A csend hozza ránk a frászt az év legjobb horrorjában

A jó filmnéző tudja: a csend sosem jelent jót egy horrorfilmben, mert utána úgyis jól megijedünk. A Hang nélkül ennek éppen a fordítottja: imádkozunk egy kis csendért, ez jelenti ugyanis a túlélést. 

Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy azok a kis költségvetésű horrorok szólnak nagyot, amelyek a legegyszerűbb ötleteken alapulnak. Hihetetlen mennyiségű olyan ijesztgetős film jön ki évente, amelyekben házakba zárt szellemek, ősi átkok, földönkívüliek, zombik és egyéb kacifántos – és általában nem túl valóságos háttérrel rendelkező elemek ijesztgetnek. Ilyen volt a Vaksötét 2016-ban, ahol egy vak férfi elől menekültek hőseink a sötétben, vagy a tavalyi év nagy szenzációja, a Tűnj el!, ahol a rasszizmus volt a gonosz megtestesülése. A Hang nélkül folytatja ezt a mintát, egyszerű ötleten alapul, mégis szinte azonnal kikiáltották 2018 legjobb horrorjának – mi pedig bőszen bólogatunk.

A történet a nem is olyan távoli jövőben, erősen posztapokaliptikus közegben játszódik. Nem tudni, mi történt, de nem is hiányzik, hogy flashbackek és tudósok magyarázzák el, miért van pácban az emberiség. A sztori szépen lassan adagolja önmagát, először csak annyit tudunk, hogy tanácsos nagyon csendben létezni, különben valami nagyon gyorsan és erőszakosan elragad.

   

A csendkirály nagy és brutális változatában ismerkedünk meg egy családdal és a több mint aggasztó helyzetükkel: Evelyn terhes, a szülés pedig nem egy olyan tevékenység, amit néma csöndben lehet gyakorolni, ráadásul egy újszülöttnek is viszonylag nehéz elmagyarázni, hogy ha üvölt, akkor mind meghalunk. Az Abbott család viszont megpróbálja kihozni ebből a helyzetből is a maximumot, kiépítik csendes életüket, ami persze egy kis zajongástól azonnal borul.

A csenddel való operálás nem csak egy ócska horrortrükk, hanem a cselekmény szerves része. Magától értetődő lenne, hogy a rommá használt jumpscare-ekkel hoznák ránk folyamatosan a frászt, azonban a Hang nélkül szerencsére nem becsüli le a nézőt, és nagyon okosan aknázza ki a csendben rejlő lehetőségeket. Az biztos, hogy rég volt ekkora csend a moziteremben, mint a vetítés alatt, és nem hiába említik meg a legtöbb kritikában, hogy égbekiáltó bűn a Hang nélkül alatt popcornnal hangoskodni.

A Hang nélkült ráadásul nem egy szakavatott rendező, hanem egy olyan színész készítette, akinek már van némi rendezői múltja: a filmben főszerepet játszó John Krasinski álmodta meg, akit a nagyérdemű elsősorban A hivatal című sorozatból ismerhet. Persze az sem árt, ha éppen az az Emily Blunt a felesége, aki korunk egyik legígéretesebb színésznője, és természetesen rábólint férje ötletére. A Hang nélkült szinte minden filmes szaklap és portál pozitívan értékelt, a legnagyobb dícséretet azonban Krasinski nem mástól kapta, mint Stephen Kingtől, aki teljesen el volt ragadtatva a filmtől.

Hiába nem igazán beszélhetnek egymással a szereplők, nagyszerűen jelennek meg a családon belüli viszonyok. A család figyelme elsősorban a túlélésre összpontosul, emellett azonban el kell számolniuk egy családi tragédiával, ami mindannyiukban máshogy hagy nyomot, ebből pedig néma konfliktusok születnek. A Hang nélkül ráadásul nem esik abba a hibába, mint oly sok horrorfilm: a gyerekkarakterek nem csak azért vannak, hogy idegesítőek legyenek, és meg kelljen őket menteni, nagyon jól eltalált helyük van a történetben.

A Hang nélkül azon ritka és kivételes filmek egyike, ahol egy jó és egyszerű ötlet találkozik a megfelelő kivitelezéssel. A filmben semmi ördöngősség nincs, mégis rendkívül feszült és izgalmas alkotás, ahol a néző maximálisan azonosulni tud a karaktereivel, cserébe a film sem nézi hülyének a nézőt olcsó ijesztgetésekkel.

A Paramount Pictures bejelentése, miszerint máris nekiálltak a második rész megtervezésének viszont ambvivalens érzésekkel töltheti el a filmkedvelőket: a Hang nélkül inkább az a film, amely úgy tökéletes, ahogy van, és valószínűleg nem kéne folytatni, mert elvenné egyszerűségének és nagyszerűségének báját. Az sem biztos még, hogy John Krasinski egyáltalán részt vesz-e benne, mindenesetre reménykedjünk, hogy egy ilyen nagyszerű alkotásból nem csinálnak a Fűrész-szériához hasonló mélyrepülést.

Polák Zsóka