Komárom városában ismét fesztiválhangulat uralkodik. Június 11-én kezdetét vette a szlovákiai magyar amatőr színjátszók, kisszínpadok és diákszínpadok országos fesztiválja, az  56. Jókai Napok, amely mint a szám is mutatja, több mint fél évszázados hagyományra tekint vissza.

 

Míg a legutóbbi évek nyitóprogramjaira a Tiszti Pavilon dísztermében került sor, ezzel szemben az idei ünnep már a színi előadásokhoz legméltóbb helyen, a Jókai Színházban vette kezdetét.

 

A nézőteret teljesen betöltötte az érdeklődő közönség, melynek soraiban jelen voltak a városi és megyei képviselőink is. Elöljáróink rövid tartalmas ünnepi beszédekben méltatták a Jókai Napok jelentőségét, annak nevelő hatását, nemzeti összetartozásunk visszatükrözését, tehát erős, közösségformáló erejét.

 

 hirdetes_810x300  

A nyitóünnepséget követően Gálaműsorra került sor, melyet az előző év szeptemberében elhunyt Kiss Péntek József emlékének tiszteletére rendeztek hozzá közel álló barátai. A felvidéki magyar író, színikritikus, tanár mély űrt hagyott maga után, a rendezvény eme hiány inspirálása által született meg.

 

Jókai Színház.

 

Az emlékgálát Spátay Adrianna gimnáziumi tanár vezette. A fellépők sora Kiss Péntek Józsefhez kötődő színházi szakemberekből, színművészekből tevődött össze. Színpadra lépett  Andruskó Marcella, Culka Ottó, Ficza István, Habodász István, Holocsy Katalin, Horváth Sándor, Jókai Ágnes, Lajos András, Matusek Attila, Szvrcsek Anita.

 

Varga Anna, a Komáromi Városi Művelődési Központ igazgatónője, aki évtizedeken át volt a komáromi kulturális élet egyik tartópillére, ezen alkalomból köszönt el a közönségtől, hogy rábízza e feladatot a következő generáció képviselőire.

 

Szerencsés vagyok, hogy kezdetben szavalóként és színjátszóként, majd aktív szervezőként részese lehettem a több évtizeden átívelő Jókai Napoknak. (…) Kívánok miden résztvevőnek nemes versengést, jó szereplést (…) tartalmas és vidám kikapcsolódást, valamint sok szép emléket!  Érezzétek jól magatokat itt Komáromban, szerezzetek sok szép élményt és őrizzétek meg ezeket sokáig. „

 

A Jókai Színház bejárata.

 

Szerdán a Jókai Napok műsorfüzére már a versenyelőadásokkal folytatódott. A hét előttünk álló napjaiban összesen tíz csoport produkciója méretteti meg magát, ebből hat diákszínház, egy bábcsoport, és három felnőtt színjátszó kör. Emellett természetesen több vendégelőadásra is sor kerül majd.

 

A fesztivál zsűrije: Hizsnyan Géza színházi szakember, Michač Gábor díszlet-, jelmez- és bábtervező, Perényi Balázs drámatanár, színikritikus, Naszlady Éva színművész, drámatanár, valamint Matusek Attila színművész.

 

Az ünnepséget több kísérőprogram színesíti, és természetesen a RÉV- Magyar Kultúra Házában működő Fesztiválklub is hozzájárul majd a tartalmas időtöltéshez és a jó hangulathoz.

 

A vendéglátás itt szorosan összekapcsolódik a művészeti tevékenységgel, sőt magával a konyhaművészettel is. Saly Noémi, a Magyar Konyha rovatvezetője előadást tart Jókai korának gasztronómiájáról, mely összekapcsolódik az író nevét viselő, már híressé vált bableves készítésével és kóstolásával.

 

Kaszás Attila szobra a színház mellett.

 

Természetesen az irodalmi ínyencségekre vágyók is megtalálják a magukét, tartalmas beszélgetés ígérkezik például Gál Sándor költővel, illetve rendhagyó irodalomóra Nyári Krisztiánnal.

 

A rendezvény főszervezője A Jókai Napok Alapítvány és a Komáromi Városi Művelődési Központ, társszervező Komárom Városa.

 

Az 56. Jókai Napok ünnepélyes díjkiosztására június 16-án, vasárnap délelőtt kerül majd sor, és ezt követően írófejedelmünk, Jókai Mór szobrának megkoszorúzásúval zárul.

 

Buday Mária

 

A fotók a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.