Prima Primissima közönségdíjat kapott a Hazajárók Duna TV-n futó turisztikai magazin műsora. A nívós elismerést a műsor rendező-írója, Moys Zoltán vette át. Az elismerés rangos, idén több mint 700 jelölt közül került kiválasztásra az a 30 prima, akik közül 10 kategóriában került ki a győztes. A díj jelentőségéről, haza és természetszeretetről és a jövőbeni tervekről faggattuk Moys Zoltánt, aki a felvidéki médiumok közül elsőként a Körkép.sk olvasóival osztja meg gondolatait.

 

Mit szóltok a megnyert díjhoz, milyen érzések kavarognak bennetek?

 

A Hazajáró „végtelen” útja ezzel a díjjal fontos állomáshoz érkezett. Elsősorban a köszönet és a hála, ami bennünk van, hisz a számunkra legfontosabb elismerést, a közönségdíjat nyertük el, ami azt jelzi, hogy a magyar embereknek szükségük van arra az értékrendre, lelkiségre, amit a műsorunkban közvetítünk.

 

 hirdetes_810x300  
A 2017-es Prima Primissima közönségdíját a Hazajáró – honismereti magazinműsor kapta. Kép: Hazajáró fb-oldala

 

Másrészt ez a díj rajtunk keresztül azokat az elszakított magyar közösségeket illeti, akiket bemutatunk a Hazajáróban. Remek érzés, hogy nekik is nagy örömet szereztünk, szereztek a szavazóink. Azóta is izzanak a vonalaink, Őrvidéktől Kárpátaljáig, Felvidéktől, Erdélyen át a Délvidékig özönlenek felénk a gratulációk. Úgy érezzük, ez a díj egy újabb lépés a Kárpát-medence oszthatatlan egységének megerősítésében.

 

Milyen súlya van ennek a díjnak a szakmában? Mennyire befolyásolja mindez a jövőbeni munkátokat?

 

Minden elismerés egyben növeli a felelősség tudatunkat is, hisz minél többen figyelnek ránk, annál alázatosabban és lelkiismeretesebben kell végeznünk a munkánkat. Ez a díj egy megerősítés is, újabb lendületet ad a folytatáshoz, egyben még magasabbra teszi a mércét. Ugyanakkor azért tegyük hozzá, hogy mi nem díjakhoz mérjük magunkat, hanem a Mindenséghez.

 

Mi akkor is ezt a hivatásunkat végeznénk, ha ezért nem taps és elismerés járna, hanem akár megbélyegzés vagy akadályoztatás. Persze örvendünk, hogy a közmédiában lehetőséget kapunk, hogy a „hazajáró” szellemiségét a mai magyarság – a nézőktől a közéleti szereplőkig – egyre nagyobb része érzi magáénak, hisz műsorunknak ez a misszió az egyik legfontosabb célja. De mi mindig hazajárók voltunk, és akkor is azok leszünk, ha ne adj Isten nehezebb közegben kellene ezt tennünk.

 

Szerinted minek köszönhető a Hazajáró műsor sikere?

 

A siker titka a hiánypótlás, hogy egy űrt töltöttünk be a médiapalettán. Olyan értékeket és embereket mutatunk be műsorunkban, akikre eddig kevésbé voltak kíváncsiak és ezzel olyan nézői rétegeket szólítottunk meg, akiknek az igényeit eddig nem nagyon igyekeztek kielégíteni.

 

A Hazajáró stábja Áder János köztársasági elnökkel és feleségével. Kép: Hirado.hu

 

Egymásra talált az üzenet, a közvetítő és a befogadó, amelyek harmóniáját a valódi közszolgálatiság alapjának tekintjük. Bebizonyítottuk, hogy a korszellemet diktáló hamis prófétákkal szemben igen is elementáris igény van az emberekben a mindenki lelke mélyén szunnyadó örök értékekre, a hagyományra, a szerves kultúrára, a közösségi élményekre, a természet szeretetre, a honismeretre.

