Ha szeptember 9-én a texasi Austinban jársz, megteheted, ugyanis az Az című horror előadásának három speciális vetítésre csak és kizárólag bohócok ülhetnek be.

 

A klourofóbiások (a bohóciszonynak ugyanis külön neve van) jobb ha elkerülik Austinban az Alamo Drafthouse-t szeptember kilencedikén, ugyanis előreláthatóan több moziteremnyi bohóc fog a helyszínen nyüzsögni. Az ok: bemutatják az év egyik legjobban várt filmjét, a Stephen King azonos című regényéből készült Az-t.

 

A mozinak nem ez az első akciója: a Wonder Woman bemutatójakor szerveztek olyan vetítéseket, ahova csak nők mehettek be. Az ötlet alapvetően bejött az embereknek, azonban sokan szexistának bélyegezték az akciót. „A Thor: Ragnarok vetítésére csak férfiakat engedtek majd be, az Az bemutatójára pedig csak a bohócok jöhetnek majd?” – tette fel a kérdést egy felháborodott Facebook-felhasználó. Az ötlet azonnal szöget ütött a szervezők fejében, és egyből három vetítést is szerveztek bohócoknak.

 

 hirdetes_810x300  

Persze nem kell felmutatni a bejáratnál a hivatalos bohócbizonyítványt, elég, ha a regény ikonikus bohócának, a Krajcárosnak (Pennywise) öltöznek az érdeklődők. A jegyek meglehetősen hamar elfogytak, így aki már épp készítette volna a bohócorrát, az sajnos hoppon marad.

 

 

Stepheng King egyik leghíresebb regényét 1986-ban adták ki, és alapjaiban reformálta meg a bohócokról alkotott képet. A főszereplő, a Krajcáros az angliai Derry városkában, a csatornarendszerben él, onnan ragadja el a gyanútlan gyerekeket. A vörös hajú, ördögi bohóc a horrortörténet egyik ikonikus alakja, a filmvásznon azonban eddig meglehetősen kiaknázatlan volt. 1990-ben egy tévésorozatot készítettek a regényből, azonban nem nyerte el igazán a kritikusok tetszését. Míg a könyvben Pennywise egy komplex gonosztevő, addig a tévésorozatban fájóan egydimenziós rosszfiúvá butították.

 

A bohócok – mármint a hivatásosak – egyáltalán nem örülnek a film körüli felhajtásnak. Még áprilisban, a film első előzetese kapcsán fakadtak ki a közösségi oldalakon a jelenségre. Szerintük a King-adaptáció végleg megöli a szakmájukat, ami már így is démonizálva van évtizedek óta.

 

Polák Zsóka

(a kép forrása: Youtube)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!