Engem a zene éltet! – nagyinterjú egy csallóközi, a magyar kultúráért tevékenykedő dalnokkal

Határon innen, határon túl közismert az a csallóközi fiatalember, aki az éneklés mellett a falu kulturális életének fellendítéséért, a magyar közösség megmaradásáért is tevékenykedik. A több, mint tíz éve a dallamok szárnyán kedveltté vált Lőrincz Rolanddal, Alistál község dalosajkú előadóművészével beszélgettünk zenei pályájáról, közösségért való ténykedéséről, mindennapjairól.

Honnan ered a zenéhez való kötődésed? Kitől örökölted az énekhangodat?

A zeneszeretetem még gyermekkoromból származik, hiszen családom mindig is melódiakedvelő volt. Elmondhatom hát, hogy a zenei érzékemet elődeimtől örököltem, pontosabban szeretett nagymamámtól. Ő hosszú évekig a Csemadok énekkarában dalolászott.

   

A zene ezek szerint mindig is meghatározó volt az életetekben, mégis, azon művészek egyike vagy, akiknek nem az éneklés volt az életcéljuk. Hogy is volt ez?

Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt a pályát választom. Először középiskolásként egy Ki mit tud-on, majd szalagavatón próbálkoztam… Később családi rendezvényeken társultam az ottani zenekarokhoz kisebb nagyobb sikerekkel (elmosolyodott). Nem nagyon bíztam saját magamban, de addig győzködtek, hogy tizenkét évvel ezelőtt beneveztem az Év hangja táncdalénekes versenyre. Igaz, a zsűri nem értékelt annyira mint a közönség, de kedvet kaptam, hogy bizonyítsak, tanuljak…

Ha most 2006-ot írnánk, újra megpróbálnád? Mit tanácsolnál az akkori Rolandnak, belevágjon-e vagy sem?

(Elmereng). Tény és való, megjártam a pálya buktatóit, göröngyös utat végig járva jutottam el idáig. Mondhatom, hogy embert próbáló időszaka volt életemnek, amikor munka mellett a budapesti országos szórakoztató zenei központ dalénekes stúdiójába jártam Tarnai Kiss László műsorszerkesztő és énekművész osztályába. Zeneelmélet, táncpróbák, rengeteg ének: nem volt egyszerű! Hazautazás közben sokszor mondtam, nem megyek vissza, mégis egy belső hang miatt nem adtam fel…

Ami a kérdést illeti, nehéz rá válaszolni. Talán csak annyit mondanák, hogy hallgass a szívedre, mint én akkor tettem. Ez segített idáig. Újra megpróbálnám. Engem a zene éltet!

Mit köszönhetsz a budapesti tanulmányaidnak és hogyan emlékezel vissza rá?

Az operettben való kiteljesedésem ide köthető. Ha csak tehettem, antikváriumokba, lemezboltokba mentem, hogy az operett aranykoráról könyveket vásároljak tanulás céljából. Legközelebb hozzám Kálmán Imre szerzeményei állnak. Több klubban is felléptem, ahonnan egészen a Kispesti Vigadóba, onnan pedig 2010-ben a Magyarok Házába is eljutottam énekelni. Itt Gaál Gabriella emlékműsorában szerepeltem és a Minden piros, fehér rózsát c. nótát énekeltem. Úgy emlékszem, mintha pár órája lett volna! Eközben már különböző nótaműsorokban is felléptem határon innen és túl. Végül 2011-ben sikeresen levizsgáztam, s tudatosítottam, hogy most már nem hagyhatom abba…

Biztosan van olyan, aki motivál, példaképeddé vált. Szabad tudni, ki(k) ő(k)?

Igen, ilyen Tarnai Kiss László, Bojtor Imre, Rátonyi Róbert. De büszkén mondhatom, hogy Tarnai Kiss László nemcsak a példaképem, hanem a barátaim közt tudhatom őt, sőt, több fellépésen is énekeltünk már együtt.

Úgy tudjuk, számtalan díjban részesültél már. Mesélnél ezekről?

Elsőként a 2008-ban rendezett Őszirózsa nemzetközi magyarnóta énekes versenyen kaptam különdíjat. Tanulmányaim után az Őszirózsa versenyen ezüstkoszorúval, majd első helyezéssel, sőt aranykoszorús minősítéssel is díjaztak. 2012-ben Egerben a Nemzetközi nótaversenyen felvidéki magyarként Aranyfokozatot értem el. És még sorolhatnám…

Amellett, hogy munka után énekléssel foglalkozol, a község életében is tevékenykedsz.

Igen, először a helyi nótaestek szerkesztő műsorvezetője lettem, majd egyre inkább bekapcsolódtam a kultúra fellendítésébe, ugyanis célom a magyar közösség összekovácsolása, a fiatalok nótával való megismertetése. 2014-ben a helyhatósági választásokon az alistáliak bizalmat szavaztak nekem, hogy helyi önkormányzati képviselőként is tevékenykedjek a faluban. Jelenleg az önkormányzat mellett működő Kultúr- és népművelő bizottság elnöki posztját töltöm be.

Táncdal, operett, musical, nóta. Melyik műfaj a legkedvesebb számodra?

Mindet ugyanúgy imádom. Hol ezt éneklem, hol azt. Attól függ, milyen a hangulatom, s mit kérnek tőlem a fellépéseken, mi illik az adott rendezvényhez. Mert büszkén mondhatom, öröm számomra, hogy újra és újra visszahívnak adott településekre, sőt egyre több felkérést kapok. Ezt köszönhetem a közönségnek, akik szívesen hallgatnak engem. De annak is örülök, hogy a Duna TV Jó ebédhez szól a nóta című március 4-i műsorába is felkérést kaptam éneklésre.

Mint említetted, szeretnéd tovább öregbíteni a nótát mely közel áll a szívedhez. Miért?

Gyermekkoromtól szeretem, hiszen rengeteget hallgattuk a Jó ebédhez szól a nóta rádióműsort, amit nagyon szerettem. 2007-ben a Csemadok alistáli alapszervezete nótaestet tartott, ahova Sátor Zoltán a szervezet Területi Választmányának jelenlegi elnöke műsorra tűzött, s én bizakodva énekeltem közönség előtt magyar nótát. Szeretettel emlékezem vissza Mezei Ernő prímás akkori szavaira: fiatal barátom, te ezt abba ne hagyd!

Láthatóan igencsak zajlik körülötted az élet. Kezedben tartod a legújabb lemezed is, sőt a reményről, egy szerető társ fontosságáról szóló Egy vallomás címet kapott első dalod is debütált. Milyen a fogadtatása?

Hála Istennek, nagyon jó. A dalokat a lemezre úgy próbáltam összeválogatni, hogy mindenki találjon kedvére valót, szívének kedves szerzeményeket. A visszajelzések szerint, sikerült.

Honnan ered ez a lendület, mellyel ennyi területen helyt tudsz állni? Mik a terveid a jövőt illetően?

Míg ezt csinálhatom, addig szabadnak érzem magam. Az adja az erőt, amikor örömet szerezhetek másoknak, segíthetek akár dalaimmal, akár másképp. De vannak sajnos olyanok is, akik ezzel visszaélnek… Szeretnék további CD-vel kedveskedni a zenekedvelőknek, énekelni és énekelni, s egy lemezbemutató koncertet tartani. Emellett továbbra is aktívan tevékenykedni azért, hogy Felvidéken is tovább „éljen” a magyar kultúra, mert megmaradásunk kulcsa ez.

Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert kívánok.

Laky Erzsébet

Fotó: archív