A losonci Nógrádi Múzeum és Galéria termeiben megnyílt az idei Akvarell Triennále legjobb alkotásaiból összeállított kiállítás.

 

A Művészetek Támogatási Alap (Fond na podporu umenia)  által támogatott versenyszemlére 8 ország (Szlovákia, Csehország, Magyarország, Szerbia, Svédország, Németország, Hollandia, Izrael) 64 alkotója jelentkezett,  összesen 182 alkotással. Ezekből a nemzetkőzi zsüri 54 alkotótól 83 művet választott ki a kiállításra, közülük 5 díjazott.

 

dsc_8604
Megnyílot az Akvarell Triennálé kiállítása. Felvétel: Puntigán József

 

A zsüri elnöke Edita Vološčuková képzőművész, az eperjesi egyetem Filozófiai Kara Képzőművészeti Nevelés és Művészeti Tanszékének tanára volt, akinek távollétében az értékelést a kiállítás egyik kurátotora, Németh Bozó Andrea olvasta fel.

 hirdetes_810x300  

 

dsc_8583
Németh Bozó Andrea. Felvétel: Puntigán József.

 

Edita Voluščoková értékelésében többek között azt állapította meg, hogy az Akvarell Triennálé idei évfolyama megtartotta az akvarell áttetsző rajzolatú tiszta technikájú  hagyományait, ötvözve azt a szín és fény harmóniájának hamisítatlan illúziójával, melyek lehetőségei csaknem kimeríthetetlenek.

 

„A mai akvarell a nagyobb felületeket is uralni tudja, élő és spontán”.

 

Nyitott az új felfedezésekre és a kreatív kísérletezésekre.

 

dsc_8562
Kiállítási részlet. Felvétel: Puntigán József.

 

Az idei Triennálé alapjaiban két ország művészeinek konfrontációját hozta magával, enyhe magyarországi fölénnyel. Magyarországot 24, Szlovákiát 20 művész képviselte. Mellettük 4 csehországi, 2 szerb, 1-1 dán, izraeli és holland művész küldte el az alkotását. A munkák közül zsűri elsősorban azokat emelte ki, amely új irányvonalakat, technikákat, témákat jelenítettek meg.

 

dsc_8611
Jobb oldalon Dušan Krnáč losonci származású zsüritag. Felvétel: Puntigán József.

 

 

A zsüri további tagja Dušan Krnáč kérdésemre így értékelte az idei versenyt:

 

Ebben az évben valóban elég nehéz volt a feladatunk. Vitáink is voltak arról, hogy mit helyezzünk előtérbe, a kísérleti formákat vagy a  klasszikus technikákat. Felmerültek ellentmondások, hiszen a hagyományos mellé egészen más jellegű technikák és formák is megjelentek.  A végeredmény egy kompromisszum lett az „ortodox“ akvarell technológia és a kísérletező kedvű formák között. Érdekes módon a győztes munkában ez két irány ötvöződött, egy térbe kihúzott formában. Ez valódi akvarell, csak egy kicsit másképpen van elkészítve.

 

dsc_8569
Bakos Ferenc alkotása. Felvétel: Puntigán József.

 

Természetesen voltak más javaslatok is, csakúgy mint a további helyezéseknél, de a fokozatos egyeztetésekkel végül is megtaláltuk a mindannyiunk számára  elfogadható megoldást.

 

dsc_8570
Bakos Ferenc alkotása. Felvétel: Puntigán József.

 

Az értékelés a digitális felvételek alapján készült. Éppen az egyik kollégámmal beszélgettünk arról, hogy a maguk valóságában csak most, a kiállításon látom, látjuk először a képeket. Ez így egészen más! A képek valós méretekkel, kicsit másképpen hatnak.

 

dsc_8578
Kiállítási részlet. Felvétel: Puntigán József.

 

Példaként említeném,  hogy ami a digitális képen nagyított és „nagy“, az a valóságban kicsi. A nagy nagyításban a digitális részletek kicsit másképpen jelennek meg, mint azok a valós nagyságú képen láthatóak.  Olyan ez, mint ami a kis felbontással készült fotóknál történik, ha kinagyítjuk és kinyomtatjuk őket. Négyzetessé válnak!

 

Az értékelésemben személyesen igyekeztem kiküszöbölni ezt a hatást, mert éreztem, hogy a digitális felvételeken a részletek túlságosan nagyítottak voltak.

 

dsc_8588
Akvarell három dimenzióban. A győztes alkotáýs. Felvétel: Puntigán József.

