Egy ideje már összeállt az idei Sziget Fesztivált teljes programja, a hosszú listát böngészve mindenki találhat magának hallgatnivalót a populárisabb dallamoktól az elektronikus prüntyögésen át a garage rockig. A fesztivál nagyságát mutatja, hogy a legtöbb világsztár visszatérő vendégként veszi birtokba a nagyszínpadot, ám most is akad olyan név, akit karrierje során először sikerült hazánkba csábítani.

 

Elsőként jöjjenek a nagy visszatérők, akik már régi ismerősökként érkeznek az országba és a Sziget Fesztiválra egyaránt.

 

Pink

 

 hirdetes_810x300  

Az idei Sziget talán legtöbb látogatót vonzó neve nem először lép fel a fesztiválon: kereken 10 évvel ezelőtt már járt az Óbudai Szigeten. Az amerikai énekesnő többször fellépett már a fesztiválon kívül is az országban, azonban 2009 óta elkerült minket. Nem is meglepő, hiszen azóta a turnézás helyett inkább családjára koncentrált, szült két gyereket, a stúdiózást pedig szüneteltette. Új anyag tehát nem lesz, de a régi slágereit biztosan lehet majd vele énekelni.

Kasabian

 

A brit rockzenekar Kasabian címá albumukkal 2004-ben törtek be a zenei szcénába, azóta kirobbanthatatlanok a legnagyobb fesztiválok headlinerei közül. A Szigeten is régi motorosnak számít, idén negyedjére érkeznek az Óbudai-szigetre. Legutóbb két évvel ezelőtt jártak erre, akkor új, 48:13 című lemezüket népszerűsítették. Most hatodik albumukon dolgoznak, a stúdiómunka mellett viszont szakítottak időt a turnézásra is.

 

Folytatás…[stw]

Billy Talent

 

A Kasabianhoz hasonlóan Billy Talent is 2010-ben járt először a Szigeten. Azóta ők is gyakran látogatják Magyarországot, jártak már a VOLT Fesztiválon, tavaly pedig a Budapest Parkban csaptak fergeteges bulit. A kanadai punk rock együttes koncertjein a tánc és a tombolás mindig garantált, nem lesz ez máshogy most sem, legnagyobb slágereikkel és a tavaly megjelent Afraid of Heights című lemezükkel lépnek majd színpadra a Szigeten.

 

George Ezra

 

A Budapest című számával befutott zenész tavaly énekelhette el először a címadó városban híres dalát, most ismét visszatapsolták őt a szervezők a fesztiválra. A fiatal angol zenész még mindig pofátlanul fiatal (24 éves), úgy írta meg slágerét a magyar fővárosról, hogy sosem járt még itt. Debütáló albuma, a Wanted On Voyage óta nem jelent meg új lemeze, valószínűleg ezzel érkezik hozzánk ismét.

 

 

alt-J

 

Az angol artpop együttes 2015-ben tette először tiszteletét a Sziget fesztiválon, most június huszadikán megjelenő harmadik lemezükkel vehetik be a fesztivál nagyszínpadát. A trió egy hónappal korábban Szlovákiában is debütál, a Pohodán ugyanis ők számítanak az egyik legnagyobb névnek. A megjelenő harmadik albumról már jó ideje csepegtetnek izgalmas részleteket és dalokat, augusztus 15-én remélhetőleg már mindenki fejből fogja dúdolni velük az új dalokat.

 

 

Interpol

 

Kultikus első lemezével turnézik éppen az amerikai indierock-úttörő Interpol, akik a tizenöt éve megjelent Turn On The Bright Lights című lemezüket hozták vissza a turnéjukra. Persze szó sincs arról, hogy nem lenne új anyag, hisz jelenleg is az új lemezen dolgoznak, amit 2018-ra ígérnek. Csupán adnak egy kicsit a nosztalgiának, a 2002-ben megjelent albumuk máig a legemlékezetesebb munkájuk. A nosztalgiavonat idén a Szigetre is megérkezik – immáron harmadszor lépnek fel a fesztiválon.

 

 

Macklemore & Ryan Lewis

 

Már a Balaton Soundot és a Szigetet is megjárta, ráadásul tavaly örökké belopta magát az amerikai rapper a magyarok szívébe: a Soundon az éppen akkor sikerszériáját futó magyar futballválogatott méltatásaként nemzeti színű mezben lépett színpadra. Az eddigiekhez hasonlóan ismét óriási buli várható tőle – reméljük, hogy a számok közti tízperces monologizálásokról már leszokott azóta.

 

 

És akik most járnak itt először:

 

PJ Harvey

 

PJ Harvey kétségtelenül az egyik legnagyobb húzóneve az idei fesztiválnak, tekintve, hogy még sosem járt itt. Korunk egyik legnagyobb hatású női művésze nemhogy a Szigeten, hanem Magyarországon is először készül fellépni. A 47 éves angol énekesnő-dalszerző-képzőművész 11 lemezt jelentetett meg karrierje során, a magyar színpadokat azonban eddig elkerülte. A kilencvenes évek poszt punk szcénájának egyik legmeghatározóbb alakja 2011-ben nyerte el a legjobb brit albumért járó Mercury Prize-t, legutóbb tavaly jelentkezett új lemezzel, a The Hope Six Demolition Projecttel.

 

 

The Kills

 

Először mutathatja be magyar közönség előtt 2016-os remek lemezét az angol-amerikai bluesos garázsrock banda. A duó bevállt receptje szerint nem rohan minden évben stúdiózni, hanem érlelik az anyagot, így az Ash&Ice öt év szünet után elég nagyot tudott ütni. A The Kills tizenhét éves pályafutásuk alatt még sosem jutottak el Magyarországra, augusztus 15-én viszont orvosolni fogják ezt a problémát.

 

 

The Pretty Reckless

 

Sosem járt még nálunk az első blikkre nehezen komolyan vehető The Pretty Reckless. A Gossip Girl című gimis-csajos sorozatból ismert Taylor Momsen 17 éves korában alapította meg rockbandáját, ahol először leginkább a polgárpukkasztásra és a latexruhákban vonaglásra alapozta a sikert. Azóta is viszonylag sikeresek, tehát nem tinihóbort volt, a magyar rajongók pedig petícióval követelték őket Budapestre.

 

(borítókép: starity.hu)

 

Polák Zsóka

 

Nyitókép: sziget.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!