premierjének. 17.00 órától pedig Bedřich Smetana ismert operájának, Az eladott menyasszonynak egy kommentált szemelvényét tekinthetik meg az érdeklődők.

 

 hirdetes_810x300  

 

A látogatóknak 15 éve korig három workshop lesz előkészítve – színészi, táncos és zenei. Az utolsót pedig Magdaléna Rovňáková karmester fogja vezényelni, aki a Pozsonyi Fiúénekkar előadásával fogja gazdagítani a gyermekszínpadot.

 

 

A Nyílt nap keretén belül a művészi-díszletkészítő műhelyben három workshop kerül megrendezésre a 18 évnél idősebb látogatók számára. Ezek a workshopok a színházi szakmák bemutatására lesznek kiélezve – többek között a parókakészítésre, jelmezkészítésre és kasírozásra. Mivel a workshopok befogadóképessége korlátozott, ezért az érdeklődőknek a SZNSZ weboldalán előre be kell regisztrálni.

 
A Szlovák Nemzeti Színház Nyílt napja és a művészi-díszletkészítő műhely programja 11.00 és 16.00 óra között zajlik.

 
Forrás: teraz.sk

Nyitókép: slovakia.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!