Énekel a Föld – folklór show a Szlovák köztelevízióban

A Szlovák Televízióban január 28-tól szombat esténként látható az Énekel a Föld  (Zem spieva) című folklór show, amely a szlovákiai televíziózás történetében első ízben tesz kísérletet arra, hogy bemutassa az ország területén működő népművészeti csoportokat és szólistákat, s ezzel együtt a folklórhagyományokat. Címét a műsor ötletgazdái Karol Plicka,  neves rendező, folklorista és fényképész, 1933-ban készült felvételéről vették át.

A vetélkedő nézettségi szintje rekordokat dönt, tartalmi, főleg minőségi vonatkozásban viszont megoszlanak róla a szakmai vélemények.

A versenyre 350 csoport és szólista jelentkezett, melyből a múlt év októberében lezajlott előválogatón 63-at választottak ki. A jelentkezők között volt több magyar csoport és szólista is, közöttük a füleki Rakonca Néptáncegyüttes és szólistái.

   

Varga Norberttel, a Rakonca Egyesület vezetőjével, Brusznyai Erikkel és az elődöntőbe jutott Varga Dániel táncosokkal tapasztalataikról, benyomásaikról Füleken beszélgettünk.

Varga Norbert, a füleki Rakonca Néptáncegyüttes vezetője

Hosszú idő után Szlovákiában is a TV képernyőjére jutott egy olyan típusú műsor, melynek célja elsősorban nem a versengés, hanem a folklór és a folklorizmus népszerűsítése. Ha magát a tényt nézem, akkor ez egy hasznos, pozitív és dicséretes fejlemény.

Személy szerint a megvalósítással vannak fenntartásaim. Őszintén remélem, hogy kiforrja magát a verseny, és néhány éven belül olyan irányba tud majd változni, amely a szakmára, a színpadi folkorizmussal foglalkozók széles tömegére is pozitív hatást gyakorol. Erre számos jó példa van. A Felszállott a páva, vagy a Virtuózok is rétegkultúrát képviselő műsorok, ám szervezőik a szlovák műsorral ellentétben, mértékletesen bántak a show elemek használatával.

Lehet, hogy többen néznének komolyzenei koncertet, ha a zenészek kottáit dekoratív hölgyek lapozgatnák, de egyáltalán nem biztos, hogy ettől többen szeretnék a komolyzenét. Tévés szemszögből persze értem ezt a gondolkozásmódot, egyébként meg azért nem, mert a východnai, gyetvai és miavai fesztiválokon több ezer ember ül a nézőtéren. Pedig a szereplők „csak” táncolnak, énekelnek és zenélnek.

Említetted a Felszállott a pávát. A kettőt összevetve tartalmi, értékelési szempontból is van eltérés?

Igen! A műsorban helyet kaptak hagyományőrzők, felnőtt- és gyermek néptáncegyüttesek, éneklő csoportok, szólisták, de a népzenével épp csak köszönőviszonyban lévő műfajok is, mint egy dzsessz zenekar, amely népzenei ihletésű dallamokat adott elő. Magyar példával élve olyan ez, mintha a Magyarpalatkai Banda, a Ghymes együttes és egy gyermeknéptánccsoport egy platformon versenyezne. Így a zsűri abba a helyzetbe kényszerül, hogy összehasonlíthatatlan produkciókat vessen össze egymással, amiből nem lehet „jól kijönni”.

A műsor láthatóan magán viseli a gyermekbetegségek összes jeleit. A „show” a valós értékeket szorítja a háttérbe. Az egyik fő hiányosságot abban látom, hogy nincs egy olyan szakmai felügyelet, „mentorálás”, amely a nézettségi rekord megdöntésén kívül egyéb szempontokat is érvényesíteni tudna. Pedig létezik ilyen intézmény Szlovákiában. Kár, hogy a verseny kizárólagos szakmai és tartalmi lebonyolítója a Szlovák Televízió.

A csoportokat regionalitás alapján is elkülönítik! Ezt hogyan ítéled meg?

Mondjuk ez is nehezen értelmezhető. Már a jelentkezésnél sem volt egyértelmű, hogy a szervezők mire gondoltak akkor, amikor azt kérdeztek az űrlapon, hogy milyen régiót képviselünk. Vajon azt akarták tudni, hogy hol élünk, vagy hogy melyik tájegység tánchagyományát visszük színpadra? A szlovák folklórmozgalmon belül szintén polgárjogot nyert az a szemlélet, mely szerint az egyes csoportok nemcsak a saját régiójuk hagyományait ismerik és ápolják. Az egyik elődöntőben egy Nyitra környéki zenekar közép-szlovákiai, terchovai muzsikát játszott, de Nyugat-Szlovákia képviselőjeként versenyzett.

Az előválogatón mi közép-szlovákiaiként kelet-szlovákiai magyar, szlovák és ruszin táncokat mutattunk be, a keleti, nagyidai Ilosvai Néptáncegyüttes viszont közép-szlovákiai gömörit. A mezőny harmadik magyar versenyzője a kelet-szlovákiai Buzitai Citerazenekar volt, aki mivel nyugatról kiesett egy csoport, Nyugat-Szlovákia színeiben versenyzett. Finoman fogalmazva, ebben nem látok túl sok rációt.

A szlovákiai magyar folklóréletből csak néhányan neveztek be a versenyre. Közéjük tartoztok!  Mi inspirált Titeket erre?

Ennek több összetevője van. Az egyik az, hogy viszonylag hamar értesültünk a versenyről. Volt tehát időnk felkészülni. Ami ennél lényegesebb, több mint egy évtizede jelen vagyunk a szlovákiai szlovák folklóréletben, úgy a gyerekekkel, mint a felnőttekkel számos versenyen és fesztiválon léptünk már színpadra. Sok kedves ismerősünk, barátunk van a szlovák szakmán belül is, fontosnak tartjuk, hogy hazai magyarként képviseljük tánchagyományunkat a szlovák fórumokon. Számos pozitív tapasztalatunk van e téren, és abszolút befogadónak tartjuk a szlovák szakma jelentős részét. Ezen a versenyen együttesként is megmérettettük magunkat, de nem jutottunk tovább.

Milyen volt az előválogató, milyen értékelést kaptatok?

Semmilyet! Csak a tévések kommunikáltak velünk. Minden úgy zajlott, ahogyan sejtéseim szerint zajlanak a tehetségkutató versenyek, mely során kissé eszközzé válnak a szereplők. Nem az a gond, hogy nagyon sokból csak nagyon kevés juthat tovább, hanem az, hogy akik elmentek, semmifajta reflexiót nem kaptak arról, hogy jó vagy rossz úton haladnak-e. Az előválogató a szó szoros értelmében egy daráló volt, s úgy látom, hogy ez végigkíséri az egész műsort.

Sajnos számos dologra nem fektettek kellő hangsúlyt. Az előválogató során nem derült ki, hogy ki alkotja a zsűrit, 0 ^oC hőmérsékletben, hóesésben, egy hangosítás nélküli kis méretű szabadtéri színpadon került sor a bemutatkozásra. Tény és való, a környezet impozáns volt, ugyanis a Túrócszentmártoni Szabadtéri Múzeumban került megrendezésre.

A TV-ben látható műsorban minden fellépőről egy rövid  riportfilm is bemutatásra kerül. Nem titok, hogy az elődöntő felvételei már korábban elkészültek. Hogyan éltétek ezt meg?

Pozitívan ítélem meg, hogy azon kívül, hogy színpadra, zsűri elé kerül a produkció a bemutatkozás egyik eleme, hogy a versenyzőt civilként, a saját környezetében is megszólítják. Ez lehetőséget ad a város, a régió, a csoport bemutatására is. Díjazható ötlet az is, hogy minden versenyzőt egy-egy közéleti személyiség mutat be, aki az esetünkben Peter Marcin színművész volt.  Úgy az ő, mint a TV stáb hozzáállása profi, gesztusgyakorló volt.

Az eddigi műsorokból viszont azt látom, hogy az eredetileg 3 percesre tervezett produkciók néha mintha megrövidülnének, s esetenként a műsorvezetők színpad melletti vicceskedése akkora hangsúlyt kap, mint maga a produkció.

Az elődöntőbe jutott, s hamarosan a képernyőre kerül Varga Dániel.

Mi ösztönzött a versenyre? Milyen volt számodra a szlovák környezet?

Mivel már kisiskolás korom óta táncolok, úgy gondoltam, elérkezett az az idő, hogy megmutassam tánctudásomat egy televíziós műsorban. Tavaly beneveztem a Fölszállott a páva elnevezésű vetélkedőbe, de sajnos nem jutottam be a televíziós adásokba. Mivel már részt vettem hazai néptáncversenyeken és fesztiválokon, nem volt újszerű a szlovák környezet, örömmel fogadták a magyar néptáncot.

