Bakelit-sztorik 11 – A Skorpió

Adott a legjobb magyar basszusgitáros, az egyik legütőképesebb dobos, egy kifinomult, fantasztikus gitártehetség és egy csodabogár, aki úgy szólaltatja meg az orgonát, ahogy azt csak nagyon kevesen a rockzenében.

Mi történik, ha egyesül ez a négy fiatal? Nos, valami olyat hoznak létre, ami csaknem fél évszázad után is elevenen él a köztudatban.

Ők négyen: Frenreisz Károly, Fekete Gábor, Szűcs Antal Gábor és Papp Gyula.

   

Hölgyeim és Uraim: A Skorpió.

A 70-es évek magyar rockzenei világának egyik kimagasló bandája. Ami a hangszeres tudást illeti, meg merem kockáztatni, hogy akkoriban más bandák nem értek a nyomukba. Bele lehet persze kötni Frenreisz nem túl képzett énekhangjába, vagy az időnként butácska, Shakespeare-i magaslatokat és mélységeket messziről elkerülő szövegekbe, de kérem alássan, akik így muzsikálnak, ilyen hangszeres játékot tolnak, azoknak bocsáttassék meg, ha nem Kosztolányi minőségében írnak szöveget.

Így is olyan slágerek köthetők az együtteshez, mint az Így szólt hozzám a dédapám, a Másképp dobogna, Ünnepnap, Vezess át az éjszakán, Vén Koldus, Azt beszéli már az egész város.

A banda ritmusszekciója pedig messze a legdögösebb, legjobb volt az akkori mezőnyben: Karesz basszusgitárját ezer közül felismerni, Fekete Gábor pedig akkorákat és olyan különleges stílusban dobolt, hogy azt azóta is tanítják a zenésznövendékeknek. Az ő nevéhez köthető a funkrock dobolási stílus a magyar zenében.

A Skorpió maga pedig egy ízig-vérig supergroup. A zenekar tagjai a bandába érkezésükkor már mind ismert és elismert zenészek voltak. Frenreisz a Metro és az LGT basszusgitárosa volt, Szűcs Antal a Hungáriából jött, akárcsak Fekete Gábor, Papp Gyula – az egyik legnagyszerűbb orgonista- pedig a Miniből csatlakozott az együtteshez.

Erre az áldott zenetörténeti fúzióra 1973-ban, azaz éppen 45 éve került sor, s a Skorpió kevesebb, mint egy éven belül a legnépszerűbb, legkomolyabb elismerést bezsebelő bandák közé emelkedett.

Már első nagylemezük megjelenése előtt általános imádatnak örvendtek, s 1974-es Rohanás című albumuk után megállíthatatlanul törtek előre a halhatatlanság felé. Ez a lemez a magyar zenetörténet első, teljes egészében hard rock korongja. S mit lehet elmondani róla? Csakis a legjobbakat. Tiszta hangzás, erőteljes, összetéveszthetetlen basszusgitárfutamok, morgós, harapós orgonabetétek, lélekemlő, sikoltó gitárszólók és Istenem, Fekete Gábor dobszólói! Azok magával ragadóak, utánozhatatlanok!

Személyes kedvencem a lemezről a Fantázia című isntrumentális dal, George Gershwin klasszikus Kék rapszódiájának rockos újragondolása, mely maradéktalanul elénk tárja a banda virtuozitását. Ezt aztán a disztópikus Másképp dobogna című szerzemény követi, mely után megértjük, miért is választották 1974-ben Frenreiszt a legjobb magyar basszusgitárosnak.

A lemezen található a legismertebb Skorpió dal is, amely azért különös, mert tökéletesen eltér a zenekar hardrockos, hangszerközpontú, súlyos zenéjétől. Ízig-vérig country dal ugyanis, amit ráadásul az együttes gitárvirtuóza, Szűcs Antal Gábor énekel.

A Rohanás című lemez frenetikus sikere után tovább dübörgött a banda: Magyarországon kívül sokat koncerteztek külföldön, (pl. Lengyelországban, ahol igazi kultusza alakult ki az együttesnek). Amerikába is eljutottak, s kirobbanó sikert arattak a tengeren túlon. Onnan hazatérve aztán bővítették  ruhatárukat, zenéjükbe is bekerült pár új elem és új lendülettel indultak neki a következő lemez felvételi munkálatainak.

A Fekete Gábor elképesztő dobjaival fémjelzett Menetirány című dal volt az új korong előfutára. Ebben a szerzeményben minden benne van, ami a Skorpió. 3 és fél percnyi tömör gyönyör. Rajongásig szeretem. Tessék meghallgatni!

