Nem kis konkurenciával kellett megküzdeniük a pinci szervezőknek, hogy a helybéli lakosok mellett a Múzeumok éjszakája és egyéb rendezvényekről legalább egy rövid időre hazacsábítsák Pinc szülötteit. A falunap egyik legfontosabb feladata és célja, hogy a jó hangulat mellett lehetőséget teremtsen a találkozásokra, a múltidézésre, a vendégeknek pedig a település bemutatására. A falunapot megtisztelte jelenlétével a baráti Herencsény község küldöttsége, élén Fazekas János polgármesterrel.

                                 

 

A kultúrház és a kultúrház mögött felújított terület hangulatos helyet biztosított volna a rendezvénynek, kezdve az íjászbemutatótól, a gyerekversenyeken keresztül az esti tábortűzig. De a délutáni heves záporok némileg megváltoztatták a terveket. Ami dicséretes, hogy a szervezők gyorsan tudtak alkalmazkodni, s így a tervezett programok megvalósultak.

 

 

 hirdetes_810x300  

A program leglátványosabb része a Füleki farkasok íjászbemutatója volt. Dicséretükre legyen mondva, hogy kitartottak a bemutató téren, s az eső ellenére élményt adóan csillogtatták tudásukat.

 

 

A szabad térre tervezett kultúrműsort a Kultúrházban láthatta a közönség. Ebben a község gyermekei mutatkoztak be Miklós Magda zenéjével, valamint a Vidovenky folklór csoport a helyi Korponai István, aki saját gitárkísérettel megzenésített verseket énekelt. Este a régió egyik legismertebb népzenésze, Agócs Sándor szórakoztatta a jelenlévőket.

 

Valéria Votoupalová

 

Bár az eső itt is közbeszólt, lezajlottak a gyerekek ügyességi, sportversenyei is. A legjobbak szép díjakat vehettek át.

 

Nem hiányoztak a rendezvényről a finomságok sem. A gulyásleves mellett ottlétemkor bőségesen válogathattam a süteményekből is. Utóbbiak a nők IV. süteményversenyének eredményeként. A falu lakosainak és Pincről elszármazott résztvevők a napot felidéző emléktárgyakat vihettek magukkal.

 

 

A kultúrház klubtermében a település asszonyainak kivarrott képei kerültek kiállításra. Számomra külön érdekességet az ugyancsak itt látható tabló, faliújság volt, melyen a falu múltját bemutató korabeli fényképek voltak láthatóak. Ezekről a Valéria Votoupalová mesélt, felidézve saját emlékeit is. Sajnálattal megállapítva, hogy egykor ugyan még volt, de a községnek már évtizedek óta nincs saját iskolája, sőt óvodája sem. A gyerekek a szomszédos Losoncra járnak.

 

 

A Herencsényi vendégeknek (magam is csatlakoztam hozzájuk) a község papja, Lalík Vladimír mutatta be a templomot és kérdésekre válaszolva szólt annak látogatottságáról és a vallási életről is. Elmondta, hogy Bolykról jár be, szlovák anyanyelvű, de igyekszik, hogy a mise magyar nyelven is szóljon. Mivel a község lakossági száma alacsony (223 ebből 129 szlovák, 94 magyar) nincs lehetősége önálló magyar és önálló szlovák misét tartani. Így kétnyelvű a mise, mely elmondása szerint megfelel a vallásukat aktívan élő lakosoknak.

 

 

A templom Mindenszentekre van felszentelve, jelenlegi szecessziós formáját 1900-ban nyerte el. Nagyobb felújításon 1982-ben esett át, 1983-ban szentelték fel újra. 36 m magas tornyában eredetileg 3 harang került beépítésre.

 

 

Pinc község első írásos említése, a „Pynch” 1326-ból származik.  A régészeti feltárások neolit és bronzkori település maradványait valamint egy 12-13. századi templom maradványait tárták fel, mellette egy temetővel. A leletanyag értékét jelzi, hogy a község rendszeresen járnak kutatni a prágai Károly Egyetem diákjai. Rendszeres látogatásaik eredményét a Cesty k vesnici (Utak a községhez) c. könyvben örökítették meg, mely a Károly Egyetem támogatásával jelent meg 2016-ban.

 

A plébániáját  1335-ben említik, 1573-ban több nemesi család birtokolta. Lakói főleg mezőgazdasággal foglalkoztak. A település többször leégett, legutóbb 1830-ban.

 

 

A község legismertebb egyénisége a gyermekkorát itt töltő Szvorák Katalin, Kossuth-díjas népdalénekes.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.