Nyitókép forrása: a Janiga József Művészeti Alapiskola facebook-oldala

 

Az adventi időszakban Felvidék-szerte ünnepi műsorokkal készült a magyarság a Karácsonyra. Az Alsó-Csallóközben nem egy alkalommal felfigyelhettünk arra, hogy a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola diákjai is emelték az ünnep fényét előadásukkal. Ennek apropóján Csicsay Földes Évával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk az ünnepi műsorokról, az iskoláról és a zenei nevelés fontosságáról. 

 

Idén több alsó-csallóközi településen is adventi koncertet adtak a Janiga József Művészeti Alapiskola diákjai. Ez korábban is így volt, vagy hagyományt teremtenek?

 

Hagyományteremtő szándékkal indult ez a kezdeményezés. Szerettük volna, ha tanulóink nem csak a nagymegyeri közönség előtt, hanem saját lakhelyükön, rokonaik, ismerőseik előtt is megmutathatták volna tehetségüket. Örülök, hogy a jó hangulatú fellépésekkel sikerült szélesebb körbe eljuttatni a karácsonyvárás adta igaz örömöt.

 hirdetes_400x285  

 

Csicsay Földes Éva a Janiga József Művészeti Alapiskola koncerttermében tartott adventi hangversenyen, fotó forrása: az iskola közösségi oldala

 

Mennyi helyszínen mutatták meg magukat a fiatal tehetségek?

 

Ebben az évben Nagymegyeren kívül még 3 helyszínre, Ekecsre, Bősre és Medvére sikerült ellátogatniuk diákjainknak. Bízom benne, hogy a következő évben ez a szám emelkedni fog.

 

 

December 18-án a zeneiskola koncerttermében is hangulatos műsort adtak a diákok. Mennyiben volt ez más a már említett helyszíneken való szerepléshez képest?

 

A fő különbség a kinti helyszíneken adott fellépésekhez képest az volt, hogy itt lehetőség nyílt valamennyi tagozatunk bemutatására. A képzőművészeti tagozat tanulóinak munkájából egy időszakos kiállítást készítettünk. Szeptemberben egy új tagozatot – drámatagozat – nyitottunk, melyre az első perctől kezdve nagyon nagy volt az érdeklődés. Az oda járó tanulók tolmácsolásában karácsonyi verseket hallhatott a tisztelt közönség. A hangszereken játszó tanulóink pedig szép dallamokkal tették hangulatosabbá, meghittebbé a hangversenyt.

 

Ezen felül régi hagyomány, hogy az adventi időszakban tanulóink a helyi református templomban szervezett koncerten is fellépnek. Ebben az évben bővítettük a fellépések listáját, és hagyományteremtő szándékkal a Nagymegyeri Szent István katolikus templomban egy közel másfél órás koncertet adtak tanulóink, illetve az őket felkészítő tanárok.

 

Ön idén szeptemberben vette át a művészeti alapiskola irányítását. Milyen változások történtek azóta, és milyen tervei vannak a jövőre nézve?

 

Az egyik lényeges változás, a már korábban említett drámatagozat elindítása, melyen belül három korcsoportban 28 tanulónk dolgozik, és ismerkedik a színészet alapjaival. Ennek a tagozatnak köszönhetően már teljes szervezettségű művészeti alapiskolaként működünk. A másik változás, hogy szeptembertől zenetagozatunknak egy kihelyezett osztálya is működik az ekecsi Arany János Alapiskolában, továbbá az elsős tanulóink részére heti két alkalommal a zeneelmélet oktatását a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolában tartjuk, hogy ezzel is megkönnyítsük azon szülők számára a mindennapok szervezését, akik nem tudnák közvetlenül a tanítási órák után eljuttatni gyermeküket a művészeti alapiskolába.

 

Ami a jövőt érintő terveket illeti, elsősorban szeretnénk a már meglévő arculatunkat továbbra is megőrizni – gondolok itt az újonnan nyílt tagozatra, a már megvalósult koncertjeinkre, stb. Tervezzük az iskola udvarának felújítását is, melyre az egyik nagy pénzintézet által kínált pályázatra már be is adtuk jelentkezésünket.

 

A közeljövő tervei között szerepel az is, hogy iskolánkat nemzetközi porondon is bemutassuk. Szeretnénk résztvevői lenni egy Visegrádi 4-ek projektnek, melyen belül lehetőségünk lenne egy-egy magyarországi, lengyelországi és csehországi művészeti iskolával baráti kapcsolatot kiépíteni, betekintést nyerni az ottani zeneoktatásba, és ennek köszönhetően új módszerekkel gazdagítani tanulóink művészeti nevelését.

 

 

A tehetség kiaknázásán és képzésén túl miért fontos, hogy a gyerekek zenei képzést kapjanak?

 

A zene lelkünkre, hangulatunkra kiterjedő pozitív hatása mindenki előtt jól ismert, hiszen mindenki tapasztalta már milyen érzés, amikor meghallgatunk valamilyen számunkra kedves dalt. A zene tanulásából származó érzéseket viszont már kevesebben ismerik. Számos példát lehetne felsorakoztatni arra, miért jó, ha valaki zenélni tanul.

 

Kutatások mutatták ki, hogy azok a gyerekek, akik zenét, vagy általában valamilyen művészetet tanulnak, sokkal jobb eredményeket érnek el a tanulmányaikban. A zene fejleszti a kreativitást, az önkifejezést, a rendszeres gyakorlásnak köszönhetően a gyerek kitartását, szorgalmát, továbbá erősíti a közösséghez való tartozás élményét.

 

Tény, hogy a zenei oktatásban részesülő gyerekek felnőttként könnyebben boldogulnak a munkahelyükön, mivel már a zeneiskolában megtanulnak hatékonyan kommunikálni egymással és megismerik a hatékony csapatmunka fogalmát.

 

Adventi hangverseny a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskolában, fotó forrása: az iskola közösségi oldala

 

Mennyi diákja van a Janiga József Művészeti Alapiskolának? Növelhető még a kapacitása?

 

Iskolánkban a 2019/2020-as tanévben 380 diák tanul 4 tagozaton. A jelenlegi pedagógusállományt figyelembe véve különböző szervezési okokból adódóan ez a felső határ a hatékony munka biztosítása szempontjából. Viszont elképzelhetőnek tartom, hogy a későbbiekben ez a létszám emelkedni fog.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.