Milyen érzés volt bejutni?

Az, hogy több száz jelentkezőből engem is kiválasztottak, nagy örömmel töltött el. Továbbgondolva, hozzátársult egy kis félelem is, mivel még stúdióban, kamerák előtt nem szerepeltem. Persze itt nem a táncra gondolok, hanem a szóbeli megnyilvánulásra, amitől kicsit tartottam. A bemutatkozó riportfilm forgatása során úgy Peter Marcin színművész, mint a stáb többi tagja is nagyon megértő és segítőkész volt. Azt kérték, hogy a számomra nehezen megfogalmazható válaszokat magyarul mondjam el. Itthon is büszkék voltak rám, hogy bekerültem a televíziós adásba, és ez arra ösztönöz, hogy tovább fejlődjek a táncban, hogy máskor is helytállhassak.

Milyen volt szerepelni a TV-ben?

Izgalmas volt belépni a Szlovák Televízió hatalmas épületébe, és közelről látni, hogy készül egy adás. Jó volt látni a nevemet az öltöző ajtaján, hallgatni a rendező utasításait, ahogy főpróbát tartottunk, sikerült egy új világot megismerni ezen keresztül. Jól esett, hogy szüleim elkísértek a stúdióba és hogy Brusznyai Erik, aki felkészített a versenyre, az utolsó percig bátorított és gondolatban szinte velem együtt táncolt.

Mit jelent számodra a néptánc? Miért szeretsz táncolni, az együttesbe járni?

Nekem a néptánc egy külön világot jelent, amelyben különösen jól érzem magam. Tetszenek benne a sokszínű mozdulatok és a tájegységek csodás elemei. Ezalatt a tánc motívumainak különbségét értem, melyek tájegységenként eltérőek. Csoportban azért jó táncolni, mert ezeket a gyönyörű mozdulatokat a barátaimmal, társaimmal mutathatom be a színpadon. Örömmel töltenek el táncos sikereim: ezüstsávos besorolás a Deákos Szólótáncversenyen, aranysáv a Šaffa Sarkantyúja elnevezésű országos szólótáncversenyen, kiemelt aranysáv az Eszterlánc Országos Gyermek-néptáncfesztivál szólótáncversenyén.

A felkészítő Brusznyai Erik is számos versenyen szerepelt sikerrel. A Šaffa Sarkantyúján, ahol partnereivel arany-, majd ezüstsávos minősítést nyert, a tavalyi Deákos Szólótáncversenyen, Komáromban, ahol második helyezett lett. Főleg egészségügyi okok miatt az Énekel a Föld versenyen nem tudott elindulni, de örömmel vett részt Varga Dániel felkészítésben.

Milyen benyomásaid maradtak meg a versenyről?

Nem voltam még televízióban, a stúdióban zajló munka átélése nagy élmény volt.

Ha lesz folytatása a versenynek, elindulsz?

Magam is egyetértek a fentebb vázolt problémákkal, ha ez így marad, akkor valószínű, hogy nem indulnék. Ha viszont változni fog, s erre van remény, mert a szervezők is látják a hibákat, más értelmet kap a verseny, akkor lehetséges.

Hogyan értékeled a Varga Dániel felkészültségét?

Bekerülni egy ilyen verseny elődöntőjébe vagy az Eszterlánc országos szólótáncversenyen aranysávos minősítést, illetve a zsűri különdíját elnyerni, nem kis munkával jár. Dani felkészítőjeként azt látom a legnagyobb eredménynek, hogy egy 14 éves fiú a szórakozás helyett heti több alkalommal a próbateremben gyakorolja és fejleszti tánctudását, ritmus- és testtartásgyakorlatokat tanul és próbál elsajátítani azért, hogy a színpadon minden egyes mozdulata összhangban legyen.

Néhány éve gyermekcsoportoknak is oktatok néptáncot, de ilyen szintű igyekezetet, fegyelmezettséget és néptánc iránti szeretetet szinte egyedül Daninál láttam. Merem mondani, hogyha ezen az úton halad tovább, akkor valószínű, hogy néhány év múlva nem csak az amatőr mozgalomban találkozhatunk majd vele.

Puntigán József

Nyitókép: Rakonca Néptáncegyüttes

További ajánlott írások:

Énekel a Föld – folklór show a Szlovák köztelevízióban

“Zem spieva” – felvidéki magyaroknak is drukkolhatunk a Fölszállott a páva szlovák verziójában