 

Meggyőződésünk, hogy minél agresszívebben akarja egy kisebbség ránk erőltetni a fogyasztói, üreslelkű tömegtársadalom irányába mutató, hamis illúziókon alapuló torz ideológiáját, az egészséges közösségekben annál nagyobb igény lesz a hagyományos értékekre. A természet rendjével nem lehet hosszú távon szembe menetelni.

 

Mennyire nehéz megmaradni a televíziós piacon egy ilyen hazafias műsorral, főleg a kereskedelmi csatornák nézettségi mutatók hajkurászása mellett?

 

Mi nem jól becsomagolt piaci termékeket akarunk eladni megtévesztett embereknek, hanem a mindennapi élet valóságában megjelenő értékeket kívánjuk felmutatni a maguk „nyers” valóságában. Tulajdonképpen valahol könnyebb dolgunk van, mert nem azon kell „brénsztormingolnunk”, hogy miként adjuk el a nagy semmit, hanem csak az előttünk, történelmi hazánkban, a Kárpát-medencében lépten-nyomon velünk szembe jövő – bár sokszor nehezen elérhető – természeti, szellemi és lelki kincseket kell számba vennünk és megörökítenünk. Ami a nézettséget illeti, azt gondolom, ez a közönségdíj önmagáért beszél…

 

Hazajáró falinaptár 2018 – https://www.magyarmenedek.com/products/13700/Hazajaro_falinaptar_2018_-_Hazajaro.htm

 

A Hazajáró műsor majdani megszűnése után van-e olyan elképzelés, ami majd az általa okozott űrt hivatott pótolni?

 

Úgy érezzük, a Hazajáró lassan egy szellemiséggé, egyfajta „életformává” válik, és túlmutat a tv műsor keretein. A hazajárás, a Kárpáti túrák, a honismeret, a baráti kapcsolatok magyar és magyar között akkor is élni fognak, ha már nem lesz a műsor. Ennek ad formai keretet a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet, amelynek soraiba szeretettel várjuk minden honfitársunkat.

 

Mit adott neked az elmúlt pár év, amióta a Kárpát-medencét keresztül kasul járod?

 

Szavakkal nehéz kifejezni, mit ad az embernek a hazajárás. A tájak, az égretörő hegyek a fenyő illata, a „hely szellemének” megízlelése, történelmünk tárgyiasult emlékei, ezeréves kövek tapintása, nagy elődeink lábnyomába lépés, a kézfogások, a koccintások, az éjszakába nyúló beszélgetések, az öröm és a bánat könnycseppjei.

 

 

Mindezek olyan élményt adnak, aminek csak szerény töredékét tudjuk átadni a műsorban. Ezért is mondjuk mindig: ezt ki kell próbálni. Arra buzdítunk mindenkit, ne csak a fotelekből, a képernyő előtt, műsorunkon keresztül ismerjék meg hazánk tájait, hanem induljanak el nyomunkban, mert felejthetetlen kalandok és lelki élmények várnak rájuk. Csak az első lépést kell megtenni, utána már úgyse lehet abbahagyni.

 

A celebek által uralt médiában, ahol valós teljesítmény nélkül lehet bárkiből ünnepelt sztár, a Hazajáró stábja kilóg a sorból. Értéket teremt. Honismeretre, a természet megismerésére buzdít. Az ezer éves történelmünk sokszor már feledésbe merülő történelmi emlékhelyeit helyezi vissza a köztudatba. Csak az vész el, amiről végleg lemondunk. Lámpást tartanak a megkezdett úton, de ahhoz, hogy munkájuk gyümölcse kárba ne vesszen, mi is aktívan kell, hogy kivegyük a részünket. Fotelból ki, bakancsot fel és mindenki megtapasztalhatja,hogy a Kárpát-medence a miénk és mindaddig a miénk marad, míg a bércei közt elhangzik egy magyar szó.

 

Dian Csaba

Nyitókép: Hazajáró fb-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.