Nyitókép: crosswalk.com

 

A Szentatya az Úrangyala elimádkozását követően azt javasolta, hogy a hívek egyszerre fohászkodjanak az Úrhoz ezekben a nehéz napokban, amikor a világ járványterjedéssel küszködik. Nagyböjt 4. vasárnapján továbbá arra is kérte a híveket, hogy naponta többször is imádkozzák el a Miatyánkot.

 

Ferenc pápa így fogalmazott:

 

„Kérem az összes egyház és az összes keresztény közösség vezetőjét, valamint a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényt, hogy imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez, és mondjuk el egyszerre azt az imát, amelyet Urunk, Jézus tanított nekünk. Kérek tehát mindenkit, hogy egyrészt mindennap többször is imádkozza el a miatyánkot, március 25-én, szerdán délben viszont közösen, mindnyájan együtt imádkozzuk.”

 

 hirdetes_810x300  

Az egyház holnap Gyümölcsoltó Boldogasszonyról emlékezik meg. Szűz Mária ekkor kapott hírt az Ige megtestesüléséről.

 

Március 25: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

 

A Szentatya kezdeményezésébe a pozsonyi magyar közösség is bekapcsolódik, hiszen Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora arra buzdította a híveket, hogy imádkozzunk együtt Ferenc pápával. Továbbá az adott települések plébánosai (pl. ahol van a plébániának közösségi oldala) is kérték a híveket, kapcsolódjanak be az imádkozásba.

 

Ezen kívül magánszemélyek, pedagógusok is kérték embertársaikat, hogy mondják el egyszerre a Miatyánkot a jövő érdekében.

 

Laky Erzsébet

 

Forrás: magyarkurir.hu/pozsonyikatolikusok.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.