Nyitókép: Shutterstock

 

Karácsonyi dalok gramofonfelvételei hallgathatók az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) blogján az ünnep alkalmából – mondta Mikusi Balázs, az OSZK zenetárának vezetője az M1-en vasárnap.

 

A nemzeti könyvtár régi gramofonlemez-gyűjteményét a rádió épületénél tárolták, de 1956-ban megsemmisült, ezután csaknem fél évszázadon át alig foglalkozott ezek gyűjtésével az OSZK. A 2000-es években azonban a nemzeti könyvtárnak adományoztak egy jelentős magángyűjteményt, melyet két további követett. Ezek alapozták meg az új, immár több tízezres gyűjteményt – mondta az osztályvezető.

 

 hirdetes_810x300  

Edison találmánya, a fonográf az 1870-es végétől terjedt el, a gramofon pedig a következő évtizedben. Ez a technikai forradalom tette lehetővé, hogy az emberek az otthonukban is rendszeresen hallgathassanak zenét. Gramofonlemezek alapján kaphatunk képet egy kor zenei közízléséről, tömegkultúrájáról.

 

Az első magyar hanglemezgyár 1908-ban jött létre, az OSZK honlapján meghallgatható karácsonyi lemez 1940 körül készült – mondta a szakember. Ezek a felvételek néha meglepően jó állapotúak, jól hallgathatóak, minőségük elsősorban attól függ, hogy hányszor játszották le – jegyezte meg Mikusi Balázs.

 

A Magyar karácsony című csaknem 80 éves lemez, rajta többek között az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj és a Mennyből az angyal című dalok meghallgatható a könyvtár blogján.

 

MTI/M1

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!