Az A oldal további izgalmas pillanatai még a Rongylábkirály, az Ágnes és a számomra legalábbis a mindenkori legnagyobb Skorpió-dal, a címadó Ünnepnap. Tökéletesen van felépítve, minden apró részlet kidolgozva, s ebben hallható Szűcs Antal egyik leggyönyörűbb, kiegyensúlyozott gitárszólója.

A B oldalról pedig említest érdemel a nyolcvanas évek rockerbáljaiban gyakran játszott Vezess át az éjszakán című dal.

Az elképesztő siker és élményszámba menő koncertek ellenére a banda első kríziséhez ért. A dobos, Fekete Gábor disszidált. Nem volt azonban idő a letargiára, Frenreisz új dobos után nézett. Németh Gáborra esett a választás, egy fiatal virtuózra, aki később a Dinamit és Bikini együttesekben is dobolt.

Gabi remek választásnak bizonyult, nagyszerűen illett a banda arculatához. Ebben az új négyes felállásban újabb két, mára már klasszikussá vált lemezt vett fel a banda, a Kelj fel és a Gyere velem című korongokat. Noha ezek esetében is magas zenei minőségről, virtuozitásról beszélhetünk, s a lemezek tartalmaztak is slágereket – Döntsd el végre már, Piactér – már egy másik Skorpió arcélét muatták meg.

A szövegeken is sűrűbben lehet fanyalogni és a hard rock is lazulni kezdett. Mintha elfáradt volna a zenekar. Belső viszályok is dúltak a bandában: Papp azt javasolta, keressenek egy karizmatikus énekest, aki ugyanúgy képviselheti majd a bandát, mint mondjuk Révész a Piramist, és bizony a csapattagok szerint a zenekarnak szüksége lett volna egy profi szövegíróra is. Karesz erről hallani sem akart, így a banda 1979-ben feloszlott.

Frenreisz azonban nem nyugodott bele a kudarcba s beszervezte az újjáalakuló bandába a magyar gitáristent, Tátrai Tibort, valamint Papp Tomit. Az együttes trióként folytatta, Új Skorpió néven.

Új inkarnációjuk, noha rövid életűnek bizonyult, maradandó nyomot hagyott a magyar zenében. A trió felállás komoly szakmai tudást és felkészültséget igényel a zenészektől, s sajátos velejárója, hogy bizony hamar kiég.  Ez történt Tibuszékkal is, de előtte még ránk hagytak két nagyszerű lemezt: Az Új Skorpió és a Zene tíz hurra és egy dobosra című albumokat, melyek  a nyolcvanas évek első felének valóban kimagasló alkotásai, olyan slágerekkel, mint az Elindulunk, a De jó lenne haver, a Vén koldus,  A folyóparton ülve.

Bámulatos energiák reszketnek újra a bandában, 83-ban azonban eljött az újabb szakítás ideje. Tibusz a Hobo Blues Bandbe igazolt, Karesz meg ismét magára maradt.

„Másfél évig csend volt, oly nehéz volt az élet“, szól híressé vált dalukban és csakugyan, a zenekar másfél évig szüneteltette működését, s Karesz ekkor újra beszervezte Szűcs Antalt egy kis örömzenélésre. A billentyűket Pálvölgyi Géza szólaltatta meg. Az újjászervezett Skorpió azon melegében új albummal jelentkezett, mely a megszokott értéken és hangulaton túl új elemekkel, a nyolcvanas évekre jellemző furcsa parfüm-köddel is bővült, hogy az együttes történetének egyik, vagy talán legtöbbet játszott dalát is tartalmazza.

A címadó dal, az Azt beszéli már az egész város elképesztő siker lett, ami érthető is persze, hisz remek kompozícióról van szó.

A friss energiák azonban, úgy tűnik, egy korongra voltak csak elegendők. 85 és 93 között noha működött banda, koncerteztek, éltették saját legendájukat, lemezük nem jelent meg. Csak a  rendszerváltás után, 93-ban adták ki, mindezidáig utolsó nagylemezüket, a Show megy tovább címmel, utalva e mondattal a Queen híres Show must go on című dalára.

A Skorpió azóta is dübörög, vagy legalábbis megyeget. Évente pár koncert erejére összeállnak, örömzenélnek egy kicsit, amolyan Best of felállásban, ténykedésük azonban elsősorban a múlt örökségének éltetésében, a nosztalgiában nyilvánul meg.

A zenekar tagjai mind elismert zeneszerzők és hangszervirtuózok, nemrégiben pedig Frenreisz megkapta a szerintem tökéletesen megérdemelt Kossuth-díját is.

Kerepesi Igor

Képek: Archív