 

A Triennálé eredménye:

A Triennálé győztese Balog F. Erzsébet (Magyarország)  Csonk és kocka I-III., akvarell installációjáért. A második helyezést a Dominika Lehocká (Szlovákia, Botanika I-II és a Forgácsok c. alkotásaiért) és Bakos Ferenc (Magyarország,  Október 11, Október 18, Október 22) érdemelték ki. S végül a harmadik helyen Jozef Baus  (Szovákia, AOL, NYK és Tarnszportált festék) és Madaras László (Magyarország, Lustrum, Solymosi veduta IV-V.) végeztek.

 

dsc_8601
Balogh F. Erzsébet. Felvétel: Puntigán József.

 

A kísérletező kedvű művésznő készséggel állt a portálunk rendelkezésére.

 

A győztes Balogh F Erzsébet gondolatai:

 

 

Mi ihlette arra, hogy az akvarell háromdimenziós formáját valósítsa meg?

Az egri Eszterházy Egyetemen tanítok festészetet és rajzolást. Nagyon sokat foglalkozok akvarellel. Az elmúlt évtizedekben mindig-mindig visszatért a gondolataiba ez a műfaj, nagyon szeretem!  Az egri akvarell triennáléra is mindig igyekszem beadni alkotást.

 

dsc_8613
Dimenziók határán. Felvétel: Puntigán József.

 

Maga az ötlet úgy történt, hogy próbáltam terjeszkedni a tér felé. Voltak olyan akvarelljeim, amit nagyon drágán lehet installálni. A kétdimezióban lévő műfajokhoz kell üveg, meg keret meg fafelület. Az egyik télen elkezdtem ezekből egy határozott formát alkotni.

 

dsc_8603
Balogh F. Erzsébet. Felvétel: Puntigán József.

 

Mivel a legszebb, legtökéletesebb forma a kocka, annak ítéltem meg, elkezdtem  kockákat gyártani.  Nagyon érdekes játék volt, ahogyan átfordultak a térben és minden oldalon más színharmóniák jelentek meg. Ezt próbáltam a síkhoz hozzárendelni és így született ez az installáció. Egyrészt létrejött egy gesztusszerű festmény a papíron, amit alá és fölé rendeléssel lakmuszpapírral még egy kicsit szerkesztettem majd rendeztem.

 

Erre rájön az üveg, ami egy tükröződő felület, majd  rájön a kocka, ami egy újabb dimenzió, és a tükröződéssel kapcsolódik a két dimenzióhoz. Volt egy olyan gondolatom is – mivel ezekből a kockákból többet gyártottam – hogy egy művésznek állandó dilemmája a kompozíció,  a rendteremtés, hogy mi hová kerül, hogy tudja megfékezni a gesztusokat.

 

dsc_8614
Kockák. Felvétel: Puntigán József.

 

Több kockát gyártottam és úgy gondoltam, hogy ezt egy interaktív dolognak is lehet kezelni a látogatók felé. A kockák kicserélhetőek, a rendjük megváltoztatható, megfordítható, tehát a látogató így egy kicsit betekinthet a művész problémájába, a kompozíciós problémákba és a saját ízlése szerint akár át is rendezheti azokat.

 

Szerepeltet már máshol is ezekkel az alkotásokkal?

A háromdimenziós irányvonallal csak nemrégiben kezdtem el  foglalkozni. Az alkotásokat először Dunaszerdahelyen mutattam be, ahol  október  közepén  volt az egri Vizuális Művészeti Tanszék tanárainak egy kiállítása. Egy nyári műtermi munkának most ezek az első darabjai. A kritikák és a kiállítással kapcsolatos vélemények nagyon érdekesnek találták.

 

dsc_8564
Disznók. Felvétel: Puntigán József.

 

A diákjait is elhozta a kiállításra?

 

Igen. Losoncra két diákkal jöttem. Egyikük Kőrösi Klaudia, aki most egy Erasmus program keretében Kolozsváron tartózkodik. A kiállításon három nagyon szép akvarellje látható a disznókról. A másik hallgatónk Szilágyi Anna absztrakt és gesztusfestészeti alkotásait mutatja be.

 

dsc_8581
Ivete Kaczarová. Felvétel: Puntigán József.

 

A Nógrádi Galéria és Múzeum nevében Iveta Kaczarová, igazgatóasszony köszöntötte a jelenlévőket, megköszönve a triennálé munkatársainak, művészeinek a jelenlétét és munkáját.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!