Marihónalja – interjú Bettes István költővel

A rendszerváltás után Dúdor István emléktáblát avattunk Deresken. Ott figyeltem fel egy baretsapkás figurára, mondták, ő Bettes Pista, a költő. Hozzátették, művészlélek, hogy kicsit „csudagyerek”. Bettes Pistát innen ismerem, ha találkozom a műveivel elolvasom őket. Most Rimaszombatban beszélgetek vele pályafutásáról, a költői élet rejtelmeiről, családjáról, politikai tevékenységéről.

Pista, szerinted el lehet mondani rólad, hogy költő vagy?

Úgy szoktam mondani, hogy ez nem úgy megy, hogy az ember nekifog és megtanulja. Ez bizony nem „szakma”. Kell hozzá véna, kell hozzá tehetség. És persze a múzsa. Szokták mondani, hogy a cigányzenészek is tokkal és vonóval születnek. Én a katonaságnál kezdtem el írogatni, az első „értékesebb” versem 40 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Holtpont alatt – címmel.

   

Nemrégiben hallottam vissza a rádióban, és mondhatom, nagyon büszke voltam rá. Azóta 23 verseskötetem jelent meg, hét kiadó gondozásában, az utolsó a múlt évben. Most 63 éves vagyok, a legközelebbit 65 éves koromban tervezem megjelentetni.

Ha majd a múzsa is úgy akarja…

 
Hát igen, ez fontos. De ő is pihen néha, így várakoznom kell nekem is. Pihengetek, olvasgatok, nyugdíjaskodom. Sajnos, a múzsa mellett más gondjaik is vannak ma az alkotóknak. A könyvkiadás nagyon visszaesett. Valamikor az ember elment a könyvhétre, két szatyor könyvel jött haza. Ma jó, ha egyet vesz, talán azt is részletre. Ez kihatással van a könyvkiadásra is, hiszen a kiadók nem szeretnék, hogy a könyvek rajtuk maradjanak.

Most a kiadáshoz már tőke kell. Például tőletek Farkas Ottó, a „Medvesalja krónikása” is önköltséggel adja ki a köteteit, de még így is mérhetetlenül sok gond van vele, amíg értékesíteni tudja őket.

Az utóbbi években a kormány támogatása nagyon visszaesett, de úgy nézem, ez évben talán megmozdul valami. Ez talán segít az alkotóknak, hiszen szeretnénk tartani a színvonalat, az ember nem akarja alább adni.

Az eddig kiadott műveid közül melyikkel vagy a leginkább elégedett?
 

Tíz évvel ezelőtt a Kalligram kiadó adott ki egy jól sikerült kötetet. Válogatott versek, kritikák, resersék voltak benne. Ezzel voltam leginkább elégedett, de nemcsak én, hanem az olvasóközönség is. Vették, mint a cukrot.

 
Valamelyik kötetedben megérintett egy kifejezésed, „marihónalja”. Azóta tudom, hogy ez a fajta huncutkodás, játékosság jellemző a verseidre. Te is így látod?

Több versemet megzenésítették, például a Rimaszombati vegyes kórus is adott elő megzenésített verseket „Álom” címmel, amit ők dolgoztak fel és hangszereltek. Most újságolták el ezt nekem, nagyon megörvendeztettek vele. A Ghymes együttesnek egyik nagylemezére Ezópusz meséket dolgoztam fel. De nemcsak a huncutkodás jellemző rám, vannak borúsabb hangulatú verseim is.

Beszélj talán kicsit magadról, a családodról.

 
Pozsony-Ligetfaluban élek a családommal, fiaimmal és elvált feleségemmel. Rimaszombatba mostanában ritkán járok, nincs már itt rokonom, kötődésem is kevés.

Az őseim Zádor-házi nemesek voltak, valamikor a vármegye tíz legjelentősebb nemesi családja közé tartoztak. Egyikük, Bettes Tamás, Mátyás király szolgabírája volt. Sajnos a Dózsa-féle paraszt lázadás után elvették a család vagyonát. Talpra álltak ők, de aztán részt vettek a Rákóczi szabadságharcban. Mivel a vesztes oldalon álltak, megint elvesztették a vagyonukat. Ugyanerre a sorsra jutott a család 1848-ban is. A nyolcas szám nem hozott eddig szerencsét a családomnak. No, majd talán ez az év.

Hogy tetszik neked a mostani Rimaszombat?

 
Tetszik. Nagyon szép a felújított Tompa-tér, a gyönyörű épületekkel körülvéve. És természetesen nagyon örülök, hogy Tompa Mihály szobra visszakerült a tér közepére. Nagyon sokat foglalkozott vele B. Kovács Pista, remélem, hogy sikerül neki és a város vezetésének az elképzelése a költő-hármas (Tompa, Petőfi, Arany) szobrainak elhelyezéséről. Úgy látom egyébként, hogy Rimaszombatban ügyes polgármester van, rendbe teszi az utcákat, járdákat. Úgy kell, „hadd sétáljon a paraszt.”

 
Valaki említette nekem, hogy aktívan részt vettél a rendszerváltásban. Igaz ez?

 
Hogyne volna. A Független Magyar Kezdeményezésnek én vagyok a keresztapja. Én adtam neki ezt a nevet. Emlékszem, Tóth Lajos ötvenedik születésnapját ünnepeltük a hotelben, majd átmentünk Tóth Karcsiék lakására. Beszéltünk arról, hogy már mindenfelé mozognak, Erdélyben Szőcs Gézáék, Markó Béláék, nekünk se illik lemaradni. Megalakítottuk az FMK-t. Hát így történt. A többit már tudjuk a történelemből. Jött a rendszerváltás, csörgettük a kulcsokat.

Sajnos Gézám, az egész már az elején „elfeslett”. Kiadták a jelszót: Vályúhoz! Sokan azt nézték, hol tudnak vagyont gyűjteni, meggazdagodni, majd amikor ez sikerült, félrehúzódtak. Nagyon kevesen vagyunk, akik talán hűek maradtunk a demokrácia – akkor meghirdetett – szelleméhez. Elromlott ez az egész. Odalett az erkölcs és a tisztesség, az emberek egyéb értékek és érdekek mentén oszlottak meg, és ez a mai napig folyik.

 
Mit vársz a 2018-as évtől?
 

Békességet várok. Azt várom, hogy a két párt megegyezik. Ez talán közelebb hozza az embereket is egymáshoz.
 

Jó egészséget kívánok, Pista!

Mede Géza

Képek: A szerző felvételei