Képek: Hagyományok Háza archívum

 

A Hagyományok Háza európai uniós pályázatok segítségével Felvidéken és Erdélyben rendezett ifjúsági táborokat. A pályázatok értékelésénél az elbírálók szociális szempontokat is figyelembe vettek.

 

A Hagyományok Háza idén a három ifjúsági táborát európai uniós pályázatok segítségével szervezhette meg. A rövidebb nevén Otthonról haza elnevezésű, hároméves projekt e nyáron második szakaszához érkezett.

 

 hirdetes_810x300  

 

A munkaprogram keretében működő Tiszta forrásból elnevezésű pályázat segítségével magyarországi amatőr együttesek pályázhattak a szomszédos országok magyarlakta területein szerveződő táborokban való részvételre, azzal a kikötéssel, hogy az ott szerzett tapasztalatokat otthon hasznosítják. Az elbírálásnál szempont volt emellett, hogy az adott csoport lakóhelyükön is aktív legyen, s anyagilag hátrányos helyzetű családok gyerekei is eljuthassanak külhonba.

 

Az idei három tábor közül az elsőt, a Tulipános Láda Néptánc- és Alkotótábort a felvidéki Ipolyszakálloson rendezték július elején. Az eseményen a helyi két tánccsoport,  a felvidéki Sendergő Táncegyüttes és a Csalló Néptáncegyüttes a somogyi Ördögcérna, s a szegedi Tökmag csoportot látta vendégül. A tábor egyik fő tananyaga Gömörhöz kötődött, emellett bukovinai és nyárádmenti, szászcsávási táncokat is tanultak a résztvevők. Az egy hét alatt a kisebbeknek minden nap volt dráma-, valamint kézműves foglalkozás is a helyi pedagógusok és mesterek bevonásával.

 

„Másodiként a sorban a Kalotaszegi Vándor Néptánctábor várta a vendégeket Nyárszón, július második hetében tájékoztat Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza kulturális szervezője, az intézmény határon túli hálózatának összefogója.

 

 

A jelenlévők öt csoportban kalotaszegi táncokat tanulhattak, Magyarországról a sátoraljaújhelyi Ördögszekér Néptáncegyüttes, és az edelényi Kiscsászta Néptáncegyüttes érkezett, mindkét csapatban a hátrányos, vagy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek a csoport mintegy felét tették ki.

 

Az idei programsorozatot e hétvégén a 22. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor zárta Magyarlapádon. A mintegy százharminc résztvevő között is nagyon sok volt a helyi fiatal, óvodások, kisiskolások, középiskolások, Budapestet a Bem Táncegyüttes néhány tagja, Perkátát a huszonöt fős Kankalin Néptánccsoport képviselte.

 

Körkép.sk/ Hagyományok Háza sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.