Százhúsz éves húsvéti gondolatok a Losoncz és Vidéke c. hetilapból. Aktuálisak? Ma is megszólítanak? Úgy érzem igen!

 

 

Betlehem bölcsőjétől a jeruzsálemi Golgotáig, s innen az élet által szétrombolt szent sírig lefolyt küzdelemben az emberiség legszentebb ideáljainak, törekvései­nek, múltjának, jelenének, jövőjének fönséges képe vonul el lelki szemeink   előtt. Egy óriási tragédia, mely megdöbbent, fölemel s óriási erővel érezteti velünk az örök igazság isteni erejét s megnyugtató hatalmát.

 

 hirdetes_300x300  

 

A fönséges küzdelemnek vége a halál, de mely magában hordja az új, szebb, di­csőbb életnek csiráját, mely biztatva tölti el nagyszerű tanulságával a picziny  emberi szivet: Föltámadunk!

 

 

Minden jelensége a dicső teremtésnek ezt a hymnuszt zengi ma füleinkbe. A nagy természet megdermedt erői felszabadultak, a kis fűszáltói az őserdők óriásáig mind­nyájában   megserkent   az élet első jelen­sége, az elaszottnak látszó rügy duzzadoz, s halvány színben ragyogva biztat a jövővel. A föld parányi állatai, melyeket a tél fagya megdermesztett, életre kelnek, egymásután bújnak elő rejtekeikből, örülnek az ujjászülemlett életnek. Maga a természét   ezernyi   meg   ezernyi  jelenségével zengi a menyei hymnuszt: Föltámadunk!

 

 

Ha szent  könyveink tanításai, a természetnek minden jelensége a mai napon mind oly biztatva   szólnak   hozzánk: bezárhatjuk-e mi szíveinket a hit és természet ellenállhatatlan szavai előtt;   közömbösen   viselheti-e   a  mi  lelkünk magát? Bizonyára nem! Hiszen a mi lelkeinkben is oly édesen visszhangzik a biztató remény zsolozsmája: Föltámadunk!

 

 

Bizony a húsvét a rabságból való megszabadulás szent ünnepe, a lelkiismereti szabadság életrekelésének nagynapja esz­meileg is. Dermesztő fagy, a lelket bilincsekbe verő zsarnokság igázta le az em­beriséget, mely igát s bilincset a Megváltó tört darabokra, fölszabadítva a lelkeket s új életet lehelve a dermedt lélekbe, föltá­masztva azt a szabadságnak, a szeretetnek!

 

 

A föltámadás hite, reménye egyik leg­szebb, legigazibb vigasztalója ősidőktől fogva az emberiségnek; ez ma is,s az fog maradni örökké.

 

 

Ha e hit s remény valaha kiveszne az emberiségből, az istennek bizonyára nem lenne szánandóbb teremtménye az embernél. A föltámadás hite az embe­riséggel vele született boldogító eszme.

 

 

Ha a rideg tudós, ki mindenben csak az anyagot látja, kénytelen bevallani, hogy semmi sem lesz semmivé, hogy minden pusztulás új élet csiráját hordja magában: akkor mi, kik a legfelségesebb morál él­tető szellemét szívjuk magunkba, csak az embertől, a teremtés legkimagaslóbb, ön­tudatos lényétől tagadók meg azt, mit a golgotai vértanú föltámadásával bizonyí­tott be? Ez nem lehet! Mi hitünk szár­nyain fölemelkedünk oda, hol nem hat szívünkbe egyéb, mint a Golgotán kiszen­vedett, de harmadnapra föltámadott isten­ember élő példája, s nem engedjük elra­bolni magunktól hitünk édes vigasztalását, hanem zengjük a szent hymnuszt hitünk meggyőződésének egész erejével: Föltá­madunk!

 

 

Föltámadunk! De a föltámadásra váló képességnek meg kell bennünk lennie éppen úgy, mint az elaszottnak látszó, de a tavasz lehelletére duzadó, majd kipattanó, sugárba  szökkenő   rügyben   a   tenyészet szikrájának. Igenis! Már e földön úgy kell élnünk, hogy méltóvá tegyük magunkat hitünknek e drága ígéretére. Már e földön meg kell bennünk lennie az emberszere­tetnek, igazságosságnak, becsületességnek, könyörületességnek!

 

El kell dobálnunk apránként magunktól mindazon eszméket, melyek szennyet hagyhatnának lelkünkön. Szeretnünk kell az emberben az embert, az istennek e legtökéletesebb teremtmé­nyét, küzdenünk kell az igazságért magáért, becsületesnek kell lennünk magáért a becsületért, könyörületesnek mindenki irányában; dobjuk el a fölfuvalkodottságot, önhittséget, hasson át ben­nünket gondolatainkban s cselekedeteink­ben az igaz emberszeretet, s ez alapokon építgessük a magunk s az emberiség bol­dogságát!

 

 

Ha így élünk, akkor nem lesz az ajkun­kon elhangzó húsvéti hymnuszt szívünk­nek üres visszhangja, hanem a lelki s testi őszinte megnyugvás szent hálaldala!

 

Föltámadunk!

 

 

A Losoncz és Vidéke 1899. április 2-i számából lejegyezte:

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.