Bacskai Béla nógrádi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Füleki Honismereti Múzeumban. Az alkotások java része a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria gyűjteményéből lett kölcsönözve, de láthatóak a tárlaton a festőművész személyes tárgyai is, melyek a persi házából származnak.

 

 

Az utolsó, még életében megrendezett kiállításnak 1980 szeptemberében a Nógrádi Galéria adott otthont, amely szorosan kötődik a Nógrádi Galéria megnyitásához is. Az akkori hét kiállító közül ő volt az egyedüli élő nógrádi festőművész, aki egy önálló teremben mutatta be alkotásait, amelyek életművének keresztmetszetét nyújtották.

 

 hirdetes_810x300  

Ő tervezte a képtár megnyitásának plakátját és katalógus borítóját is, a plakát grafikai részét sajátkezűleg nyomtatta ki. Akkor aligha sejtette bárki, hogy a nagy alkotói tervekkel telített élete alig két hónappal később véglegesen bezárul.

 

 

Művészetének középpontjában a nógrádi és gömöri táj áll, de megörökítette a környékbeli nagy gyárak munkásainak életét is. Ezek az alkotások kaptak hangsúlyos szerepet a mostani kiállításon is. Életének egyik jó ismerője, Taliga István így ír róla:

 

Minden képének különös „gömöri íze”, hangulata van, amelyet lehetetlen identifikálni. A képek a művésznek azt a hol líra, hol dráma viszonyát dokumentálják, amellyel a hazai tájhoz, a szülőföldhöz kötődik… Művei pátoszmentesek, de érződik mögöttük a táj szülöttének, a gömöri ember életének a zajlása, lüktetése.

 

Érzékeli és láttatja a táj líráját, drámai feszültségét. Síkok és görbék egyesítésével absztrahálja a természet valóságát..” – fogalmazott ugyanerről a művészetét és a régiót jól ismerő Farkas Veronika.

 

 

Bacskai Béla Persén született 1935-ben. Korán, három éves korában elveszítette édesapját, aki Füleken volt vasmunkás. Az akkor hároméves Bélát és ötéves testvérét édesanyja nevelte fel. A munkából maguk is kivették részüket, kijártak vele a mezőre, segítettek neki.

 

…az emberek már  messziről felismerték Bacskainé részét gyermekei „szobrászművészetéről…a gyerekek ugyanis földből egész falvakat, vonatokat építettek, embereket, állatokat gyúrtak

 

– olvasható a Kubička Klára életrajzi munkában.

 

 

Bacskai Béla a füleki gyárban szerzett mesterlevelet, mint műlakatos és öntőmester. Édesanyja ugyanakkor érezte fia művészi tehetségét, felkereste a Losoncon élő Szabó Gyula festőművészt, s kieszközölte, hogy a tanítványává fogadja.  Kettejük között szoros, szinte apa-fiú szeretetet idéző kapcsolat alakult ki.

 

Szabó Gyula számomra nagyon sokat jelentett, tőle tanultam a festészet alapjait.” – vallott erről. Jelentősen segítette főiskolai tanulmányait. Ezen időszakban (1955-1962) kiterjedt levelezést folytattak. Ezt követően Szabó Gyula kötelességének érezte azt is, hogy segítse a közönség előtti bemutatkozását. Az általa is előkészítetett első önálló kiállítására Losoncon, 1966-ban került sor, amelyet azután továbbiak követtek. Nem érdektelen elmondani, hogy ha nem is alakított ki a Szabó Gyulához hasonló szintű „festőiskolát,” segítette a hozzá forduló fiatal tehetségeket. Közöttük a nagyon fiatalon elhunyt losonci Fodor Katalint.

 

 

Szabó Gyula 1972-es halála mélyen megrendítette. Tudatosítani kellett, hogy egy önálló, saját elképzeléseit megvalósító útra kell lépnie. Ekkor alakította ki a műtermét a persi házában. Nem alapított saját családot, fenntartotta szoros kapcsolatát az édesanyjával és lelkész bátyával. Utóbbi 1971-ben Guszonára került, ahová – fenntartva a persi házát – azután ő is elköltözött. A gömöri táj, Guszona és környéke mély nyomokat hagyott a művészetében is.

 

 

Alkotásait Pozsonyban és több nagyvárosban (Szófia, Prága, Moszkva) is kiállították. 1975-ben Hajdúböszörményen Káplár József díjat kapott.

 

 

Egyedi alkotásain  a táj mellett a mindennapi élet emberei is helyet kapnak. Ecsettel és festőállvánnyal járt a füleki yárba, a losonc-apátfalusi posztógyárba, de festett a losonci gépgyárban. Képbe öntötte édesanyja iránti tiszteletét is. Nem portrékat rajzolt róla, hanem az aznapi munkák küzdelmes részleteit, amelyekben vele együtt maga is részesült.  Édesanyja portréját fában is megfaragta, különleges szépségű a fiát magához szorító anya szobra is.

 

 

A kiállítás anyagát Németh Bozó Andrea válogatta, s Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatójának megnyitója után ő mutatta be Bacskai Béla életét és művészetét is. Elhangzott, hogy Perse község önkormányzata javarészt önerőből újítja fel a festőművész egykori házát és környezet, amelyben rajzai, személyes tárgyai, berendezése lesznek láthatóak. Ugyancsak előkészületben van egy tanösvény kialakítása is, melynek három táblája/megállója (kultúrház, szülőház, sírhelye) is kötődik majd az életéhez.

 

Titton Viktória és Németh Bozó Andrea

 

Érdemes és idézni kell a bemutatását záró Kubička Kucsera Klárától kölcsönzött gondolatait, melyek nemcsak a múltnak, de a jelennek és jövőnek is szólnak:

 

A szülőföld szeretete határozta meg művészi fejlődését, törekvéseit, legnagyobb művészi eredményeit a hazai táj festőjeként érte el, behatolt a lényegbe, és sohasem mondott le ihlető érintéséről. Ezért nem egy kortársa nemtetszésével találkozott, ezek egyszerűen nem hittek művészet nagyságában, amely falun született, túlságosan hagyományosnak, túlságosan egységes egésznek és derűsnek  vélték ahhoz, hogy mai és modern lehessen. Bacskai csak jóságosan mosolygott ezeken az okoskodásokon, és ezt mondta: „Épp itt lehet európai festészetet csinálni”.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.