Móric
  • HUF: 333.83
  • USD: 1.10
  • 13 °C
  • 22 °C
Kultúra

A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké! Június 23. éjfélig lehet jelentkezni

2019-ben, immár harmadszor a Fölszállott a páva történetében a legfiatalabbak mérhetik össze tudásukat.

„Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is, hiszen a  Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, illetve szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatója újra a gyerekeké.

 

2019-ben, immár harmadszor a Fölszállott a páva történetében a legfiatalabbak mérhetik össze tudásukat és csalhatnak mosolyt és (öröm)könnyeket a tévénézők arcára tehetségükkel.

 

Hirdetés(X)

Az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységéhez, vagy a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal jelentkezhet a 6 és 14 év közötti legifjabb korosztály lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.

 

A vetélkedőre 2019. június 23. éjfélig lehet pályázni a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) és a www.folszallottapava.hu oldalról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videófelvétel, továbbá fényképek) linkjeinek csatolásával.

 

Ez alapján egy szakmai zsűri hoz döntést, mely produkciók mutatkozhatnak be a budapesti előválogatókon, ahonnan az út egyenesen az élő adásokba vezet.

 

November és december folyamán ismét 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai, és 2019-ben ki lesz a nézők kedvence.

 

A Fölszállott a páva tehetségkutató ezúttal is négy kategóriában várja a pályázatokat: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták, zenekarok és hangszeregyüttesek; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek.

 

A jelentkezéssel kapcsolatban további információ a www.folszallottapava.hu oldalon érhető el, a facebook.com/folszallottapava oldalon pedig további meglepetések, például az elmúlt gyermek évadok szereplőinek jó tanácsai várják az érdeklődőket.

 

Körkép.sk/sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás