Nyitókép: Igló képeslapon

 

Folytatjuk utunkat Csontváry Kosztka Tivadar nyomában… Íme a negyedik rész! 

Előzmények:

 

Csontváry nyomában jártunk a Felvidéken I.

Csontváry nyomában jártunk a Felvidéken II.

 hirdetes_810x300  

 

Csontváry nyomában 3. – Szerednyétől Iglóig


 

Csontváry életének talán legjelentősebb helyszíne Igló. Lenyűgözi a Magas-Tátra látványa, csodálja a szépségét. 1880. október 14-én itt éri az a látomásszerű élmény, amely azután megváltoztatta az egész életét.

 

Tátrafüred. Forrás: Vasránapi Újság, 1861/5

 

Néhány hónappal  halála előtt, 1918. október 14-én  gróf Burián István külügyminiszternek írt levelében írta: „Velem még 1880-ban egy misztikus eset történt. Felfogtam a magas Tátra aljában egy égi jóslatot. E jóslat alapján évek hosszú során át nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, Afrika és Ázsiában is kerestem tovább az igazságot, egy láthatatlan mesteri kéz támogatásával s az igazságot meg is találtam a világfejlesztő hatalommal.

 

Burián István. Forrás: Wikipédia

 

Németh István  adatai szerint 1874 augusztusában (majd néhány évvel később is) Csontváry Kalmár Bertalan, iglói  gyógyszerésznél szolgált. Az akkor közzétett hirdetések (patikus segéd) arra is utalnak, hogy az állást betöltőnek a szlovák nyelv ismerete mellett németül is illett volna tudnia.

 

1874-ben beiratkozott a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, ahol két év alatt gyógyszerdiplomát szerzett. Egy jegyzetében arról ír, hogy a szabad délutánjain az Angyal című gyógyszertárban talált „bő foglalkozást úgy, a gyógyszerészetben kiváló ismeretekre tettem szert, a vegyészetben pedig anyagismeretekre, s spektroanalízisben pedig színfokozatokra bukkantam, melynek hasznát venni nem tudtam.”

 

Budapesti Orvostudományi Egyetem. Forrás: semmelweis.hu

 

Legnagyobb hatással Margó Tivadar (1816-1896), orvos, zoológus, egyetemi tanár volt rá, aki akkor fejlődéstant oktatott,  s akitől azt várta, hogy „mikor pattan ki…” ötlete „.. a szikra a világ fejlődéséről.“.

 

De mivel ez nem történt meg mag kezdett kutatni az egyetemi könyvtárban. Kezébe került egy statisztika könyv, melyből azt olvasta ki, hogy az ország pénzügyi helyzete a csőd szélén áll. „…a napilapok szomorú vallomásai után a magból, mely bennem csírázott, kipattant egy kisebb szikra – nem a világ fejlődésének a szikrája, hanem hazánk anyagi helyzetének a javítása, egy új monopólium, a selyemtenyésztés iskolák útján való meghonosítására.“  A megvalósítás céljával levelet írt a Földművelődésügyi Minisztériumhoz, de az nem méltányolta az ötletét.

 

Margó Tivadar. Forrás: dka.oszk.hu

 

A beadványom már 40 éve, hogy várja a minisztériumokban az elintézést. Csodálatos, hogy egyetlen egy nagyszabású miniszternek sem adatott meg a megértéssel járó kezdeményezés.“ – írja, amiből több kevesebb pontossággal kiszámítható, hogy az életrajzát 1874+40 = 1914 körül írhatta.

 

A Földműleődésügyi Minisztérium képeslapon

 

Gyógyszerész oklevelét 1875-ben szerezte meg.  Terveit nyilvánvalóan megváltoztatta az akkor 60 éves apja elhatározása, hogy orvosdoktori diplomát szerez.

 

Igló. Korabeli képeslap.

