Ünnepi vers-összeállítás

Döbbenetesen mély tartalmakat hordoznak, s egyben szépek is.

Jeles költőink gondolatai – versösszeállítás a húsvéti ünnepkörből

Wass Albert: Nagypénteki sirató
(részlet)

   

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat,
mindég kettőt, sohse hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülük a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
mássszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Bajorerdő, 1947.

Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa

Útálom és arcába vágom:
Harminc év, vagy kétezer óta
undorító, őrült világ ez,
ez a farizeus Európa!

Kenyér helyett az éhezőt
csitítja szóval, hittel, éggel
maszatos lelkiismeretét
szívnyalogató versikékkel;

Harminc év, vagy kétezer óta
hány eszme rothadt el szívében!
Hazám, keresztény Európa,
mi lesz, ha majd magára döbben,

mi lesz, ha újra földre száll
a Megcsúfolt és Megfeszített,
s mert jósága, szíve, imája
egyszer már mindent elveszített:

mi lesz, ha megjő pokoli
lángszórókkal, gépfegyverekkel,
vassisakos, pestishozó,
bosszúálló angyalsereggel?

Mi lesz, ha megjő Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

ha mennyei tiszta szerelmét
tetté acélozza a Bárány
s újra megvált, óh, nem a jók,
de a gonoszok vére árán:

hazám, keresztény Európa,
túlélve időd szörnyű végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?

1923!

Weöres Sándor: Mária siralma

Nem tudtam a búról,

most a bú megölel,

halványsággal belehel.

Jaj nekem, én fiam,

égi virágszál,

igen elváltoztál,

messzire távoztál.

Iszonyú vasszegek

törik a csontodat,

facsarják izmodat,

jaj én fiam, én fiam,

feketülő vérrel

csombókos a hajad.

Az éjjel álmomban

egész kicsi voltál,

fürdettelek téged

egy nagy tekenőben.

Abban a nagy tekenőben

tükrözött az égbolt,

jaj én fiam, én fiam,

két szemed is kék volt.

Gonoszok lándzsája

szúrja át a melled,

gyere vissza, jaj én fiam,

maradj anyád mellett.

Álmomban csókoltam

apró dundi lábad,

mosolygott a csöpp szád,

jaj én fiam, én fiam,

hadd menjek utánad.

Véred bő hullása

szemeim sírása,

szép arcodnak hervadása

szívem szakadása.

Gőgicsélve heverésztél

két karomba dőlve,

hullt, csak hullt a zápor könnyem

a nagy tekenőbe.

Torkom csuklik,

hörög a mellem,

jaj nekem, megfulladok,

fogjatok föl engem.

Szíved fárad,

karod is kiszárad,

éjféltájban sötét hollók

tépázzák a vállad.

Jaj nekem, én fiam, jaj én fiam.

Weöres Sándor: Kereszt-árnykép

A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
„itt van a te utad”

a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
„vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad”

a keresztnek alsó
ága földre mutat:
„vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.”

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Összeállította: Buday Mária