Kultúra

Pénteken lesz a Fölszállott a páva döntője

A műsorban ezúttal a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró Betlehemes című előadásából láthatnak a nézők egy részletet

Nyitókép: mtva

 

Pénteken tekinthetik meg az érdeklődők a Fölszállott a páva gyerekévadának döntőjét a Duna Televízióban.

 

A táncos szólisták és táncospárok kategóriájában ifjabb Mahovics Tamás, valamint Busai Borbála és Makula Zoltán; a táncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja, a Vasi Kislegényczéh és a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök Csoportja; az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Szász Csanád László, a Komári Puják és a Szejke Barka testvérpár; míg a hangszeres szólisták és zenekarok közül Hajdu-Németh László és Csapodi Tádé jutott a döntőbe.

 

Hirdetés(X)

A műsorban ezúttal a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró Betlehemes című előadásából láthatnak a nézők egy részletet.

 

A zsűri tagja Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Prima Primissima és UNESCO-díjas előadóművész; Salamon Beáta előadóművész, népihegedű-tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket

Megosztás