Kultúra

Ezek Szlovákia legszebb városai és községei 2016-ban

Melyik Szlovákia legszebb városa és községe. Ezt a prózaian egyszerű, annál megválaszolható kérdést tette fel olvasóinak, az egyes települések lakosinak a  SLOVAKREION portál. Sorrendben nyolcadik alkalommal.

 

Az egyes településekre 2016. április 1-jétől 2016. október 31-ig szavazhattak mindazok, akik regisztráltatták magukat a portál weboldalán.

 

oficialne_vysledky_2016
A verseny eredménye. Forrás: www.slovakregion.sk/sutaze/2016

 

Hirdetés(X)

Egy-egy ilyen szavazás kapcsán azt gondolnánk, hogy nagy és még nagyobb lélekszámú települések viszik el a pálmát, hiszen mindenkinél értelemszerűen előnyben részesül az a hely, ahol él, ahol született, amit talán a legjobban ismer. Nagyon kevés olyan helye, városa, községe van az országnak, ahol, amelynek közvetlen környezetében ne lennének figyelemreméltó értékek.

Egy másik szempontból nézve nyilvánvalóan előnyt élveznek, s maga a szavazás eredménye is inkább erre utal  a nagy látogatottságnak örvendő helyek, a várak, kastélyok, fürdők, üdülőhelyek. Nem szólva a Alacsony- és Magas- Tátráról, a Szlovák Paradicsomról vagy az eredeti, történelmi  arculatukat megtartó városainkról, községeinkről.

 

Mint minden ilyen típusú internetes szavazáskor, befolyásolhatja a lakosok, látogatók és potencionális szavazók szavazókedvét egy-egy célzottan összeállított film, kampány, melyet a kiírás szabályzata nem tilt. Nem is tilthat, hiszen ezek a „megszólítások“ értékekre, szépségekre hívják fel a figyelmet, s egy jó közösségi játék is, hiszen mindenki győzni szeretne.

 

A verseny kiírása értelmében az egyes kategóriákban a legtöbb szavazatot és egyúttal a legtöbb regisztrált szavazót kapott település győzött. Hozzátéve, hogy egy-egy szavazó óránként adhatott le szavazatot az általa kiválasztott településre. Az, hogy melyik település melyik lakosa volt a legaktívabb szavazó nem tették közzé, a verseny végeredményét viszont igen.

dsc_5999
Losonc az előkelő 7. helyet szerezte meg. Felvétel: Puntigán József.

 

A városok versenyébe 144 város kapcsolódott be. Idei nyertese, Szlovákia idei legszebb városa  31566 szavazattal Igló (Spišká Nová Ves) lett, hozzátéve, hogy a múlt évben csak hajszállal maradt le ettől a sikertől. A dobogó második helyére Lőcse (24654), a harmadikra pedig Bártfa (24051) került.

 

A megyei városok közül 9. helyével Kassa érte el a legjobb helyezést. Besztercebánya a 22., Pozsony a 24. helyen végzett.

 

dsc_6700
Gács 2. helyéhez nyilvánvalóan hozzájárult a felújított várkastély is.

 

Meglepően jól szerepelt Nógrád! A városok versenyében Losonc a 7. helyen végzett, még a községek esetében 2054 szavazattal Gács a második,  15845 szavazattal Divény (Divin) pedig a harmadik helyet szerezte meg. Nem teljesen érdemtelenül, hiszen az utóbbi néhány évben mindkét településen jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. A községek versenyét, melybe 2785 település kapcsolódott be  Smižany nyerte meg 20541 szavazattal.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA
Divény (Divín), katolikus tmplom.

 

A verseny hivatalos kiértékelésére, a díjak átadására 2017 januárjában Pozsonyban, az ITF Slovakiatur nemzetközi idegenforgalmi kiállításon kerül majd sor.

Puntigán József

Nyitókép: Igló

Forrás: spisskanovaves.virtualne.sk/info-mapa/foto.html

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás