Világszerte hívők millió emlékeznek ma meg Szűz Mária mennybemeneteléről. A krónikák szerint Szent István ezen a napon ajánlotta fel Magyarországot az Istenanya oltalmába.
Nagyboldogasszony ünnepének gyökerei egészen az ősegyházig nyúlnak vissza. A hagyomány szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Szűz Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe.
A legkorábbról fennmaradt írásos emlékek szerint a 7. században már bevett szokás volt megemlékezni Mária mennybemeneteléről. Hivatalos ünneppé azonban csak 847-ben vált, IV. Leó pápa döntésének köszönhetően. Magyar elnevezése az 1446. évi Müncheni Kódexben tűnik fel először, mint „Marianac fel menbe vetele”.
Csoda az Olajfák hegyén
Mária halálának körülményeiről és helyszínéről több tucat teória kering. A legelfogadottabb hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól.
Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.
Patrona Hungariae
Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé, betegségben szenvedve, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. Szent Istvánt az általa Székesfehérvárott alapított Nagyboldogasszony-bazilikában helyezték örök nyugalomra.
A felajánlás nyomán a magyar közjogban is érvényesült a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa, így a magyar államiság a kezdetektől összefonódik a Mária-kultusszal. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje.
„Napba öltözött asszony”
Nagyboldogasszony napjához számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy e napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt” , akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.
A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson, olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy a fiatal pár ágyába helyezték. Úgy tartják, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés.
A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15. (Nagyboldogasszony) és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy az összes tojásukat kiköltsék, gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi” tojást.
Forrás: hirado.hu
Megosztás:
Címkék: Főoldal Istenanya katolikus egyház legenda magyarország Nagyboldogasszony napja népszokások Patrona Hungariae Szent István Szűz Mária Mennybemenetele
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.