Ha valaki előnyben részesíti a kényelmet, akkor a Fehér Éjszaka fesztivál egyes alkotásait már ma is megnézheti, ám a fő program hagyományosan szombaton este van.

 

Olivier Ratsi francia művész csütörtökön viszonylag nyugodt volt, habár még mindig az alkotókedv uralkodott rajta.

 

„Már csak az utolsó részleteket próbáljuk összehangolni, egyébként minden el van készítve. Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Egy hét múlva Párizsban is Fehér Éjszaka lesz, de az itteni programból is több alkotást meg fogok nézni, mert remek művészeik vannak“

 

– mondta.

 

 hirdetes_810x300  

Ratis „Pêle-Mêle“ névre keresztelt hang- és fényinstallációja az egyik olyan alkotás, amit a pozsonyi Fehér Éjszaka fesztivál keretén belül már ma megnézhetnek a látogatók, mégpedig egy kivételes helyszínen, ami a nyilvánosság számára általában hozzáférhetetlen – a 7-es Raktárban (Sklad č. 7) az Eurovea melletti Duna-parton.

 

Oliviera Ratsi installációja. Fotó: Oliviera Ratsi archívuma

 

Ez a helyiség nemcsak Olivier Ratsit, hanem további két művészt is megihletett. Nem is csoda, hiszen a nemzeti kulturális emlékművek közé tartozó épület külsejét teljesen felújították, s egy igaz hollywoodi maketthez hasonlít. Tíz évvel ezelőtt az építészek elképzelései szerint ennek az épületnek a kultúrából kellett volna táplálkoznia, ám mindez – a mostani hétvégét leszámítva – sosem történt meg.

 

Egy hétvége, amikor a város megtelik művészettel

 

Hétvégi program: ha nem szeretné kockáztatni azt, hogy szombaton este nem tud mindent megnézni, amit eltervezett, vagy nem szeretne a kígyózó sorokban várakozni, akkor már ma keresse fel az egyes alkotásokat. Abban az esetben, ha pénteken és szombaton is lemaradt egy-egy fényinstalláció megtekintéséről, akkor még mindig ott van a vasárnap.

 

A belépőt a mai naptól kezdve egészen vasárnap 10.00 óráig meg lehet vásárolni a SzNF téri Régi Vásárcsarnokban (Stará Tržnica), az Euroveánál, valamint a River Park mellett parkban. A BN Pass (Biela Noc Pass) lehetőséget nyújt arra, hogy a látogatók a beltéri és a kijelölt helyiségeket is megtekintsék. A nyilvános installációk megtekintése továbbra is ingyenes. A gyerekeknek 15 éves korig, a nyugdíjasoknak, valamint az egészségkárosodott személyeknek (ZŤP) szintén ingyenes a belépés. A BN Pass ára 8 euró.

 

Numen/For Use/Net Blow up
Antonin Fourneau/Waterlight Graffiti
Pavol Truben/DNA leviatana

 

A szervezők a jobb tájékozódás érdekében azt ajánlják, hogy a fesztiválra látogatók töltsék le azt a mobilalkalmazást, amit a VÚB bankkal közösen fejlesztettek ki. Idén az értesítések is működni fognak, melyek tájékoztatni fogják a látogatókat arról, hogy ha valamelyik beltéri alkotásnál hosszú lenne a várakozási idő.

 

Az autót mindenki hagyja otthon! Az este és az éjszaka folyamán nemcsak a városi tömegközlekedési eszközök járatai lesznek megerősítve, de a Pozsonyi Integrált Közlekedés járatai is.

 

A fesztivállal kapcsolatos részletes információk itt elérhetőek el.

 

Denník N/Körkép.sk

Nyitókép: BN Label/bielanoc.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!