 

De amikor az oklevelet elnyertem felülkerekedett bennem egy különös sejtelem, hogy ez még mindig nem az igazi cél — valami kifogyhatatlan munka után vágytam és ettől még az első szerelmi fellobbanás sem volt képes elterelni sőt ezt megerősítette atyámnak hirtelen Buda­pestre való jövetelének a terve. Orvosdoktori diplomát akart szerezni s az egye­temre beiratkozni. Az hogy már 60 éves volt s hogy 64 éves korában csak orvostudor lehet, ő nem törődött a korral 86 évet élt s így hát 24 évig gyakorló orvos is volt.

 

Együtt laktunk együtt tanultunk. Ő az orvosegyetemet s a Rókus-kórházat jár­ta, én mint önkéntes vasárnapokon a katonaságot szolgáltam a hétköznapokon pedig a fővárosi tanácsnál a közigazgatásban gyakornokoskodtam. Egyben készül­tem az érettségire s mint rendkívüli hallgató is beiratkoztam a jogegyetemre.

 

Szegedi árvíz, 1879. Forrás: Vasárnapi Ujság.

 

1879 márciusában átéli  a nagy szegedi árvizet, ahova a egyetemi hallgatók „élén” ment kisegíteni. Csónakját elsodorta víz, maga pedig megfázott, aminek következményként az egész életére kiható krónikus légzőszervi betegsége alakult ki. 3

 

Szegedi árvíz, 1879. Forrás: Vasárnapi Ujság.

 

A víz 1879. március 12.-én hajnali 2 órakor tört be a városba és hatalmas károkat okozott, ugyanakkor kiváltotta az országok részvétét, amit nagy adományok formájában kapott meg a város és lakossága. Március 17-én Tisza Kálmán miniszterelnök kíséretében meglátogatta a várost Ferenc József, osztrák császár és király, akik megtekintették a romba dőlt várost. A császár a kormány különös támogatását helyezte kilátásba. A városnak ajándékozta a várat, melynek tulajdonjogán Szeged és az államkincstár hosszú ideje vitatkozott.

 

Már láttam a sors csapását a nagy természetben … de tömeges embereknek a büntetését még nem láttam. E komor éjszakán mély gondolatok foglalkoztattak, s magamban kérdem magamat, ugyan mit vétettek ezek az emberek, hogy a sors kivétel nélkül a vízzel lepte meg? Mélyebb tapasztalataim még nem voltak az emberismeretről, mert hisz az önismerettel is csak a kezdet kezdetén állottam s így mélyebben a dolgok eseményeibe bele nem hatolhattam. Meg kellett elégednem azzal, hogy a Tisza áttörte a gátat s kizavarta otthonukból a polgárokat.

 

Szegedi árvíz, 1879. Forrás: delmagyar.hu

 

De hajnalodott, jött a nappali valóság. A gazdag Szeged városában nekem mint inspekciós orvosnak is behozták a reggelit, amely állott ehetetlen sárga avas szalonnából és szurkos szalonnás fekete kenyérből – más nem volt. A menekülő nép remegő kézzel utána nyúlt. Engem ugyan az éhség nem bántott, habár 24 órája semmit sem ettem. Az efféléhez már szokva voltam…

 

Szegedi árvíz, 1879. Forrás: delmagyar.hu

 

Egy kávéház elszigetelve volt nyitva, ahol egy kis reggelit szedtem magamba, azután siettem menteni, ami menthető volt. Utamban láttam szegényt-gazdagot egy-egy kenyérért küzdeni, fázni, dideregni, mert legtöbbnek ruhája s mindene ott veszett; különösen a földszintes házak lakóinak csak a koldusbot maradt a kezében.

 

 

Ilyen tapasztalatok után kedvetlenül kerültem vissza Budapestre, meg egy meghűléssel is, mely nem volt alkalmas az írás-olvasásra, a tanulmányok folytatására.“

 

Kosztka Tivadar abbahagyta a tanulmányait, helyet adva orvosai tanácsának és visszatért a Tátrába, Iglóra.

 

Iglón a már bemutatott  gyógyszerész szeretettel fogadta. Neves személyiségről van szó, aki akkor a „patikajárás” igazgatója, az országos gyógyszerészegylet vezetőségi tagja is volt

 

Testem-lelkem pihenésre szorult, sorsom azt kívánta, hogy keressek üdülést a gyógyszertárban. Így kerültem Iglóra, ahol a főnököm a legnagyobb szeretettel fogadott s különböző, jövőm illető tervekkel alkalmazott.

 

 Szabad időmet a Kárpátok alján tölthettem, fenyvesillat, szamóca, málna, áfonya körében. Búzaföldeken a pacsirta hangját, a csalitban a fülemüle dallamát hallgattam, fent a magasban a sasokat fütyülve vonulni láttam.

 

 Itt ebben a csendes magányban eltűnt az árvíz réme, a háborgó elem végzete. Itt örül mindennek a lelke, amott könnyezik az emberek szeme. Itt látni az isteni természet szépségeit, amott a háborgó veszedelem intelmét. Itt vendégszeretettel, a fülemüle dallamával fogadja az embert az isteni természet, amott háborgó morajjal éjjel költi fel a végzet.

 

Az egykori gyógyszertár épülete Iglón.

 

Egy nap itt éri az misztikus élmény, mely alapjaiban megváltozatta az életét, azt egyértelműen a festészet felé fordította. Az Önéletrajzából ismert részlet helyett ezúttal annak, más írásaiban és feljegyzéseiben közzétett változataiból mutatok be néhányat Mezei Ottó válogatásából ill. az jegyzetekből vett saját olvasataim alapján:

 

A gyógyszertár egykori lakás részét lebontották, helyén ma utca van.

 

1. „Habár 1880-ban 27 éves koromban a kereskedelemben a vegyészet- és gyógyszerészetben továbbá a közigazgatásban a jogtudományok terén mint egyetemi hallgató sem voltam analfabéta de a világ teremtésének teóriájában a rajz- és a fes­tészetben teljesen buta voltam olyannyira, hogy ezek a tárgyak soha a fejemben nem forogtak és elfoglaltságom miatt nem foroghattak. S mégis fent említett év­ben egy októberi napon a délutáni órákban amikor a gyógyszertárban a munka szünetelt a gyógyszertár előtt egy ökrös szekér pihent — elő kellett vennem a re­ceptpapirost s irónnal felrajzolni az előttem álló motívumot. Alighogy befejező­dött a rajz principálisom zajtalanul jött papucsban s vállamra tette a kezét azzal a kijelentéssel: Mit csinál? Hisz maga festőnek született — engem felébresztett.

 

Leírhatatlan érzés és perspektíva tárult elém amikor megláttam eleven mását az ökrös szekér motívumnak. Az utcára léptem ki jobbról a gyógyszertár ablaka sarkán amint a rajzot figyelem kezembe egy bors nagyságú de háromszögletű mag hullott bele fejem fölött hátulról pedig egy hang jutott a fülembe: Te leszel a vi­lág legnagyobb plein-air élet festője nagyobb Raffaelnál. Minthogy az egy szót nem értettem — az ismétlését kértem — de nem ismétlődött meg.

 

E kinyilatkoztatást titokban tartottam de a plein-air rajzolást nem titkolhat­tam el …

 

Igló

 

2. „… egy őszi napon hajnalban a gyógyszertár ajtaját nyitom ki s a Tátrát naptól izzó színben látom — teljesen megváltozott a hangulatom. Olyan kifejezhetetlen bámulat fogott el akár­csak a nagy üstökös idejében Kisszebenben avagy kereskedőkoromban Eperjesen az északi fény hatása alatt. S e hatás nap nap után a színek által fokozódott jött minden reggel — s a tetőpontját érte a gyógyszertár előtt egy ökrös szekérrel.

 

E jelenetet rajzolnom kellett s megrajzoltam úgy, hogy nemcsak nekem, de principálisomnak is feltűnvén a dolog aki monda hogy hallja maga festőnek szü­lettem. Ezzel azután soha nem képzelt gyönyör ömlött körülöttem valami rend­kívüli leírhatatlan boldogság érzete fogott el s folyton ébren tartott míg az utcára ki nem mentem s ott a gyógyszertár jobb oldalán a rajzot újból nézem pici kis há­romszögletű fekete magot vettem észre s ahogy a rajzban gyönyörködve a kis ma­got figyelem egy hang fejem fölött monda Te leszel a világ legnagyobb (—) festője nagyobb Raffaelnál. Egy szót azonban nem értettem s az ismétlését kértem, de ez nem ismétlődött meg.

 

 Ekkor hirtelen pesszimisztikus gondolatom támad — mi volna akkor ha ezt komolyan számba nem venném? De itt volt a mag hogy jutott ez hozzám és mi célból a kezembe — ezen törtem a fejem még ma is bölcselkedve a kis magot el akartam ültetni de biztos helyet nem tudtam neki találni — s végül papírba csa­varva tárcámba tevém s még ma is valamely ládában hever ha ugyan el nem illant úgy amint jött. A jövendölést titokban tartottam soha senkivel nem közöltem mert nem voltam tisztában azzal, hogy a célt hogyan közelítsem meg. Ismertem a ret­tenetes viszonyokat Magyarországon ilyen tervvel a bolondok házába kerültem volna.”

 

A jegyzetben jelzett északi fény valószínűleg 1870. október 24-25-én volt látható nemcsak Eperjesről, de az ország több részéről is. A Vasárnapi Újság az 1870. évfolyama 44. – 46. számában foglalkozott a témával.

 

Valami ilyet láthattak az akkori lakosok is. Forrás: info.sk

 

„(Északi-fény.) Kedden, okt. 25-én este nagyszerű látványnak volt a főváros tanuja. Este 7 óra tájban észak felől bíborpiros lett a láthatár, atűzfény gyorsan terjedt nyugat felé s nemsokára az égbolt nagy része vörös fénybon ragyogott. Az óriás nagyságú bibor-szivárványba koronként fénysugarak löveltek föl, melyek hol eltűntek, hol élénkebbek lettek. A tünemény csak fél óra múlva kezdett nyugatról halványulni, mig északon teljes bíborban égett. Másfél óráig lehetett az egészet látni. Okt. 24-én éjjel is látható volt az északi fény Pesten, de csak igen csekély mérvben. A vidékről érkező tudósitások szerint okt. 24. és 25-én este a legtöbb helyt szép északi-fényt láttak.“

 

„Okt. 25-én este hazánk egy ritka kedvezményébon részesült a természetnek. Az ég boltozatnak mondhatni majdnem egész északi felét élénk piros fény horitá be. Mint e lapok olvasói előtt már bizonyosan tudva van: ez az északi-fény a hires aurora borealis volt. Északi-fényt látni hazánkban, magában véve még nem tartozik a nagy ritkaságok közé, azok, kik tudják ismertető jeleit, és ép ezért már jókor figyelmessé lesznek reá, csak a közelebbi évtized alatt is többször láthatták ennek egyes részeit. E sorok irója maga is, valamint fent az északi országokban, ugy hazánkban is többnek volt szemtanúja. A mi azonban e legközelebbi neményt méltán figyelmünk tárgyává teszi, az annak nagyszerűsége. Ilyenre hazánkban aligha emlékeznek egy pár évtized óta.“

 

Igló

 

3„..Titok felderítésére készülten a repülőgépek tervbe volt véve tenyésztése a zseniknek keresve volt a homunculus az embrió átültetése e nagy kulturális fáradalomban miglen 1880-ban egy őszi napon isteni ihlet lepett meg természet után rajzolnom kellett. A rajz élő állatokat ábrázolta és a természetes életet visszaadta. Utána egy fekete kis hullott a kezembe s felülről pedig egy hang került a fülembe, melynek értelmében ki lettem jelölve a világ legnagyobb festői teendőkre. E váratlan titokzatos eset mély gondolatoknak vetette meg az alapját, a pesszimizmus s az optimizmus váltakozva küzdött bennem az igazság érzete kerekedett felöl s én s hangtalanul útra keltem.

 

Előbb Rómába kellett mennem s ott meggyőződnöm arról, hogy Raffael munkájánál különbet kell végeznem. S amikor meggyőződtem arról, hogy én a természetet jobban ismerem a színtávlatot jobban érzem a levegőtávlat energiáját érezve tudom értékelni — tisztában voltam a helyzettel a láthatatlan Mesterem segélyével.”

 

Tátrai képeslap

 

4. A Pozitívum. A sorssal nem lehet tréfálni.

 

Egy kétéves gyermek közeledik felém rajzónnal s egy darabka papírt kér a rajzolásra. Legyen, ezt határoztam el akkor, amidőn elfogadtam az eszmét, hogy ezt a kis füzetet közreadom. Mert 1880. október 14-én  du. 2 és 3 óra között, amikor szünetelt a dolog történt Iglón a Templom téren szemben a Jó Pásztorhoz címzett gyógyszertárral, amely előtt közvetlen közel állott meg fával megrakott szekér fáradt bóbiskoló tinókkal. Megjegyzem, hogy soha rajzra nem gondoltam, s nem rajzoltam a rajzolásról fogalmam sem volt, s mégis ezt a jelenetet kénytelen voltam egy irónnal recipe papírra rajzolni.

 

 A amint én ezt így rajzolgatom papucsban nesztelenül hátam mögé kerül a gyöngélkedő főnököm. O volt csendes figyelője a dolgomnak, s csak akkor amikor már befejeztem a munkát tette vállamra a kezét s mondá: Mit csinál? Hiszem maga festőnek született, a rajz teljesen visszaadta az élő természetet. Mintha semmi sem történt volna a kis rajzot oldalzsebbe tettem s vártam a principálisom távozását. Ekkor kimentem az utcára, s a gyógyszertár felé fordulva nézegettem a rajzot. S ebben a pillanatban bal kezembe látok egy pici fekete háromszögletű napot kis magot, ez figyelmemet eltérítette, hogy és mi célból került ez a kezembe. S ahogy ezen tűnődöm felülről fejem fölött hátulról hangot hallok: Te leszel a világ legnagyobb X festője nagyobb Raffaelnál. Az X szót nem értettem és kértem a megismétlését – de ez nem ismétlődött meg.

 

 Ekkor  körülnéztem magamban állok-e? Nem-e leskeledik valaki s gúnyt űz belőlem? De  mert a rajztudás kezembe volt adva ez volt az ügynek a villámhárítója. Így hát nem lehetett velem tréfálni. Hiába jött a nyegle gondolta  kényelmes élettel tárulást élvezetek sorozata – el voltam határozva a titkot felderíteni és nem akartam pusztán a sírba vinni.

 

 Minthogy az igazságért gyermekkorom óta önnönmagammal is folyton harcban állottam ezúttal a teljes igazság felderítése kínálkozott lelkem megnyugtatásában érzetem éreztem a világfejlesztő hatalomba való bekapcsolódást. Akis magot tehát elültetni óhajtottam, de mert nem találtam helyet számára ahol ellenőrizhettem is volna azon tűnődtem, nem-e csupán hasonlat és bölcs eljárás céljából adta kezembe a sors szimbólumaként a kis magot, s ahogy így tűnődtem hazajött a jólelkű főnököm egy nyaláb Hermes-füzetet nyújtott át nekem azzal a megjegyzéssel: jó lesz gyakorlatra.

Tátrai képeslap

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.