Nyitókép: archív

 

A nemzeti összetartozás évének jegyében a magyar kultúra napján, január 22-én kiemelt figyelmet kapnak a külhoni események – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztosa szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

 

Petneházy Attila hozzátette: Szatmárnémetiben például irodalmi, színházi és képzőművészeti programok is lesznek. Az Ady Endre társaság rendezésében egy héten keresztül tíz jelentősebb produkciót mutatnak majd be Szatmárnémetiben. A programsorozat első rendezvénye Somogyi Győző Kossuth-díjas művész Magyar Királyok Arcképcsarnoka című sorozatának kiállítása lesz.

 

Az érdeklődők több mint 20 Kárpát-medencei várról készült festményt is megtekinthetnek a Potyók Tamás festőművész Várak és Erődtemplomok című kiállításán – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a festő műveit több határon túli magyar közösséghez – Kárpátaljára, Délvidékre, Felvidékre – is eljuttatják majd.

 hirdetes_810x300  

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!